Parasa: Ki thissza 2 Mózes/Smót 30:11-34:35
Haftara: I. Királyok 13:1-39

Avi Snyder

Eheti szidránk az Istennel szembeni hűtlenségünk egyik legszomorúbb példáját mutatja be. A 32. fejezet azt a tragikus esetet jegyzi fel, amikor elfordultunk az Örökkévalótól, és inkább egy aranyborjút imádtunk. Ugyanez a rész beszámol arról a titokzatos, Isten-adta szeretetről is, amelyet Mózes irántunk táplált.

Meg nem érdemelt szeretet

Mózes szeretetét nem érdemeltük meg. Bálványimádásunkkal nemcsak Istent, de Mózest is elutasítottuk, aki kihozott minket Egyiptomból; biztonságban átvezetett a Vörös-tengeren; elvitt az Úr hegyéhez, ahol megfogadtuk: „Megteszünk mindent, amit az Örökkévaló mond.” (2Móz./Smót 19:8). Azonban mihelyt Mózes magunkra hagyott, hogy az Úrtól több útmutatást kapjon, bizonytalanság és lázadás lett úrrá rajtunk, és követeltük: Áron, „Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon… nem tudjuk, mi történt ezzel a Mózessel” (Smót 32:1). Bizony, nem érdemeltük meg Mózes szeretetét.

A közbenjáró szeretete

Mózes a közbenjáró szeretetével is szeretett minket. Tettünket követően Isten borzasztó szavakat mondott ki ránk: „És most hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom és végezzek velük!” (Smót 32:10) Mózest szeretete ilyen esedezésre késztette :

„Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, és ezt ígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, amennyi az égen a csillag…” (Smót 32:13)

Áldozatkész szeretet

Mózes, továbbá, áldozatkész szeretettel szeretett minket. Miután másodszor is visszatért, és elhozta nekünk a Tíz Igét a kőtáblákon, újra felment a hegyre, és a saját életét ajánlotta fel a miénkért cserébe:

„Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!” (Smót 32:32)

Akik még így szerettek

Tudtommal, az Írás rajta kívül csak két másik embert említ, akinek a szeretetét ez a három vonás jellemezte.

A Brit Hadasában, az Újszövetségben olvasunk a tarzuszi Saul rabbi – ismertebb nevén Pál apostol – értünk, az ő vér szerinti testvéreiért gyötrődő szeretetéről. Jóformán minden városba elvitte az Örömhírt a Messiás Jesua haláláról, amit a bűneinkért vállalt és feltámadásáról. Voltak, akik hittek, míg mások elutasították az üzenetet, és a hírvivő ellen fordultak. Saul, dacára a személyét ért számos támadásnak, így kiáltott fel:

„…nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, a Messiástól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett” (Róma 9:3).

Ami még ennél is több

Természetesen Az, aki ezt a fajta szeretet a legerőteljesebben demonstrálta a számunkra, az Maga Jesua, a Messiás. Hiszen, bár Mózes és Saul kész volt az életét adni értünk, hogy kielégítse az Örökkévalónak a lázadásunk miatti jogos haragját, ténylegesen csak Jesua fizetett életével a bűneinkért, és a halálból is csak Ő támadt fel. Ahogy Ézsaiás próféta 700 évvel Jesua földi megjelenése előtt megjövendölte:

„Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!… sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.” (Ézsaiás/Jesája 53:8, 12).

Hinni Mózesnek

Bálványimádásunk tragikus epizódja az Úrral szembeni hűtlenségünkről beszél, egyben Mózesnek az irántunk, tévelygők iránti szenvedélyes szeretetéről is. Mindez előremutat Jesuára, akit szeretete majd arra indít, hogy meghaljon a bűneinkért, hogy miután feltámadt a halálból, Hozzá fordulhassunk, kérhessük a bocsánatát és elfogadhassuk ajándékát, az örök életet. Nem meglepő, hogy Jesua ezt mondta:

„Ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem, mert énrólam írt ő.” (János 5:46).