Besallah – Smót/2Mózes 13:17-17:16 (midőn szabadon bocsátotta)
Izrael történetének egyik legdrámaibb és legfenségesebb fordulópontjához érkeztünk. S bár az ide vezető tíz csapás is hatalmasan demonstrálta az Örökkévaló erejét, amit ezekben a fejezetekben olvasunk, minden képzeletet felülmúl: a mi láthatatlan Istenünk látható formában: nappal felhőoszlopként vonul előttünk, hogy védjen a nap égető hevétől, éjjel tűzoszlopként, hogy óvjon a vadaktól továbbá az éjszakai sivatag hidegétől, és bevilágítsa az utunkat – vigasztalva: nem hagyott el minket. Ő maga jár előttünk. Megment üldözőinktől, innunk ad, eledelt az égből, sőt már az első parancsolatot is, és az első ránk támadó ellenséggel szemben is győzelmet szerez. Pedig nincs mivel büszkélkednünk. Csak a Besallah szidrában négyszer rendezünk tüntetést Mózes és Áron ellen – és mind a négyszer Isten türelmes és irgalmas gondoskodása a válasz. Nincs könnygáz, sem gumilövedékek: az Örökkévaló megnyitja előttünk a Vörös-tengert és száraz lábbal vezet át minket. Megédesíti a vizet, mannát ad és fürjet, vizet fakaszt a sziklából.
Egyetlen út
Tekintsünk most el a magunk okulni nem akaró zúgolódásaitól, és nézzük meg, mi a közös ezekben a gondoskodó, megmentő tettekben! Mindegyik cselekedetben azt látjuk, hogy a problémánkra az Örökkévaló EGYETLEN szuverén megoldást kínál fel: Midőn odavezet bennünket egy szűk kanyonon át az egyiptomi Nuweiba homokos partjához (az átkelés helyéről és régészeti bizonyítékairól lásd itt: https://www.youtube.com/watch?v=pxcZyO5JbZ4), ahonnan már nincs visszaút: hátunk mögött a minket üldözőbe vett egyiptomi sereg, tőlünk északra Migdol, egy egyiptomi erőd, délre hegyek zárják le az utat, előttünk pedig a tenger. Ebben a lehetetlen helyzetben kap Mózes egy abszolút lehetetlennek tűnő parancsot: „Mért kiáltasz hozzám? – Szólj Izrael fiaihoz és induljanak!” De hova? A válasz egyszerű, mint a pofon, csak nem csattan: át a tengeren! A keleti szél feltámad, a vizek ketté nyílnak, és fal gyanánt állnak jobb és bal kéz felől, és most jön az igazi csoda: Nem találunk egyet sem Izrael fiai közül, aki azt mondaná: „Dehát miért csak ezt az egy utat kínálja fel Isten a megmenekülésre?” Bizony örülünk mindannyian, hogy menthetjük az irhánkat, és zúgolódás nélkül fogadjuk el az EGYETLEN menekülési útvonalat. Hasonlóan EGYETLEN útja van a sivatagban való életben maradásunknak: EGYETLEN fa, ami megédesíti a vizet, EGYETLEN eledel, amit fentről kapunk, EGYETLEN csapás a Hóreb sziklájára, hogy víz fakadhasson. Nincsenek egyéb lelőhelyek, emberi találmányok, alternatív megoldások. Mindezek arra tanítanak bennünket, hogy egyedül az Örökkévalótól függjünk életünk minden kérdésében.
Miért nincs másik?
Manapság sok zsidó és nem zsidó embert felháborít az az állítás, hogy az Örökkévaló EGYETLEN utat készített minden ember számára, hogy a bűneink miatti ítélettől megmeneküljünk. Nem meglepő, hiszen egy posztmodern korban élünk, amikor nem tűnik elég toleránsnak vagy eléggé politikailag korrektnek az a gondolat, hogy egy Isten van, és az Ő szent jelenlétébe, a Vele való meghitt kapcsolatba EGYETLEN út vezet, amit Ő maga készített el a számunkra. Mivel senki más nem élt bűntelen életet, hogy alkalmas legyen az életét engesztelő áldozatként a mienk helyett felajánlani, mivel senki más nem halt meg azért, hogy eltávolítsa az útból az EGYETLEN dolgot, ami elválaszt bennünket a Mennyei Atyánktól – a bűnt –, és mivel senki más nem támadt fel a halálból, bizonyítékul, hogy az Örökkévaló elfogadta ezt az emberiség-méretű kapparát (engesztelést), egyedül Jesua haNocri, a Názáreti Jézus lehet a tengeren átvezető ösvény.
Ő mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (János 14:6)
Ha igaz a vörös-tengeri átkelés története, úgy tűnik, a mi zúgolódó népünk egy dologban mégiscsak jól vizsgázott: felismerte és kételkedés nélkül megragadta a menekülés egyedüli útját. Ha igaz a 2000 évvel ezelőtti pészachi feltámadás, akkor nincs másik út. Megragadod?