/A 2020. február 5-i, „Túl a Smúzon” beszélgetés összefoglalója/
A Tanakh (Ószövetség) többféle kifejezést használ a csoda körülírására, s ezt a magyar bibliafordítások is igyekeznek követni. Megkülönböztet jeleket, akár profán értelemben is, melyekből következtetni lehet valamire, és csodákat, amikkel Isten a hatalmát, akaratát demonstrálja, hogy meggyőzze az embert valamiről. A történelemre visszatekintve az Úr hatalmas tetteiről, nagy tetteiről beszél, hangsúlyozva az isteni gondoskodást és hatalmat. A csodadolgok és félelmetes tettek az Örökkévaló dicsőségét és szentségét mutatják be.
A Tanakhban a csoda elsősorban mindig Istenhez kötődik, az ember csak közvetítő szerepben van jelen. Mindig Istenre mutat, soha nem cél nélkül való.
A csoda mindenképp természetfölötti, vagy elég a tökéletes időzítés?
A bibliai kor válasza
A csodák természetes vagy természetfölötti volta nem lényeges az ókor embere számára. Azt az alapvetően természetes jelenséget, hogy felhő ereszkedett a kijelentés sátrára, egyértelműen csodaként írja le a Tóra, mivel a rendszeres, céltudatosan időzített esemény Isten jelenlétét, hatalmát és irányítását demonstrálta. Ezzel együtt a Tanakh ismeri azt a különleges jelenséget is, amelyet ma a természeti törvények felfüggesztéseként látunk – például, mikor a Vörös tenger ketté nyílik, vagy Józsué kérésére megáll a Nap az égen.
Az ószövetségi csodák azonban soha nem öncélúak. Az Örökkévaló azt bizonyítja Izrael történelmében, hogy Ő alakítja közvetett vagy közvetlen módon annak eseményeit.
Talmudi kor válasza
A Talmud tanítói a csodákkal kapcsolatban három kérdést vizsgálnak: 1, Milyen kapcsolat áll fenn teremtés és csoda között; 2, Milyen szerepet játszik a csoda a vallási igazságban megítélésében; 3, Mekkora a jelentősége a mindennapi csodának, amely nem szól bele a teremtés rendjébe.
A Talmud megítélése szerint a legnagyobb jelentőséggel bíró csodák az Egyiptomból való kivonulás történetében vannak, mert ekkor formálta nemzetté Isten a népet.
A teremtés és a csoda viszonya
A rabbik szerint a csodák már a teremtés során eltervezett jelenségek. A Genesis Rabba 5:45 szerint Isten a teremtéskor „külön egyezségeket” kötött a teremtett világ részeivel, hogy a megfelelő időben közreműködésükkel csodát idézzenek elő – például ketté nyíljon a tenger a kivonuláskor. Isten tehát nem írja felül az általa alkotott természeti törvényeket.
A mindennapi csoda
A Talmud számára a mindennapok csodái váltak elsődleges fontosságúvá. Az isteni gondviselés és az emberiesség pozitív tettei, melyek illeszkednek a természet törvényeihez. Így válik csodává az emberi garat, mely lehetővé teszi a táplálkozást, és a szegénységben élő család anyagi támogatása. (Exodus Rabba 24:1; Peszáchim 118a)
Az Újszövetség válasza
Az Újszövetség a Tanakhhoz hasonlóan nem foglalkozik a csodák természetes vagy természetfeletti voltával. Mindkét fajta csodára találunk több példát is. A csodálatos halfogás történetében (Lukács 5:4-8) egy hétköznapi jelenséget látunk – halat fognak a halászok – meglepő időzítéssel és mértékben. Ezzel szemben a vakon született ember meggyógyítása a János evangéliumában olyannyira precedens nélküli esemény, hogy a csoda után sokan nyomozni kezdenek, hogy korábban valóban vak volt a koldus.
A lényeges kérdés itt is, akárcsak az Ószövetségben az, hogy az adott csoda Istentől való-e, megerősíti-e Isten és ember kapcsolatát.
Az Újszövetség legnagyobb üdvtörténeti jelentőségű csodája Jézus feltámadása. Ez az, melyen keresztül az egyiptomi szabaduláshoz hasonlóan a bűn rabságából lehet megszabadulni, s melynek köszönhetően az Egyház (nem a felekezeti, hanem a „láthatatlan Egyház”) megszületik.
Mi a csoda célja?
A Tanach válasza
A csoda: jel
Jelek szolgálhatnak egy hosszútávú prófécia bizonyítékaként, és bizonyíthatják azt is, hogy az adott prófétát valóban Isten küldte.
A héber Biblia azonban óvatosságra int a csodákkal kapcsolatban. Az V.Mózes 13:2-4 felveti annak lehetőségét, hogy egy hamis próféta által jövendölt jel beteljesedik, akár isteni próbatételként, hogy ezzel más istenekhez fordítsa a népet. A népnek azonban fel kell ismernie a „csapdát”, nem követheti a prófétát.
A csoda: segítség
Gyakran a csoda a „jel” funkcióján túl valós segítséget is ad az aktuális helyzetben. Bár magánemberek életében is előfordul (Elizeus feltámasztja a súnémi asszony fiát a 2Királyok 4. fejezetében), jellemzően mégis jelentős üdvtörténeti eseményeknél tapasztalhatjuk őket, mint Isten közvetlen beavatkozását a történelembe.
A Talmud válasza
A csoda és a vallási igazság viszonya
A már említett tórai igeszakaszra (Devárim /V.Móz./ 13,2-4) alapozva, mely a hamis próféták által tett csodákra figyelmeztet, a Talmud és a későbbi rabbinikus irodalom egyik alaptételévé vált, hogy a csodák nem lehetnek vallási igazságok primér bizonyítékai. Ezeket az igazságokat kizárólag logikai módon, az írott-, majd később a szóbeli Tan állításaiból kell levezetni, hiszen az az Igazság az emberi értelem számára felfogható. Az Igazságon a csoda nem változtat.
A Talmud tehát a Tanakh csodáknak tulajdonított két céljából (jel és segítség) erősen megkérdőjelezi a jel funkciót, így a csoda elsődleges célja számára a segítség.
Az Újszövetség válasza
Az Újszövetség a Tanakhhoz hasonlóan kettős funkciót tulajdonít a csodáknak. Egyrészt jelen van a segítő feladata, hiszen emberek élete változik meg rajtuk keresztül: betegek meggyógyulnak, a halott feltámad…, Jézus feltámadásán keresztül pedig az örök élet ígérete válik elérhetővé az egyes ember számára.
Másrészt jelként is működik aláhúzandó Jézus és a tanítványok Istentől küldött voltát, tanításuk érvényességét.
Az Újszövetség is tud hamis tanítókról és általuk tett csodákról, de hangsúlyozza, hogy azok a csodák, melyek megerősítik a kapcsolatot Isten és az ember között, embereket megtérésre és életük megszentelésére indítják, nem származhatnak hamis tanításból.
Hisz egy mai racionális ember a csodákban?
Erre a kérdésre nem találhatunk választ a Tanakhban és az Újszövetségben, hiszen ezt minden kor embere saját maga fogalmazza meg. Mindenesetre mind az Ó-, mind az Újszövetség kiáll a csodák valósága mellett és amellett, hogy az utánuk következő korokban is lesznek ilyen rendkívüli események. Ezt a Talmud sem veti el teljes egészében, bár úgy véli, a nagy jelentőségű csodák kora lejárt, mert méltatlanokká lettünk rájuk.
A Talmud utáni teljes rabbinikus irodalom e kérdéssel kapcsolatos gondolatai több könyvet megtöltenének, így most csak a középkor leghíresebb tudós rabbija, Majmonidész (RaMBaM, 1153-1204), illetve a XX. sz-i Mordechaj J. Kaplan (1881-1983) rabbi véleményét írom le tudva, hogy ez korántsem tükrözi a teljes zsidóság hitét.
RaMBaM – Majmonidész válasza
Majmonidész, bár a legtöbb Tanakh-beli csodatörténetet allegorikusan értelmezi, a mózesi csodákat nem kérdőjelezi meg. Ezzel együttr a kinyilatkoztatás tapasztalatát nagyobb jelentőségűnek tartja. A csodákat kizárólag a tömegek számára tartja hasznosnak, akik nem jutnak el a Kijelentés olyan szintű ismeretére, hogy csodák nélkül is megítélhessék annak hitelességét.
RaMBaM számára fontos a talmudi tanítás, mely szerint a csodákat az Örökkévaló már a teremtéskor előkészítette. A csodák a teremtéshez hasonlóan újat hoznak létre, például az ősatyák és Mózes csodái egy nemzet létének alapjait teremtették meg.
Mordechai J. Kaplan válasza
Kaplan szintén a Talmud tanításából indul ki: Isten nem változtatja meg a teremtés rendjét, illetve a „mindennapok csodái” a legfontosabb csodák. Ám ő tovább megy Majmonidésznél: teljesen elveti az összes bibliai csoda lehetőségét, ezeket a történeteket az ókori szerzők jószándékú legendáinak tekinti, hogy az Örökkévalót, mint gondoskodó erőt bemutassák.
A mi válaszunk
Ha a keresztyénség válaszát szeretném leírni, hasonló problémával szembesülnék, mint a Talmud utáni zsidóság véleményének vizsgálatakor. Ezért saját, egyéni bibliaértelmezésemen alapuló válaszomat fogom megadni.
Abból kiindulva, hogy a Biblia a teremtő Isten kijelentése, nem utasíthatom el a csodák valóságát. A Teremtő számára nem okozott gondot a mindenség megalkotása, így neki a csodatétel sem lehetetlen.
A Biblia fogalmait használva csodának tekintem a természetfölötti eseményeket, és azokat a természetes eseményeket, melyek rendkívüli időzítésükkel isteni célt töltenek be. A csoda lényegénél fogva nem bizonyítható, mert nem megismételhető, így tudományos módszerekkel a hitelességét nem állapíthatjuk meg.
A csodák legfontosabb elemének nem az időt vagy a módot, hanem a célt találom – akár a bibliai, akár a későbbi korokban történt csodák esetében. Egy csoda lehet segítség és jel is. Ha a csoda eredményeképp Isten dicsősége jelenik meg, Isten és ember kapcsolata erősödik, a szemtanúkban hit ébred az isteni üzenet iránt, akkor az a csoda valóban Istentől származik.
Ez a cél, illetve eredmény az, ami alapján egy csoda hitelességét is vizsgálhatjuk, akár bibliai, akár modern kori csodáról beszélünk. Nem vetem el a modern kori csodák lehetőségét tudva, hogy az Örökkévaló nem változott sem képességeiben, sem a teremtett világ és az ember iránti szeretetében.
Hiszem, hogy a legnagyobb csoda, ami egy ember életében megtörténik, amely mindenkor Istentől való „jó” ajándék, az Örökkévalóval való személyes kapcsolat és az örök élet elérése.
