Van a Peszach estéjén egy érdekes mozzanat, aminek az eredete homályba burkolózik. Az Afikomen elrejtése a vacsora elején és megtalálása a vacsora végén.
A házigazda előtt kendővel elválasztva fekszik három maceszlap (kovásztalan kenyér, pászka). A házigazda kiveszi közülük a középsőt, megtöri és egy kendőbe burkolva elrejti valahol a teremben.
A vacsora végén a gyerekek feladata, hogy az elrejtett kenyeret megtalálják és visszaszolgáltassák (némi alkudozás után, valamilyen jutalom fejében).
Az afikomen a hagyományok szerint a páskabárányt helyettesíti a mai széder-asztalon. Ma ugyanis nincs templom, ahol levághatná a zsidóság a peszachi áldozatot, az asztalon tehát nincs bárány. Épp ezért az afikomen az utolsó étel, amit a társaság elfogyaszt.
Mit jelent az afikomen?
Maga az elnevezés nem héber, hanem görög eredetű. Héberül írva: אֲפִיקוֹמָן, a szokásos magyarázat szerint a görög ἐπὶ κῶμον kifejezésből származik, ami azt jelenti: ami utána következik, azaz a desszert, hiszen ez után már nincs más „a kemencében”.
Csakhogy van itt néhány titokzatos dolog:
Miért három? – Erre többféle és épp ezért bizonytalan magyarázat is forgalomban van. Kohénok, léviták és a maradék Izráel… ez esetben nem adja magát a válasz, hogy miért a lévitákat törjük meg. Esetleg Ábrahám, Izsák és Jákób… ez esetben azt kell mondanunk, hogy nem Izsák töretett meg egykor a Mória hegyén, hanem egy bárány. Igen, az afikomenről pedig azt mondtuk, hogy a bárány jelképe.
Ráadásul az elnevezése is izgalmasabb, mint gondolnánk. Létezik ugyanis olyan görög szó, amelyet így ejtünk: afikomen/afékomen. Αφηκομεν azt jelenti: MEGJELENTEM.
Mit jelent számunkra az afikomen…
…akik hiszünk Jesuában, mint Messiásban? Nos, hisszük, hogy Ő a megígért, örök időktől elkészített Messiás, aki a maga idejében MEGJELENT a világban. Hisszük, hogy Ő nem csupán ember, hanem az Örökkévaló Igéje. A régi bölcsek nagyonis tudtak arról, hogy az Örökkévaló megjelenhet és cselekedhet az Ige által és Lelke által ebben a Világban. Mi így találkozhatunk vele, aki „Egészen Más”. Ő, az Ige jelent meg, hogy a próféták szavai szerint szenvedjen és meghaljon, mint tökéletes Peszachi bárány, mint Messiás.
Jesua így jött el és halt meg értünk egy Peszach-ünnepen. Testét egy fára függesztette az ellenség, ám a Nagy Szanhedrin egy jeles tagja, Joszéf elkérte a testét – nem tudta, ki ő valójában – hogy tisztességes zsidónak kijáró temetésben részesítse. Ezért a kor szokásai szerint fehér gyolcsokba tekerték és elrejtették egy sziklasírban. Ám az ünnep elmúltával Ő feltámadt a halálból és ismét megjelent tanítványainak, akiknek az élete attól a naptól fogva teljességgel megváltozott.
Aki ismeri és hiszi Jesua történetét, annak a számára az afikomen elnevezése, szerepe, szimbolikája teljességgel érthető és gazdag üzenetet hordoz.
Hogy Került Jesua a széderbe?
Azaz hogy került az afikomen a rabbinikus judaizmus hagyományai közé? Az én véleményem szerint Jeruzsálemben Jesua első követői és a Jesuában nem hívő zsidók egymás mellett éltek és volt még lehetőség látni és tanulni egymás hagyományait. Talán így került át a templomát vesztett zsidóság gyakorlatába ez a mozzanat, és tanúskodik Izráel igaz Messiásáról mind a mai napig, tudva, vagy inkább tudatlanul.
Egy széder vacsorán azonban nem ez az egyetlen olyan mozzanat, ahol Jézusról/Jesuáról megemlékezhetünk, vagy Róla új dolgokat érthetünk meg. Ha szeretnéd, segítünk neked, vagy családodnak, esetleg gyülekezetednek elindulni ebben a felfedezésben.