Hogyan lehet a Holokauszt szörnyűségei után – nemhogy Jézusban, de egyáltalán – Istenben hinni?

Több ezer könyv és több tízezer olyan cikk jelent meg, amelyben arról írnak és azt próbálják feldolgozni, hogy mi is történt Hitler poklában. Ez az élet egyik legmegmagyarázhatatlanabb kérdése, mellyel minden zsidó ember együtt él. A rettegés, hogy ez még egyszer megtörténhet. Az állandó töprengés: „Hol volt Isten, amikor hatmillió zsidó meghalt?”

„Miért történt mindez?” Valahogy azonban még a korunk legbölcsebb emberei által megfogalmazott legjobb magyarázatok sem közelítik meg az igazságot. Egy kérdés továbbra is nyitva marad: „Lehet-e értelme az életnek a halál és a gyötrelmek eme az orgiájának fényében?” Lehetséges, hogy a Holokauszt által felvetett kérdésekre túl félelmetesek a válaszok ahhoz, hogy szembe merjünk nézni velük, mert végül is nemcsak arról van szó, hogy az egyik faj a másik ellen támad, és egy vallás ki akar irtani egy másik vallást. A borzalmas igazság az emberi természetben rejlik. A Holokauszt csak egy példa, amit nem szabad egyedülálló esetként kezelni, függetlenül a többi háborútól, kapzsiságtól és az istentelenségtől. Szembe kell néznünk azzal, hogy már volt több holokauszt. A saját népünkkel kapcsolatban eszünkbe jut a fáraó vagy Hámán kora. A mostani időkben a népirtás gonosz démona milliókat nyelt el Szudánban, Ruandában és Boszniában. Talán senki sem mer szembesülni azzal, hogy a probléma nem egy vallás, nem egy politikai rendszer vagy egy filozófia, amely annyira elvetemült és torz, hogy egy holokausztot eredményez. A Holokauszt talán legszörnyűbb ténye, hogy azt bizonyítja: maga az emberi természet olyan elvetemült és perverz, hogy önmagában hordozza az emberiség legnagyobb átkát. A zsidó nép Holokauszt-élményének gyötrelmét még tetézi, hogy a rabbinikus teológia nem tudja megmagyarázni, hogyan engedheti meg egy igazságos, szerető és kegyelmes Isten, aki Izraelt választott népének nevezte, hogy egy ilyen dolog történjen velünk. A rabbinikus tanítás azt állítja az emberről, hogy mindannyiunkban születéstől fogva megvan a jó szándék és a rossz szándék. Ez eltér a biblikus tanítástól, mely szerint, az ember öröklötten gonosz, és olyan természettel születik, amely, hogy kielégítse vágyait, elkerülhetetlenül vétkezni fog. Ezt mutatja be a Zsoltárok 51:7: „Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.”

A rabbik feltételezik, hogy az ember valahogy el tudja nyomni ezt a gonosz hajlamot. A Tóra tanulmányozása, a micvák megtartása és az ima, szerintük, elég arra, hogy az ember győzedelmeskedjen a belső gonosz indíttatás fölött. Azonban, a próféták és az eredeti judaizmus nem ezt tanította. Jeremiás ezt írta: „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” (Jeremiás 17:9).

Az eredeti zsidó vallás azt tanítja, hogy az ember önmagában reménytelenül bűnös, és még amikor azt is gondolja, hogy helyesen cselekszik, a saját szíve annyira félrevezetheti, hogy a legszörnyűbb kegyetlenséget, mint például a Holokausztot, is elkövetheti. A Holokauszt egyik legnyugtalanítóbb ténye, hogy sokan a nácik közül igen őszinték voltak. De az ember őszinte hite abban, hogy helyesen cselekszik, egyáltalán nem garantálja, hogy amit tesz, az valóban igaz, hiszen a legnagyobb gazságokat mindig az igazság, a vallás és a nacionalizmus nevében követték el.

A Holokauszt teljes értelmét az örökkévalóság innenső oldalán soha nem fogjuk egészen felfogni, de mindannyiunk számára van benne a tanulság. Az embernek az a képessége, hogy gonoszságot cselekedjen vagy tolerálja mások gonosz cselekedeteit, felülmúlja az összes humanista filozófia képességét arra, hogy ezeket megmagyarázza. Senkinek nem okoz problémát, hogy Hitlert és náci bandáját végletesen züllöttnek lássa, de meg kell értenünk, hogy sokuk teljesen őszinte volt, elfojtván a viszolygást, amit érezniük kellett volna, amikor egy teljes népcsoport kínzásán és kipusztításán munkálkodtak egy általuk elképzelt nemes cél érdekében.

Tehát megállapíthatjuk, hogy az ember akkor a legveszélyesebb, amikor azt hiszi, hogy teljesen igaza van. Az őszinteség állhat mind a gonoszság, mind a jóság szolgálatában is. Az emberi igazság és az erős meggyőződés nem elég. Jószándékú embereket is meg lehet győzni, hogy gonoszul cselekedjenek, vagy legalábbis tolerálják a gonoszt, még ha olyan horderejű is, mint a Holokauszt, ha hisznek egy ember, egy párt vagy egy igeellenes filozófia legfelsőbb hatalmában.

Egy Megmentőre van szükségünk, aki hatalmasabb a világ összes népénél együttvéve. Hitlerrel szemben szánalmasan tehetetlennek bizonyultunk. A Szövetségesek tehetetlenségükről tettek bizonyságot.

A vallási intézmények, amelyeknek Isten szószólóiként kellett volna fellépniük, megelégedtek azzal, hogy kifejezték morális felháborodásukat és ennél nem sokkal többet. Amikor szembesülünk azzal, hogy emberi természetünk mennyire kész engedni a hatalom és a vonzó dolgok csábításának, függetlenül attól, hogy milyen jelszó alatt jelennek meg, a legsürgetőbb szükségünk van valami sokkal nagyobbra, mint a puszta jószándék és belső késztetés. Magának a Teremtőnek a beavatkozására van szükségünk, hogy megmentsen minket saját magunktól. És ez az az üzenet, amelyet az Írások részletesen elénk tárnak, és amelyben való részvételre meghívást kapunk.

A zsidó nép meg fog maradni a fáraók, hámánok, hitlerek és a világ összes démoni serege ellenére. Helyénvaló dolog a hatmillió áldozatot gyászolni, de be kell látnunk, hogy ha a gonosz erők győztek volna, a mi zsidó népünk már rég kipusztult volna háromezer évvel ezelőtt. Igaz, hogy a Holokauszt megtörtént, de az is igaz, hogy Isten megőrizte a zsidó népet, és túlélésünk a bizonyíték arra, hogy a Biblia igaz, és hogy Isten betartja ígéreteit.