Emlékszel-e a csodálatos történetre? Sokéves keserves harc után a Makkabeusok végül legyőzték a jóval inkább többségben levő ellenségeinket, visszafoglalták Jeruzsálemet, megtisztították a templomot, és az esélytelenséggel dacolva csodás módon meggyújtották a menórát. Ezért nevezzük a hanukát a fény ünnepének.
Emellett azonban a felszentelés ünnepének is hívják. Valójában a hanuka pontosan ezt jelenti: felszentelés. A hanuka ünnepén az őseink újra odaszentelték a Templomot és saját magukat a mi Istenünknek. Ez egy követendő példa. Ám van itt egy kis gond…
Igazából csak akkor könnyű odaszentelni magamat Istennek, ha már egyetértésben vagyok vele. De mi van akkor, ha Isten arra kér, hogy az árral (a többség véleményével) szemben kelljen úsznunk? Erre már volt számos korábbi példa is. Az egyik ilyen volt, amikor a 2 kémnek ellent kellett mondania a 10 kémmel, akire a többség hallgatott. Vagy Illésnek a Baal papjaival kellett a nép előtt ellenkeznie. Esetleg Mikának, az Úr prófétájának a király 400 prófétájával szemben kellett az Örökkévaló akaratát hirdetnie – akit emiatt gyűlölt a király. Mi van akkor, ha Jesua (Jézus) tényleg a Mózes és a próféták által megígért Messiás? Mi van akkor, ha ő az a bizonyos „Mózeshez hasonló Próféta”, akiről Isten azt mondta, hogy kövessük és engedelmeskedjünk Neki (Lásd: 5Mózes 18:18-19)? Vajon így, az árral szemben is könnyű lenne odaszentelnünk magunkat az Örökkévalónak?
Jesua maga mondta a zsidó kortársainak: „Higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.” Ha ő a megígért Messiás, akkor a legzsidóbb dolog hinni benne, azaz hinni neki.
Valóban eléggé odaszántuk magunkat Istennek, hogy Jesuában higgyünk, bármit is gondolnak vagy mondanak az emberek? Nikodémus, a szanhedrin egyik tagja feltette a kérdést: „Vajon elítéli a mi Tóránk (Törvényünk) az embert, míg ki nem hallgatták és meg nem tudták tőle, mit tett?” Ahhoz, hogy a Törvény szerint hozhassuk meg az ítéletet Jézusról (hogy vajon ő-e a Messiás, vagy sem), meg kell őt hallgatnunk, nem elég elfogadnunk mások véleményét.
János evangéliumában az 5-től a 12. fejezetig feszegetik annak kérdését, hogy Jesua-e a Messiás. Jesua és kortársai beszélgetéseit rögzítette János, melyet mi magunk is elolvashatunk és imádságos szívvel döntést hozhatunk. A hanukára tekintettel egy rövid ízelítőt olvashunk (vagy hallgathatuk) a 10. fejezetből, a Templomszentelés ünnepén lezajlott párbeszédből:
22 Elérkezett Jeruzsálemben a templomszentelés ünnepe. Tél volt. 23 Jézus a templomban, Salamon csarnokában volt. 24 Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan! 25 Jézus így válaszolt nekik: Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, 26 de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. 27 Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. 28 Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. 29 Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. 30 Én és az Atya egy vagyunk.
János 10:22-30
Ahogy a Makkabeusoknak meg kellett küzdeniük az ellenséggel, ugyanúgy ma is küzdelem folyik azért, hogy az Igazi Világosság beragyoghassa lelkünket – a kérdés: engedünk neki?
A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. ♦ Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.
