Amennyiben létezik tekintély, amely előtt meg kell hajolnia az egyéni vagy közösségi előfeltevéseknek, az a Tanakh Mindenhatótól eredő tekintélye. A megtérés a gondolatoknak és életvitelnek Isten gondolataihoz való odahajlását, odaigazítását is jelenti.
Sajnos nem példa nélkül való Izrael történetében, hogy a saját feje, vélekedése után ment. A kérdés minden generáció és minden személy számára az: elhagyom-e a saját fejem szerinti utat, és odahajtom-e magam Isten gondolataihoz.
Az alábbi idézeteket olvasva döntsd el magad: vajon a Messiás pusztán emberi személy-e, vagy lényegesen több annál?
Dávid írja: „Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon, a míg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá” (Zsoltárok 110:1). Dávid ebben a zsoltárban, urának mondja a Messiást, aki test szerint a fia. Ezt nem mondaná, ha – mint próféta – nem látná a kinyilatkoztatásban többnek, mint utódát Izrael királyi székiben.
Ézsaiás így prófétál: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának,békesség fejedelmének!” (Ézsaiás 9:6). Isteni attribútumokat, megkülönböztető jegyeket sorol fel a Messiásról írva.
Majd így folytatja: „Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme műveli ezt!” (Ézsaiás 9:7).
Zakariás könyvében ezt olvassuk: „Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki nékem társam! így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet” (Zakariás 13,7).
Dániel így ír: „Láttam éjszakai látásokban, és íme az égnek felhőiben mint valami emberfia jött; és ment az öreg korúhoz, és elébe vitték őt. És adott neki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv neki szolgált; az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik” (Dániel 7:13-14).