Bo azaz „Menj” 2Mózes 10:1-13:16
Szoktátok valamilyen módon megtartani a széder vacsorát? Szüleiddel ünnepeltétek a peszach ünnepét? Családoddal, barátaiddal, gyerekekkel, unokákkal…? Röviden, vagy hosszan? Szertartásosan, vagy egyszerűen?
Miért fontos ez? Nem ettől lesz zsidó valaki! Nos, ez igaz. Ez így volt már Egyiptom földjén is.
Az első peszach
Mózes elrendelte a peszach-áldozat elkészítését: elkülöníteni a bárányt, megvizsgálni, a kivonulás estéjén levágni, megsütni, csontját nem eltörni, vérével ajtófélfát megkenni (később ezt az oltárra hintették), mácával és márórral enni… Csak azért mert valaki ezt nem csinálta, már nem volt zsidó? Persze, hogy zsidó attól még, hogy elutasítja az Örökkévaló peszach-áldozatát! De semmi nem menthette meg őt a közelgő csapástól. A peszach áldozat épp arra volt, hogy azok meneküljenek meg, akik a vérrel megjelölt házakban voltak. Aki elutasította, természetesen zsidónak számított, ám ebben a történetben szó sem volt arról, hogy a zsidók biztonságban lennének önmagukban, csak a születésük folytán.
Természetesen nem oda akarok kilyukadni, hogy ha nem tartasz peszachot, akkor lesújt rád a büntetés. Erről szó sincs.
De most csak a logika kedvéért fordítsuk meg a történetet! Tegyük fel, hogy valaki, aki nem született zsidónak, meghallotta a hírt, és megrettent! Bár az áldozatot nem készíthette el érvényesen, nem is ehetett belőle, de bemenekülhetett egy vérrel megjelölt ajtó mögé a családjával együtt. Fogalmam sincs, volt-e ilyen. De ha volt, szerinted mi történt vele? Gyanítom, ő is megmenekülhetett a csapástól.
Az ítélet egész Egyiptomot érte. Mindazokat, akik Isten előtt nem voltak igazak és szentek, vagyis minden embert (senki sem tökéletesen igaz és szent). Isten az eddigi csapásoktól megóvta népét. Ám ha ítéletet tart egész Egyiptom fölött, az ítéletnek teljesnek és igazságosnak kell lennie. Nem nézheti el a bűnt, még a szív mélyén sem. Az egyik lehetőség, hogy a zsidókat is eléri az ítélet, és meghalunk, a másik lehetőség, hogy egy tökéletes bárány hal meg helyettünk, és a vére nyújt számunkra menedéket.
Miért a vacsora? Mert így vagyunk közösségben a báránnyal, amely meghalt értünk. Ítélete és halála a mi halálunk, vére a mi oltalmunk. Így vagyunk asztalközösségben az Örökkévalóval is, aki elrendelte ezt az áldozatot. Zsidónak születtünk, de itt dől el, kihez tartozunk. Egyiptomhoz, vagy az Örökkévalóhoz.
Kétezer évente…
Mi a Zsidók Jézusért csapatban nagyon szeretjük az ünnepeket, a peszach talán a legkedvesebb a számunkra. Megemlékezünk az Örökkévaló hatalmas csodáiról, mert ilyen hatalmas csodák csupán kétezer évente egyszer fordulnak elő. A későbbi nemzedékek azonban így tudnak asztalközösségben lenni az Örökkévaló szabadításával, a bárány vérével, sőt, egész népünkkel, minden nemzedékkel, elhurcolt vagy üldözött nagyszüleinkkel, szüleinkkel is.
Kétezer évvel ezelőtt élt egy zsidó ember, aki szintén azért érkezett Cijonba a peszach ünnepére, hogy népével vállalja ezt a közösséget. Jesuának hívták. Épp akkor lépett a városba a beszámolók szerint, amikor a Tóra útmutatása alapján a peszachi bárányt el kellett különíteni. Ezt a zsidó embert is alaposan vizsgálták, kémekkel figyeltették, szavait igyekeztek kiforgatni, ám semmilyen hibát nem sikerült rábizonyítani. Az akkor regnáló hatalom sem tudott felhozni ellene bizonyítékot, de végül mégis halálra ítélte, és Jesua ártatlanul halt meg épp a peszach ünnepén. Biztosan hallottuk már ezt a történetet. Azt mondtam, a legnagyobb csodák kétezer évente történnek. Nos, Jesua feltámadt a halálból. Ezért az Ő vére nem tűnik el. Ha hiszünk benne, akkor örök jel marad életünkön, házunkon, és védelmez minket az Örökkévaló jogos ítéletétől. Ebben hisznek az Ő követői, mi is a Zsidók Jézusért csapatban.
Természetesen, nem gondoljuk azt, hogy csak az lehet zsidó, aki hisz Jézusban mint megváltójában. Sokan születtek zsidónak, akik egyáltalán nem hisznek természetfölötti dolgokban. Ez semmit nem változtat Isten elhívásán és ígéretein. Ám azt valóban hisszük, hogy Jézussal, a Messiással közösségben vagyunk biztonságban, ahogy egykor Egyiptomban a bárány vére alatt. Ezért a széder-vacsoráinkon minden alkalommal gondolunk nem csupán a kivonulás eseményeire, hanem Jézus halálára, feltámadására, arra, hogy megvizsgálták, hogy ártatlan volt, hogy csontját nem törték el, hogy a délutáni áldozat után halt meg, hogy feltámadt a halálból, hogy halálára készülve megülte a szédert tanítványaival. Ilyenkor mi is Vele vagyunk közösségben, és Benne egész népünkkel, mert bár az ítéletet mi is megérdemelnénk, vére minket is őriz és megszabadít.
Még sok időnk van peszachig. Te hogyan fogsz készülni rá?