Áldott vagy Te, Örökkévaló I_tenünk, a Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta nekünk, hogy kezet mossunk!
Napjainkban jogi rendelkezésbe foglalták a kézmosást. Minden Facebook bejegyzésben, minden újságcikkben arra hívják fel a figyelmemet: MOSS KEZET!
Mikor is volt? Néhány hete? Húsz másodperc – ennyi ideig tartott kétszer elénekelni a „Boldog születésnapot!” dalt. A szappanos kézmosás kvótája is ennyi. De hamarosan beleuntam, és a „Baby Belugára” váltottam (fiam egyik kedvencére). Majd a „Földcsuszamlás”, aztán a „Csodálatos Kegyelem” folytatta a sort. Nem emlékszem, mikor hagytam abba az éneklést. Valószínűleg elkopott az időmérés újszerűsége, miután kialakult bennem egy belső 20 másodperces érzék. Csendben, hosszasan néztem a tükörben a bőrömet, miközben kezeimet unottan és ritmusosan dörzsölgettem.
Fiam iskolájának bezárása és a távmunka között (az új óvintékzedésről nem is beszélve) majdhogynem elfeledkeztem róla. Áprilisban ünnepeltük a pészahot. A zsidóság egyik legszentebb ünnepe, és mégis majdnem kiesett a fejemből.
Elfeledkezés a közelgő pészahról csupán az egyik tünet, amit észrevettem, miközben aggódó figyelmemet a a COVID 19 okozta nyilvános helyek bezárása és a Facebook-bejegyzések foglalták le. Fiatal és egészséges vagyok, mégis azon kapom magam, hogy egész nap nyugtalankodom. Próbálom megtalálni az egyensúlyomat.
Az elmúlt néhány évtizedben kollektív traumát éltünk át: a tömeges lövöldözésektől az erdőtüzekig és hurrikánokig mindent. Mindenkit érintettek ezek az események valamilyen módon és biztosan van olyan ismerősünk, aki egyiket-másikat személyesen élte át, vagy annak következtében halt meg. Mi zsidók, biztosan ismerjük a kollektív trauma hatását.
Soha jobbkor nem jöhetett volna a pészah. Összegyűlünk otthonainkban, éneklünk, iszunk, szimbolikus ételeket eszünk és megemlékezünk arról, hogyan mentett meg bennünket Isten a rabszolgasorsból. A pészah során a számos rituálé nemcsak, hogy összeköt minket a múltunkkal, de egyben tájékozódni is segít a jelen helyzetben. Mindenkinek meg kell szabadulnia valamitől – és sokunk számára ez a valami a félelem.
Amikor kórházi lelkészként és önkéntes lelkigondozóként a San Francisco-i Zsidó Otthonban dolgoztam, a bánat minden formájával találkoztam. Közülük a félelem volt a legelterjedtebb. Félelem az ismeretlentől. Félelem a csalódástól. Félelem a veszteségtől. Szertartásokat alakítottam ki a páciensekkel és a családokkal, hogy ellene menjünk ezeknek a félelmeknek. Hasi légzést és zümmögő gyakorlatokat vezettem azért, hogy a paraszimpatikus idegrendszert aktiváljuk. Énekeltem, imádkoztam, aktív figyelemmel hallgattam, nevettem, felolvastam az Írást, kezeket tartottam a kezemben és zokogtam. Természetesen, mivel kórházban és idősotthonban dolgoztam, a kézmosás klinikai követelmény volt, de tapasztalatom szerint ez értékesebbnek tűnt, mint egy szimpla higiénés gyakorlat. Kezdtem a fizikai mosakodást lelkigyakorlatként látni.
Egyik legkedvesebb és legkorábbi pészahi emlékem, amikor gyermekként egy szóra vártuk: Urchatz (kézmosás), és hatalmas büszkeség töltött el, mivel ketten az unokatestvéremmel láttuk el e szertartás feladatait. Lassan körüljártuk az asztalt – egyikünk a kancsóval és edénnyel egyensúlyozott, másikunk egy törülközőt vitt –, és megmostuk a széder-vendégeink kezét. Az asztal körül végzett csendes gyakorlat valahogy szentnek tűnt számomra.
Megdöbbentő, mennyire jelen van mindenütt a kézmosásról szóló beszélgetés ezekben a napokban, de hozzáteszem: az is szent munka. Nemcsak pészahkor foglalkozunk szertartásosan a vízzel. A Ros Hasanakor végzett Taslich alkalmával szimbolikusan egy óceánba vagy tóba vetjük bűneinket, a mikve pedig bemártózás egy kis csordogáló patakba. A Tórában, a Prófétáknál, az Írásokban és az Újszövetségben a vízzel való tisztálkodás számos képe jelenik meg.
Szeretem, ahogy a zsidó gyakorlat értelmet hordoz és még mindig alkalmazható. Egy barátom egy héber dalt megosztva a közösségi médiában ezt írta: „Háromszor elénekelve húsz másodperc! Kol haKavod (csillagos ötös) mindenkinek, aki megmossa kezét, hogy megóvja a felebarátját!” Hirtelen belém nyilallt: mindeddig nem is gondoltam arra, hogy I_tent is érintheti az én újdonsült megszállott kézmosási szertartásom. A pészah arra hívja fel a figyelmet, hogy ez egy gyönyörű lelkigyakorlat lehet.
A globális nyugtalanság közepette, és rádöbbenve arra, hogy mennyire kapcsolódunk egymáshoz, azt tapasztalom, hogy az ima: „Áldott vagy Te, Örökkévaló I_tenünk, a Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta nekünk, hogy kezet mossunk!” segít két lábbal a földön maradnom. Kétszer elmondva egymás után, húsz másodperc telik el. A kézmosásomat imaként ajánlom fel. Emlékeztetem magamat, hogy a kezemet magamért és azokért mosom meg, akik körülöttem vannak.
Mindenkit bátorítok arra, hogy találja meg a kézmosása jelentését, értelmét. Vegyünk mély levegőt és – noha fizikailag messze vagyunk –, maradjunk spirituálisan és érzelmileg közel egymáshoz a mostani pészah-időszak után is.
Írta: Mali Stone
Fordította: Pőcze- Wester Marianna
