Emor: 3Móz 21:1-24:23 Haftara: Ez 44:15-31
A várakozás ideje van. Szívünk szerint vágnánk a centit, hogy mikor lesz már vége a bezártságnak, a szigornak és óvatoskodásnak. Mikor lehet végre újra megölelni szeretteinket, akiktől messzire szakadtunk, és mikor mondhatjuk együtt újra az imádságot a padokban… Csakhogy ezt most egészen biztosan senki sem tudja megmondani, tehát a centiket nem számolhatjuk.
Az ómerszámlálás időszaka is van. Szerencsére ez utóbbival kapcsolatban pontosan tudjuk, hogy mennyi van még hátra, mert a mostani parasánk többek között ezt is elmondja nekünk.
Mi is ez az ómerszámlálás?
Izraelben a gabona ebben az időszakban érik be. Az árpa aratható elsőként, majd utoljára a búza. A hetiszakaszunk tehát elmondja, hogy a Peszach ünnepe után, a kovásztalan kenyerek napjaiban mutassuk be az Úr színe előtt az első learatott kévénket, a termésünk első zsengéjét. Azután az aratás napjaiban kell számolnunk hét hetet, azaz 49 napot. Ez alatt az idő alatt meg is történik az aratás, hogy azután az ötvenedik napon, a Savuot ünnepén újra megjelenjenek Izráel fiai az Ö_való színe előtt, akkor már a learatott búzával és az abból megsütött illatos kovászos kenyérrel és a gyümölcsfák első termésével együtt. Ami Peszachkor még csak első zsenge és várakozó reménység volt, addigra minden zsidónak valósággá és örömünneppé válik. Szóval ezekben a napokban erre emlékezve számolunk és tanulunk bízni, reménykedni.
Ómerszámlálás: a próbák ideje
Az ómerszámlálás időszaka a történelem során nem egyszer volt súlyos megpróbáltatások, járványok, nemzeti tragédiák ideje. Vajon azt jelenti ez, hogy a reménység hiábavaló? Nem. Az ómerszámlálás idején a megpróbáltatások között is meg kell őríznünk a reményt, folytatnunk kell a számolást és várnunk az aratást, a szabadulást, az ünnepet.
Ómerszámlálás egykor
A számolás módszerében a Szentély idejében volt egy kis vita. A farizeusok e szavakat: „A szombatot követő napon” úgy értették, hogy a nyugalom napját követő napon, vagyis a Peszach első napja utáni napon. A szadduceusok azonban úgy értelmezték, ahogyan szó szerint írva volt: a kovásztalan kenyerek ünnepére eső szombat utáni napon, az ünnep vasárnapján mutatták be az első kévét. Néha persze ez a kettő tud egybe is esni, máskor azonban jó kis ramazurit okozhatott eleinknek.
Egy különleges esztendő
Azonban volt egy különleges év, valamikor a churbán/pusztulás előtt 40 évvel, amikor Jesuát, akiről tanítványai azt gondolták, ő lesz a Messiás, épp a Peszach ünnepén végezték ki a rómaiak. Halála estéjén be is köszöntött az ünnepre eső szombat, ezért épp csak sírba tették a szerettei, de arra már nem maradt idejük, hogy zsidóhoz méltó módon megadják a végtisztességet. Így esett, hogy a sabbatot követő napon, amikor a Szentélyben a szadduceusok az első kévét mutatták be (de az sem teljesen lehetetlen, hogy abban az évben egybe is esett a kétféle számítás), Jesua sírja már üres volt. Először az őt sirató asszonyok szembesültek vele, majd a tanítványai, hogy Ő föltámadt a halálból.
Nem egyszerűen életre kelt, hanem maga mögött hagyta a halál minden erejét. Ott jelent meg, ahol akart, ahogyan akart. Ahogyan Dániel beszél a szentek örök dicsőségéről, mintha ő lett volna ennek a zsidó reménységnek az első zsengéje. A tanítványai utána számolták a napokat és várakoztak. Haza sem mentek az ünnepről, és az ötvenedik napon egyszerre I_ten Lelke szállt le közöttük, és a Savuot ünnepén háromezer zarándok lett Jesua követőjévé. Zsenge és aratás…
Hol van már az aratás?
Ha Jesua valóban győzött, hol van az Ő országa? Miért üldözik azóta is olyan sokfelé a zsidó népet és azokat a nem-zsidókat is, akik Őt követik? Hogy lehetséges, hogy Jesua nevében annyi rossz dolog is történt épp a zsidó néppel? Hogy lehetséges, hogy Jesua dicsőségesen feltámadt a halálból, mi pedig járványt, földrengést (Zágrábban, épp a mostani járvány kitörése után nem sokkal), és annyi sok bajt élünk át?
Hát, ilyen az ómerszámlálás. Az első zsenge reménységet ad. Az aratás csodaszépnek ígérkezik. Mégis, a várakozás tele van bajokkal, próbákkal, ellentmondásokkal. Ám ha hiszünk a kettévált tengernek, akkor nem szaladunk vissza Egyiptomba látva az amálekitákat. Ha hisszük, hogy Jesua sírja üres, ahogyan megíratott, akkor minél több a baj, annál inkább fogunk ragaszkodni Hozzá, a Messiáshoz, amíg győztesen láthatjuk majd. Ahogyan az első követői hitték, mi is számoljuk az ómert és hisszük: Megmenekül egész Izráel.
