Parasa: 2Mózes/Smot 35:1 – 40:38
Haftara: 1Kir 7:40-51-8:21
A Vájákhél – Pekudé szidrák a Humás[1] második könyvének záró részét foglalják magukba, a 2Mózes/Smot 35:1-től a 40:38-ig. Ez a szakasz az egész könyv egyik legbátorítóbb és legfigyelemreméltóbb kijelentésével zárul:
„Mert az Örökkévaló felhője volt a hajlékon nappal és tűz volt rajta éjjel, Izrael egész házának szeme láttára, mind az ő vonulásaiban.” (2. Mózes/Smot 40:38)
Állhatatos jelenlét egy állhatatlan nép életében
Miért olyan óriási bátorítás ez a vers?
Azért, mert azt mondja el, hogy a Minden.ató sosem hagyott el minket, az Ő választottait. „Ne félj, mert Én veled vagyok” – mondja újra és újra a prófétákon keresztül (lásd még pl. Ézsaiás/Jesájá 41:10). Jelenlétének ígéretével nemcsak azt közli, hogy hol van, hanem azt is, hogy kicsoda Ő. Már a neve is: Immanuel (Ézs./Jes. 7:14), azt mondja, hogy Ő az Ist.n, aki velünk van. Ha elhagy minket, akkor Ő nem Ábrahám, Izsák és Jákob Ist.ne.
Az Ö.való állhatatos jelenléte különösen figyelemre méltó a történelmünket végigkísérő notorikus hűtlenségünk fényében. Ha őszintén, romantika nélkül tekintünk a bibliai történelmünkre, ezzel a kellemetlen igazsággal találjuk szembe magunkat.
Mi magyarázza rendíthetetlen szeretetét és hűségét?
Válaszát ott találjuk az Írásokban. Azért van mindig velünk, mert szeret minket, és mert megszeghetetlen ígéreteket tett az ősatyáknak. A tarzuszi Saul, vagyis Pál apostol erre a tényre világított rá: Jóllehet, többségünk nem ismerte fel és nem fogadta el a Messiás Jesuát, Pál egyértelműen kijelentette:
„a kiválasztás miatt [a zsidó emberek] kedveltek az ősatyákért, hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.” (Rómaiakhoz írt levél 11: 28-29).
Az ajándékok közé tartoznak természetesen, a szövetségek és Erec Izrael (Izrael földje). Elhívásunk szerint pedig arra a különleges célra rendeltettünk, hogy világosság legyünk a nemzeteknek azért, hogy ők is higgyenek a mi Messiásunkban. Az elhívás beteljesülése ugyan várat még magára, mégis visszavonhatatlanul áll. Éppúgy, ahogyan Ist.n továbbra is velünk van, annak ellenére, hogy többségünk még a hitetlenség állapotában van.
Valami, ami több a jelenlétnél
Jóllehet Ő velünk van és hűséges hozzánk mint az Övéihez, ez nem jelenti azt, hogy automatikusan magunkénak tudhatjuk a kapcsolatot, amelyre az Ö.való mindannyiunkkal egyen-egyenként számot tart. Amíg nincs hitünk a Messiásban, akit Ő küldött értünk halálba a mi bűneinkért, és akit életre is keltett a halálból, olyanok vagyunk, mint az otthonról elszökött gyermekek. Ahelyett, hogy élveznénk a Vele ápolt közeli kapcsolat gyümölcseit, életünk inkább hasonlít a sivatagban bolyongó vándoréhoz. És ha az életünket anélkül éljük le, hogy valaha is elfogadnánk a Messiáson keresztül felajánlott megbocsátást, akkor örökre ebben a sivatagban rekedünk.
Az Ö.való egyáltalán nem ezt tervezi a számunkra! Arra vágyik, hogy bűnbánattal és hittel forduljunk Felé.
Futásunk iránya: Előle vagy Hozzá?
Az Ő állhatatos jelenléte a vigasz és bizonyosság kimeríthetetlen forrása. Ám különös módon vannak időszakok, amikor ezt a jelenlétet terhesnek találjuk, vagy nem kívánt kihívásként éljük meg. Ha az Ő személyének elismerése illetve hívásának elfogadása helyett a futást választjuk, akkor könnyen juthatunk Dávid király sorsára, aki így kiáltott: „Orcád elől hova fussak?” (139. Zsoltár 7. vers) Különösen igaz lehet ez akkor, amikor a szívünkben tudjuk, hogy Jesua a Messiás, de ellenállunk a hívásának, hogy higgyünk Benne, és kövessük Őt. De amint végre megtesszük a hitnek ezt a lépését, és bízunk, az Ő állhatatos jelenléte többé nem nyomaszt minket, sőt: a legcsodálatosabb erőforrásunkká és örömünké változik. Ekkor pedig, megint csak Dávid királyhoz hasonlóan, így kiálthatunk:
„Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.” (139. Zsoltár 9-10.)
Ahogy a Mindenh.tó velünk volt a negyvenéves sivatagi vándorlásunkkor, a Messiás Jesua éppúgy ígéri, hogy velünk marad életünk minden napján és azon túl is. „És íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”. (Máté 28:20)
[1] Humás: a héber ’hames’ -5- szóból a Tóra 5 könyvének és a prófétai szakaszoknak – haftaráknak- a gyűjteménye