Avi Snyder december 5-i tanítása
A zsinagógákban az egész világon ezen a héten a Börésit (1Mózes) 32-36. fejezetét olvassák. Ma este a a 32. fejezetre összpontosítunk, ahol Jákób egy titokzatos férfival harcol.
És hátramaradt Jákob egyedül; és tusakodott vele valaki a hajnal feljöttéig. Midőn ez látta, hogy nem bír vele, megérintette csípőjének forgócsontját; és kificamodott Jákob csípőjének forgócsontja, amint tusakodott vele. És mondta: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal; de ő mondta: Nem bocsátlak el, hanem ha megáldottál engem. És az mondta neki: Mi a neved? És ő mondta? Jákob. És az mondta: Ne Jákobnak mondassék többé a te neved, hanem Jiszróélnek (Izrael), mert küzdöttél Istennel, meg emberekkel és győztél. És kérdezte Jákob és mondta: Add tudtomra, kérlek, nevedet. De az mondta: Minek is kérdezed nevemet? És megáldotta őt ott. És elnevezte Jákob a helyet Peniélnek: mert láttam Istent színről-színre és megmenekült lelkem.
Ebben a szakaszban magunkra ismerhetünk: mi is gyakran tusakodunk a Mindenhatóval.
Korábban a 31. fejezetben azt parancsolja Isten Jákóbnak, hogy hagyja ott Kánaánt, és térjen vissza szülőföldjére.
Az Örökkévaló pedig mondta Jákobnak: »Térj vissza atyáid országába; szülőföldedre és én veled leszek.«
Azonban van itt egy kis probléma: Ézsau lakik ezen a földön, és ha visszatér, a testvére megöli őt. Jákób rendkívül nehéz helyzetbe került a Jabbók folyónál, amibe ráadásul Isten hozta, mert ha most visszafordulna, ott Lábán nem fogadná őt szívesen. A nehéz helyzet ellenére elhatározza, hogy Ézsau elé megy. De vajon milyen szívvel indul el? Amikor követeivel üzen neki, „az én uram”-nak szólítja, hogy kedvességet találjon előtte. Reménykedik abban, hogy bátyja jóindulattal lesz iránta. Ézsau azonban 400 emberével indul az öccse fogadására. Erre a rossz hírre félelem és szorongás fogja el Jákóbot. Stratégiát dolgoz ki: két részre osztja táborát, családját, mert azt gondolja, hogy a legrosszabb esetben is családjának a fele életben marad. Hatalmas ajándékot küld Ézsaunak, abban reménykedve, hogy el tudja fordítani a haragját.
Az igazat megvallva nincs ebben teljes reménysége, mert ezt is hozzáteszi:
… és mondjátok: Íme, a te szolgád, Jákob is mögöttünk van; mert azt mondta, hadd engesztelem ki az ajándék által, mely előttem megy és azután látom majd a színét, talán jól fogad engem.
Miután mindent elrendezett, és átküldte két táborát a Jabbók folyón, egyedül marad, és imádkozik. Atyái Istenét szólítja, megvallja méltatlanságát, és kiált azért, hogy Isten megszabadítsa.
Néhány dolog nincs rendben ezzel az imával: Abból, hogy az atyái Istenének hívja, kiviláglik, hogy Jákób nem ismeri Istent személyesen. Távolról alkudozik Istennel, nem kér Tőle iránymutatást, és nem is tesz ígéretet arra, hogy követni fogja. Továbbra is magában bízva keresi a megoldást.
Jákób élete legnehezebb éjszakája elé néz. Ott marad egyedül, kimerülten, valószínűleg a reménységének utolsó szikrája is kihunyt. Isten ekkor válaszol az imádságára: egy titokzatos férfi jelenik meg, akivel Jákób egész éjjel harcol. Épp azzal, aki tudna neki segíteni. A férfi végül megüti Jákób forgócsontját, de az emiatt megrokkant Jákób most már nem akarja őt elengedni: igényt tart a titokzatos férfi áldására. Az idegen férfi Jákób nevét Izraelre változtatja, majd meg is áldja őt.
Ki ez a rejtélyes személy? A Szentírásban többször is előfordul, hogy az Örökkévaló emberi alakot ölt, hogy személyesen tudjon beszélni velünk. Jesajá (Ézsaiás) próféta például így számol be egy alkalomról, amikor a Mindenhatót emberi formában láthatta:
Uzzíjáhú király halála évében láttam az Urat, ülve magas és emelkedett trónon, szegélyei pedig betöltik a templomot. Szeráfok állnak felette, hat-hat szárnya mindegyiknek, kettővel befödi arcát, kettővel befödi lábait és kettővel repül. És szólt egyik a másiknak és mondta: Szent, szent, szent az Örökkévaló, a seregek ura, tele az egész föld az ő dicsőségével. És meginogtak a küszöbök gerendái a szólónak hangjától, a ház pedig megtelt füsttel. Ekkor mondtam: Jaj nekem, mert elvesztem, mert tisztátalan ajkú férfiú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom, mert a királyt, az Örökkévalót, a seregek urát látták szemeim.
Jákób is megérti, hogy Istent látta, és mégis életben maradt. A találkozás után többé már nem a maga ura, hanem az Örökkévalótól függ, ám épp ez jelenti számára a biztonságot.
Ez a fejezet gyönyörű példája annak, hogyan áld meg minket az Örökkévaló. Néha Ő maga vezet bennünket szorult helyzetbe, néha pedig saját magunk. Azért szükséges ez, mert nem vagyunk készek arra, hogy elsőre megértsük Isten szándékát: így éri el, hogy végre Rá figyeljünk. Ekkor végre beismerjük, hogy szükségben vagyunk, de nem kérdezzük meg arról, hogy mi az irány. Kérjük, hogy szabadítson meg minket, de még mindig a saját büszkeségünkre támaszkodunk. Isten ekkor megjelenik. Mit teszünk mi? Tusakodunk Vele, még az is lehet, hogy megpróbálunk elfutni Előle. Ugyanaz a helyzet, mint Jákób esetében: azzal a Valakivel harcolunk, aki képes arra, hogy segítsen rajtunk.
Természetünknél fogva elszakadtunk Istentől, akár jól mennek a dolgaink, akár nem. Az elszakadás a bűneink miatt történt. A Szentírás arról beszél, hogy Jesua már akkor meghalt értünk, amikor mi még bűnösök voltunk:
Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy a Messiás már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.
Magára vette az Isten ítéletét. Azért tette, mert szeret minket. Jézus azért jött, hogy megmentsen bennünket. Azért jött, hogy Isten ne pusztán Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, hanem a mi személyes Istenünk is lehessen.
Amikor a bűneinkből megtérve Hozzá fordulunk, megáld minket örök élettel, és teljes biztonságban lehetünk, amikor átvezet bennünket a folyón!
Hol vagy te most? Kész vagy arra, hogy Isten áldását és oltalmát élvezve átkeljél ezen a folyón?
