Ha Jézus a Messiás, mért nem hisznek benne a rabbik?

Jézus messiási voltának mérlegelésére nincs nyitottság a zsidó közösségben. Egy rabbi azzal a feltételezéssel áll a kereszténység tanulmányozásához, hogy Jézus nem a Messiás, és az Új Szövetséget, a Tórával ellentétben, nem Isten ihlette. Ilyen feltételezések mellett a kereszténység zsidó tanulmányozói ugyanarra az előre eldöntött következtetésre jutnak, miszerint Jézus nem a Messiás. A helyi zsidó közösségükért való felelősségük súlya alatt kevés rabbi fontolja meg ezt a témát nyíltan vagy netán egy szimpatizáló hozzáállással.

A nyitottság hiányának megvan az oka. A rabbinikus teológia különbözik a biblikus teológiától. A rabbinikus zsidó vallás nem a Biblia vallása. Ez a szétválás már a Jézus korát megelőzően elkezdődött a különböző csoportok között. Jesua idejében a zsidó vallás különböző szektákra bomlott, mindegyiknek megvoltak a saját tanaik és hitük. Miután i.sz. 70-ben lerombolták a Templomot, ami véget vetett a papságnak és az áldozati rendszernek, a zsidó közösségnek már csak kevés választási lehetősége maradt. Az egyik az volt, hogy elfogadják Jesua halálát engesztelő áldozatként. A másik fő opció a zsidó vallás újraértelmezése volt oly módon, hogy a közösség létezni tudjon a Templom nélkül, és a legyen mód bűnbocsánatra – áldozat nélkül.

Ez utóbbi választás a farizeus szektának tulajdonítható, akiknek gondolkodásmódja végül uralkodóvá vált olyannyira, hogy ebből alakult ki a judaizmus fő áramlata, vagyis napjaink rabbinikus zsidó vallása.

Az Ige helyett a Talmud és a különböző hagyományok rabbinikus elemzései kerültek a zsidó élet és gondolkodás középpontjába. Ennek eredményeként, mivel ezekben a hagyományokban nem volt helye Jézusnak, előre eldöntött ténnyé vált, hogy ő nem a Messiás.

Ez az álláspont egyre inkább kikristályosodott, részben válaszul a zsidók és az intézményesült kereszténység közt folyó vitára. Így a középkori időkben megerősödött a rabbinikus állásfoglalás Jézus és az Új Szövetség tanítása ellen. Erre számos példát hoztunk.

Először vegyük az Ézsaiás 52:13-53:12 rabbinikus értelmezését! A Targum Jonathan szerint, mely az Írásnak egy arámi parafrázisa, és nem sokkal Jézus kora után íródott, az első vers tolmácsolása így hangzik: ”Íme, szolgám a Messiás szerencsés lesz.” A szakasz értelmezése messianisztikus volt. De a mai rabbik Izrael nemzetére vonatkoztatják ezt a szakaszt. Ez a híres középkori francia rabbi, Rashi értelmezését tükrözi. Az ilyen újraértelmezések ellentétben állnak a Jézusban hívők állításaival, de a szakasz korai zsidó értelmezésével is.

Egy másik részben, Isten természetével kapcsolatban, már láttuk, hogyan helyettesítette Maimonidész az „Echad” kifejezést a „Yachid” kifejezéssel Isten jellemzésénél. Maimonidész olyan szót használt az összetett egység helyett (ami a S’ma-ban szerepel), amely oszthatatlan egységre utal. Maimonidész Tizenhárom Hittétele pedig a modern rabbinikus teológia alapja lett. A Jézusban való hit azonban nem csupán intellektuális meggyőződés kérdése. Ezzel együtt jár a sorsfordító döntés is: beismerni bűnösségünket – nemcsak egyes különálló cselekedetek miatt, hanem bűnös természetünk miatt –, majd megtérni és Jézusba, mint bűneinkért való áldozatba helyezni hitünket. Ezt nehéz beismerni bárkinek, legyen az rabbi, zsidó vagy nem-zsidó. Mennyivel nehezebb egy olyan embernek megtenni ezt a lépést, aki felelős pozícióban van a zsidó közösségben!

De ennek ellenére is… voltak és vannak rabbik, akik hitre jutottak. Az egyikük a magyar Lichtenstein Izsák, kerületi rabbi volt Tápiószelén a tizenkilencedik században. Úgyszintén Chil Slostowski, ortodox rabbi a lengyelországi Dubnowból. Az Új Világban Max Wertheimer, reform rabbi, aki Dayton, Ohioban szolgált a huszadik század elején. Ma is vannak rabbik, mint például Harold Vallins az ausztráliai Melbourne-ből, akik hiszik, hogy Jézus a Messiás. Úgy tűnik, ők vállalták a Jézusban való hitük következményeit, mert meg voltak győződve arról, hogy igaz. És te vállalod?