Semót – 2Mózes 1:1-6:1

Semót – emlékezz a nevekre!

Semót (Mózes 2.) könyvének első hetiszakasza a Semót (nevek) címet viseli. Népünk számára fontos a nevek megőrzése. Nem feledni! Jelen hetiszakaszunk egyik meghatározó motívuma az emlékezés-felejtés kettőssége. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Berésit könyve mivel zárult: az Avrámnak tett ígéret egyik első beteljesülésével: „Megáldalak … és te légy áldássá. … Benned legyen áldott a föld minden nemzetsége.” Józsefet az Örökkévaló Egyiptom és a környező népek megmentőjévé tette, s ezért testvérei Gósen földjére költözhettek, ahol nagy becsben voltak tartva.

Amíg új fáraó nem támadt. Ő már elfelejtette, vagy nem akarta, hogy emlékeztessék arra, hogy József népe azért él az ő földjén, mert az ő Istenük megáldotta általuk Egyiptom népét. Ő már csak annyit látott, hogy Izrael gyermekei szaporodnak és erősödnek – azaz, áldottak. Ez volt az egyetlen bűnük. A többi pusztán az ő félelemtől megtámadott fantáziájában létezett. „Ha ellenség támadna, akkor az ő oldalukra állnának.” A történelem későbbi korszakaiban a föld számos vezetője jutott ilyen következtetésre: „Mivel áldottak, ezért veszélyesek.”

Semót – Emlékezz, ki vagy!

A felejtés veszélye azonban a másik oldalon is fennállt: Az egyiptomi jólét, az áldások, a terjeszkedés magában hordozta az elkeveredés, az egyiptomi kultuszok és hiedelmek átvételének kísértését. Az új fáraó ellenséges lépései – a kényszermunka és a fiúcsecsemők kiirtásának parancsa – ilyen értelemben „jót tettek” népünknek: megemlékeztek, Kihez is tartoznak ők, és kiáltottak Hozzá.

Az Örökkévaló meghallotta a kiáltásunkat, és megemlékezett az atyáinkkal kötött szövetségről. Nem mintha addig nem látta volna a sorsunkat. Nem mintha közben elfelejtkezett volna a szövetségről. De valószínűleg meg kellett várnia, amíg az egyiptomi kényelem szőnyege kicsúszik a lábunk alól, és szabadulásért kiáltunk Hozzá.

Csak egy szabadulni vágyó népet lehet megszabadítani.

Készül a szabadító

Miközben népét a szenvedés kohójában készítette fel a megváltásra, a szabadítót is készítette a feladatára: először a fáraó udvarában megadva neki korának elérhető legmagasabb szintű képzését, majd a puszta magányában, hogy Jitró juhainak legeltetése az Övéhez hasonló pásztori szívet formáljon népének leendő pásztorában, Mózesben. És amikor eljött az idő, megemlékezett róla, és az addig rejtőzködő Isten most színre lépett. Első bemutatkozásakor az égő tüskebokorban emlékeztette Mózest arra, hogy Ő megegyezik Mózes atyáinak Istenével. Majd közölte vele, hogy mit szándékozik cselekedni. Csakúgy, ahogy Ábrahámot is bevonta a terveibe. És ahogy Ábrahámnak is megengedte, hogy kérdései és javaslatai legyenek, Mózest sem veti el kibúvót kereső kérdései miatt.

Mózes végül kötélnek áll. Útnak indul, félúton találkozik Áronnal, akit az Örökkévaló a szószólójaként mellé rendelt, beszélnek a néppel, bemutatják a három csodajelet, és a nép hisz nekik. Minden úgy megy, ahogy az ÚR előre megmondta. A folytatás is: bemennek fáraóhoz, és a fáraó három napos útra sem engedi el őket, hogy áldozzanak az ÚRnak. Sőt, megnehezíti a munkájukat. Pontosan úgy, ahogy Isten ezt előre megmondta (kétszer is! ld.19 és 21. vers). A nép felügyelői kiaakadnak a fáraó érzéketlensége miatt, de nem rá haragszanak, hanem Mózesre, a szabadítójukra. Mózes pedig letargiába esik. Visszatér az Örökkévaló színe elé, és faggatja: Miért tesz rosszat a néppel? Miért nem menti meg őket?

Tökéletes amnézia!

Ahogy mi is felejtünk minden csodát, jótéteményt, prófétai szót, ígéretet, amikor reng a föld, süllyed a hajó vagy csak nem kaptunk fizetésemelést. Ahogy Jesuát – akinek a puszta neve is szabadulást, megmenekülést jelent! – is azzal vádolják tanítványai, amikor a vihar idején Mesterük alszik a hánykolódó hajóban: „Nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” (Márk 4:38) Ekkor túl voltak már számos csodán: a gutaütött meggyógyításán, a néma démon kiűzésén (messiási jel) és egy leprás megtisztításán (messiási jel). De a hullámok csapkodása közepette mindezt elfelejtették, és szabadítójukat vádolták azzal, hogy nem törődik velük. És persze, Jesua lecsendesítette a tengert és elnémította a vihart.

Hetiszakaszunk, a Semót nem Mózes vádbeszédével zárul, hanem az ÚR szavával, aki türelmesen újra elmondja, mit fog tenni. Erős karral kényszeríti a fáraót, hogy engedje el a népét. Maradjon meg emlékezetünkben ezen a héten az Örökkévaló ígérete: „Most fogod látni, mit cselekszem.” Ő törődik velünk. Ő a mi szabadítónk.

Hol találkozhatunk legközelebb?

Gyülekezeti szolgálataink és ünnepeink legfontosabb tudnivalói

Kattints a részletekért!