David Brickner
Október 3-án naplementekor kezdődik a zsidó naptár legszentebb napja: a Jom Kippur, az engesztelés napja. Ilyenkor keressük Istent, hogy bocsássa meg az elmúlt évben elkövetett összes bűnünket. Akik megtartják ezt a napot, napnyugtától napnyugtáig fognak böjtölni, sokan ellátogatnak akár három különböző zsinagógai összejövetelre is eme nap és éjszaka során.
A kérdés, hogy Isten egyáltalán létezik-e, vagy meghallgat-e és válaszol-e nekünk, sokakban felmerül. Még a bűn koncepciója is (az égbekiáltó nagy bűnökön kívül, amit sokan el sem követnek) sokszor vita tárgya.
Van egy olyan imádság az istentiszteleti liturgia alatt, amit gyakran vagy a kántor, vagy az énekkar énekel, amely felnyitja a bibliai megértés ablakát egy olyan rejtélyre, ami sok zsidó ember számára kifürkészhetetlen. A Mi Chamocha című dal („Ki olyan, mint Te?”) egy olyan kérdést állít elénk, amit Mózes tett fel a 2Mózes 15:11-ben, illetve a próféta a Mikeás 7:18-ben.
Az a kérdés, hogy „Kicsoda olyan Isten, mint Te?”, igazából egy költői kérdés. Nem másokat próbálunk Vele összehasonlítani, hanem Őrá akarjuk szegezni tekintetünket, hogy megértsük az Ő egyedülállóságát és nagyságát.
Ez egy egész életen át tartó szenvedélye volt Mikeás prófétának, akinek a neve azt jelenti, hogy „Ki olyan, mint az Úr?”. A próféta neve folyamatosan emlékeztette őt Isten iránti szenvedélye felől és afelől, hogy minél mélyebben szeretné megismerni Őt. Nincs ennél nagyszerűbb kutatás, mert nincs Istennél senki és semmi nagyszerűbb, ahogyan ezt a próféta és az imádság oly szépen illusztrálja:
Kicsoda olyan Isten, mint te, a ki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket! Hűséget mutatsz a Jákobnak, irgalmasságot Ábrahámnak, a mint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben.
Mikeás záró hálaéneke visszatekint az előbbi Mi Chamochá-ra, Mózes énekére a 2Mózes 15-ből, amely Isten nagyságáról és erejéről tesz bizonyságot. Ez a kép Isten személyének és tetteinek egyedülállóságára mutat abban a tekintetben, hogy Ő megbocsátó, irgalmas és kegyelmes.
Sokan valójában nehezen tudnak megbocsátani – de Istennel más a helyzet. A megbocsátás az Ő lényéből természetesen fakad, hozzátartozik a jelleméhez. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy Isten szeretné megbocsátani a bűneinket, akkor ez egy olyan erőteljes igazsággá válik számunkra, ami felszabadít bennünket a félelem és egy seregnyi egyéb fájdalom és szomorúság alól.
De ez a megbocsátás csak egy különleges környezetben jelenik meg: az Istennel való személyes kapcsolatban. Mikeás arról beszél, hogy Isten megbocsátását az Ő „öröksége maradéka” felé terjeszti ki. Izrael Isten öröksége. Hozzá tartoznak, de eltávolodtak Tőle. Örökségének csak egy maradéka hajlandó beismerni bűnét és elfogadni az Isten által felállított utat az engesztelés számára. Ők azok, akik elfogadják irgalmát és megbocsátását. János evangéliuma ezt mondja:
Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be Őt. De mindazoknak, akik befogadták, akik hisznek az Ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, akik nem vérből, sem a test akaratából, sem a férfiú indulatából, hanem Istentől születtek.
Amiképp van ez Izraellel, ugyanúgy van az emberiség többi részével: Isten azoknak bocsát meg, akik megbánják bűneiket és elfogadják megbocsátását az Ő alapelvei alapján.
Tény, hogy Isten szenvedélyes: haragszik a bűn és a lázadás miatt. De nem az a szándéka, hogy egyfolytában haragudjon. Sőt, Isten abban gyönyörködik, ha irgalmat adhat! Ezért készített egy utat, hogy ezt megtehesse anélkül, hogy feladja igazságos voltát. Így, amikor Isten irgalmát kérjük, nem kell győzködnünk Őt, hogy visszatartsa haragját. Ellenkezőleg: azért hívjuk segítségül, mivel ismerjük irgalmasságát, ezt az elképesztő jellemvonását. Mi mást tudunk még Istenről, hogy Ő milyen?
Nagyon fontos, hogy ismerjük Isten ígéreteit. Különben téves elképzeléseink lesznek afelől, hogy kicsoda Isten és hogy mit fog, vagy épp nem fog megtenni.
Újra irgalmas lesz velünk. Héberül „jashuv jerácháménu”. Újra elküldi hozzánk az Ő ráchámim-ját, kegyelmét. A szó héber gyökere, a rechem jelentése: „anyaméh”. Isten szeretete olyan, mint amit egy anya érez gyermeke iránt a méhében.
Az Úr megbocsátása nem csak egyszerűen leveszi rólunk a bűntudat terhét, hanem ráadásul el is halmoz bennünket áldásainak teljességével. Isten forrásai nélkül üres edények vagyunk, akik nem tudunk sokat adni. De amint egyszer megkapjuk az Ő ráchmonesz-ét, túlcsordulunk a lelki erőtől és a beteljesedéstől, s így képesek leszünk másokat is megáldani és megváltoztatni világunkat, amelyben élünk.
Mikeás továbbá rávilágít arra is, hogy a mi irgalmas Istenünk végül meg fogja semmisíteni a bűnt. Ez egy erőteljes ígéret, amit a Biblia számos könyve közöl. Isten háborút folytat a bűn ellen és le is fogja győzni. Ez épp oly bizonyos, mint ahogy legyőzte a fáraó seregeit. Megígérte, hogy lábai alá veti a bűnt, és minden vétkünket a tenger mélyére dobja. Milyen csodálatos kép ez!
Úgy tekintünk-e a bűnre, mint ellenségünkre? Ha visszamegyünk egészen Káinig és Ábelig, Isten figyelmeztette Káint legnagyobb ellensége felől:
… a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik …
Ugyanígy van ez velünk is: a bűn egy olyan kór, amely könyörtelen ragadozóként ránk támadva beletaszít minket a sötétség és a kétségbeesés szakadékába. És mégis, milyen gyakran teret adunk a bűn erőteljes kívánságának!
De az egészben az a legnagyobb csoda, hogy Isten nem hagy minket magunkra a bűnnel szembeni harcban, hogy az végül legyőzzön. A bűn Isten ellensége, és Ő megígérte, hogy legyőzi. Hiszek abban, hogy Isten ezt már megtette egyénileg mindazokkal, akik Jesuában, a Messiásban bíznak.
Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.
Jézus helyettünk halt meg. Azért adta vérét, hogy kifizesse a bűneinkért járó büntetést. Megtörte a bűn hatalmát. És eljön majd az a nap is, amikor örökre el fogja törölni a bűn jelenlétét. Én már várom ezt a napot, és te? De meg fog ez egyáltalán történni?
Nos, igen, meg fog történni. Isten ugyanis megtartja ígéreteit. Mikeás úgy fejezi be hálaénekét, hogy erről a tényről elmélkedik. Nagyon fontos, hogy ismerjük Isten ígéreteit. Különben téves elképzeléseink lesznek afelől, hogy kicsoda Isten és hogy mit fog, vagy épp nem fog megtenni. Sőt, ami még ennél is rosszabb, ha úgy teszünk, mintha Ő egyáltalán nem is létezne. Milyen szomorú, milyen ostoba dolog ez, és mégis így él a legtöbb ember, mind zsidó, mind nem-zsidó.
Megszakad a szívem, különösen az én zsidó népemért. Ebben a hónapban oly sokan ülnek be a zsinagógába anélkül, hogy egy picit is értenék, kicsoda Isten és mit ajánl nekünk. Ez a fájdalmas tény az, ami engem – és az összes munkatársamat a Zsidók Jézusért misszióban – arra késztet és ösztönöz, hogy tanúságot tegyünk, és népünk meghallja:
A Jom Kippur örömüzenete ez: Isten kész szeretni téged, megbocsátani, megtisztítani és meggyógyítani. Mindezt Fia, a Messiás személyében teszi meg.
Kérlek, imádkozz velünk és értünk, hogy az örömhír magjai, amit plántálunk, belehulljon sok-sok zsidó ember szívébe és növekedésnek induljon az elkövetkező napokban!
