Behar 25:1-26:2
Aaron Lewin cikke nyomán

Gondolkodtál már azon, hogy mivel fogod megünnepelni a 100. szülinapod? Óriás sajtgurigát szolgálsz fel a vendégeidnek vagy gyémántokkal díszített álarcban táncolsz velük? Netán még ennél is bohémabb módon akarod emlékezetessé tenni ezt a jubileumot? Hiszen ez nem sűrűn történik meg egy ember életében.

Jobél – mi is ez?

E heti parasánk most egy olyan ünneplést ír le, amit maga az Ö_való rendelt el nekünk honfoglalásunk minden 50. évfordulója alkalmából. A magyar nyelvben is bevett jubileum szavunk az ünnep héber nevéből, a jobél szóból származik, ami kost jelent, hiszen a Jom Kippur napján meg kellett fújni a kos szarvából készült sófárt.

Micsoda év! Nem vetjük be a földet, azt esszük, amit magától (az Ö_való egyenes gondoskodása által) terem a föld, ha adós rabszolgasorba kerültünk, felszabadulunk és adósságainkat eltörlik, az ősi földek pedig visszakerülnek eredeti tulajdonosuk kezébe! Mintegy újraindítják a társadalmat. Vissza a start mezőre: mindenki új esélyekkel indul, s így a gazdag nem lesz még gazdagabb, a szegény pedig még szegényebb. Egy év, amikor átgondolhatjuk a múlt hibáit, és egy teljesen új esélyt kapunk a jövőre. A remény éve ez, és a megmenekülésé.

Hol bukott meg a Jobél?

Milyen óriási ötlet ez a M_hatótól! Bámulnak is majd a nemzetek, ha ezt meglátják! Milyen bölcs nép ez! Micsoda nagy az ő Ist_nük! Csak egyetlen kis probléma van ezzel. A Tanakh egyetlen precedenst sem ír le, hogy mi ezt valaha megvalósítottuk volna. Egy halvány utalást találunk Nehémiásnál, aki felszabadított néhány rabszolgát, de ezen kívül, úgy tűnik, az Elengedés Esztendejét soha nem tartottuk meg. Jeremiás jelzi is, hogy a 70 éves babiloni fogságunk oka: nem tartottuk meg a szombatéveket /Jer. 34:14, 2Krónika 36:21), melyek koronája épp a Jobél lett volna.

Ha őszintén keressük súlyos mulasztásunk okát, a magyarázat kézenfekvő, és nem túl hízelgő. A Jobél ugyan szép gondolat, ám mégsem örült mindenki az Elengedés Évének. Hiszen a társadalom tehetősebb fele remek ingyenes munkaerőtől esett volna el. Visszaadni a földeket? Eltörölni az adósságokat? Nem vetni, és bízni, hogy majdcsak lesz mit ennünk egy évig? A döntés pedig mindig azoknak a kezében volt, akiknek a vagyonuk hatalmat is biztosított. Az őket szolgáló szegény testvéreik hiába lobogtatták a jogaikat tartalmazó ist_ni rendelkezést.

Mi sem vagyunk jobbak

A Jobél elszabotálásán gondolkodva azt is meg kell látnunk, hogy századunkban sincs ez másként. Ma is virul az emberkereskedelem és a rabszolgaság, ma is bénító adósságcsapdában tartják egymást emberek és nemzetek, ma is úgy jutunk olcsó élelmiszerhez, hogy a földet mérhetetlenül kizsákmányoljuk. Nem jutottunk közelebb a földi paradicsomhoz. Miért? Mert őseinkhez hasonlóan mi is csak áhítozunk a Jubielum Évére, de a valóságban az ellenkezőjét akarjuk. A Jubileum Éve Ist_nt helyezi a középpontba, mi pedig önmagunkat, ami tönkretesz másokat, a környezetünket, és végsősoron minket is.

Mégis van remény.

Úgy kétezer éve történt, hogy egy kis izraeli zsinagógában a haftara olvasásához hívtak fel egy fiatal rabbit. A férfi fogta Jesajahu/Ézsaiás tekercsét, és olvasni kezdte a 61. fejezet híres szavait: „Az Úrnak, az Örökkévalónak szelleme rajtam van, mivelhogy fölkent engem az Örökkévaló, hogy hírt hozzak az alázatosaknak, küldött engem, hogy bekötözzem a megtört szívűeket, hogy hirdessek foglyoknak szabadságot és megbilincselteknek kiszabadulást; hogy hirdessem az Örökkévaló kegyének évét…”

Ez a fiatal zsidó férfi, aki Betlehemben született és Názáretben nevelkedett, kihirdette a Jobélt! De még annál is többet tett: új értelmet adott a szónak. Amiként ez igaz a Tórának szinte minden szavára, továbbment a szószerinti értelmezésen: egy lelki és szellemi felszabadítást, elengedést és helyreállítást hirdetett meg. A fiatal názáreti, akit Jesua vagy Jézus néven ismer ma a világ, Messiásként először a szívünkbe hozta el a Jobélt, hiszen anélkül a fizikai Jobél megint csak kudarcott vallott volna. Halálával és feltámadásával felszabadított bennünket saját önzésünk rabtartó uralma alól. Eltörölte minden adósságunkat, amit felhalmoztunk az Örökkévaló ’nyilvántartásában’, és ily módon szabad hozzáférést szerzett a számunkra az Örökkévaló kegyelmébe. Ez aztán tényleg Jobél! De ez csak a kezdet, ami előrevetíti annak a földi Édennek a képét, ahol a Messiás fog uralkodni. Tényleg ezt akarjuk? Vagy az uralkodást továbbra is magunknak akarjuk?

A Jobél tehát a valaha elmulasztott legnagyobb ünnep. A rabszolgák nem szabadultak fel, az adósságokat nem törölték el, a tulajdon nem tért vissza az eredeti birtokos kezébe. Mekkora lehetőség, és mégis mindez kútba esett! Azonban, Jesua eljövetele óta, újra meghívást kaptunk minden idők legnagyobb ünnepére. Szabadságot és megbocsátást kínál tálcán neked és nekem, ha készek vagyunk elengedni az önzésünket, és megragadni a világ legnagyszerűbb önzetlenségét: a Messiást. Te mit lépsz erre?

egyszázalék információKattints a részletekért!