L

Izrael Messiásának nevezik

A Messiás név jelentése: felkent. A Tanakhban (Ószövetség) három személyt kent fel az Örökkévaló: a királyt, a prófétát és a papot. A Messiás mindhárom tisztségre kapott felkenetést. Vajon betöltötte-e Jesua (Jézus) ezt a három tisztséget, és ha igen, hogyan?

Népünk tagjai közül legtöbben Jesua királyi mivoltát nem látják, és nem látták akkor sem, amikor a földön járt. Származása azonban mind a földi édesanyja, Miriám (Mária)1, mind nevelőapja, József2 ágán Dávid királyig vezethető vissza. És bár – Dávidhoz hasonlóan – alacsony sorból indult, magasra emelkedett. Rendkívüli hatalma földi szolgálata során is megnyilvánult.

Amikor tanítványaival a tengeren hajózott és hatalmas vihar támadt, Jézus lecsendesítette a háborgó tengert.

Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt mondták: „Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?” 3

Egy másik alkalommal vendégül látott több mint 5000 embert.

Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek feleslegesek voltak azoknak, akik ettek. Az emberek, látva a jelt, amelyet tett, ezt mondták: „Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.” Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában. 4

2000 évvel ezelőtt alázatos királyként jött közénk, szamárcsikó hátán vonult be, mert a szívünket erőszakkal nem lehet meghódítani. Akkor és azóta is sokan felismerték benne a megígért Messiás Királyt, és felajánlották neki a szívük trónusát. Egy napon azonban dicsőséges királyként fog visszatérni Jeruzsálembe, s akkor minden szem meg fogja látni.

És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. 5

Prófétaként sokan hajlandók őt elfogadni nemcsak a muszlim hívők, hanem a zsidó nép tagjai vagy egyéb vallás követői közül is. A hamis próféta definícióját itt olvashatjuk:

Miként ismerjük meg az igét, melyet nem az Örökkévaló mondott? Amit szól a próféta az Örökkévaló nevében és nem történik meg a dolog és nem következik be, az az ige, melyet nem mondott az Örökkévaló. 6

Onnan derült ki, hogy egy próféta Isten üzenetét adta át, hogy szavai beteljesedtek-e vagy sem. Egy több száz évvel későbbre vonatkozó próféciát lehetetlen leellenőrizni az illető próféta életében. Ám Jesua olyan próféciákat is elmondott, amelyek még az ő életében megvalósultak. Egy alkalommal Samárián keresztül vándorolt, és megállt beszélgetni egy asszonnyal, akinek öt férje volt. A beszélgetés végén ezt olvassuk:

Abból a városból pedig a samáriaiak közül sokan hittek benne az asszony szava miatt, aki így tanúskodott: „Megmondott nekem mindent, amit tettem.” 7

Számos beteljesedett prófécia hangzott el Jesua szájából (Péter háromszor fogja megtagadni őt, saját halála és feltámadása, Jeruzsálem és a Szentély pusztulása stb.). Tehát, az Úr igaz prófétájának bizonyult. Azonban az Úr a Tanakhban figyelmeztet bennünket arra, hogy el kell majd számolnunk Neki a hozzánk küldött próféta szavait illetően.

Prófétát támasztok majd nekik testvéreid közül, olyant, mint te, és adom szavaimat szájába, hogy elmondja nekik mindazt, amit parancsolok neki.  És lesz, a férfiú, aki nem hallgat szavaimra, melyeket nevemben fog elmondani, én fogom számon kérni attól. 8

Izraelben a főpap Isten jelenlétének hordozója volt. Arra volt kiválasztva, hogy közvetítő legyen Isten és ember között. A nagy engesztelés napján a főpapnak be kellett mennie a Szentek Szentjébe és engesztelő áldozatot kellett bemutatnia először saját magáért, majd a nép bűnéért. Ha Isten elfogadta az áldozatát, akkor a pap élve jött ki a Szentek Szentjéből. Jézusról ezt olvassuk az Írásban:

Ahogyan másutt is mondja: „Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint.” 9

Jesua, az egyetlen főpap, akinek nem kellett önmagáért engesztelést szereznie, hiszen bűntelen volt. Ő az egyetlen főpap, aki önmagát mutatta be engesztelő áldozatul.  A halálból való feltámadása pedig azt bizonyítja, hogy az Atya elfogadta az ő engesztelő áldozatát.  Ma pedig az Atya jobbján ülve közbenjár értünk.

Ha Jesua valóban király, próféta és pap, kész vagy-e engedelmeskedni neki, hallgatni rá és hinni benne?

Hajdú Ildikó


További cikkek Jesua királyi voltáról:

A zsidók királyának hívták

Dávid király utódja, mégis istállóban született


1 Máté evangéliuma 1:1-17
2 Lukács ev. 3:23-38
3 Máté ev. 8:27
4 János ev. 6:13-15
5 Lukács ev. 21:27
6 Mózes V. könyve (Dvarim) 18:21-22, IMIT fordítás
7 János ev. 4:39
8 Mózes V. könyve 18:18-19, IMIT fordítás
9 Zsidókhoz írt levél 5:6

M

Ő mondta: Ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem

Bővebben
R

A világ világosságának hívják

Bővebben
Q

A héber Írások szerint: Mindnyájan, mint juhok, eltévelyedtünk

Bővebben
F

A világ Megváltójának nevezték

Bővebben

Ha szeretnéd elfogadni Jézust Megváltódnak, ez a kis hanganyag segíteni fog:  

Vagy kattints ide, ha nem tudod meghallgatni.