Aaron Lewin cikke nyomán
4Mózes 4:21 – 7:89
Elköteleződésre teremtve
Van egy brit barátom, aki 1999-ben rekedtre ordítozta magát örömében, amikor a Manchester United berúgta a győztes gólt a BL döntőjében. És van egy magyar barátnőm, aki 2005-ben két fiával Liverpool-mezben, -sálban és -sapkában a TV előtt állva szurkolta végig a meccset, melynek során a Liverpool 3 gólos hátrányból nyerte meg a játékot, és vált Bajnokok Ligája győztessé. És vagyok én, akit mindez hidegen hagy, ellenben élek-halok a Kalákáért a mai napig. Úgy tűnik, az ember úgy van bedrótozva, hogy valamiért nagyon tudjon lelkesedni. Mintha a boldogságunk szükséges előfeltétele lenne, hogy valamiért/valakiért oda tudjuk adni magunkat. Szeretünk kiválasztani magunknak különleges dolgokat, és mi magunk is szeretnénk különlegesek lenni.
Amit a názírokról tudni kell
Aktuális hetiszakaszunk változatos témákat kínál. Hadd emeljek ki ezek közül egy különleges státuszú személyt: a názírt.
Azt nevezték názírnak, aki fogadalmat tett arra, hogy elkülönítse magát – maga a szó is ezt jelenti: különválasztott. A názírfogadalmat tevő személy Ist_nnek szentelte oda magát egy rendkívüli módon. Már a ceremónia is az, de még érdekesebb, hogy mi is az, amire fogadást tett: nem érhetett hozzá a szőlő semmilyen formájához (tehát zéró tolerancia!), haját nem nyírhatta le, és nem érhetett halotthoz. Zavarosnak tűnik? Vessünk egy pillantást közelebbről.
Mindezek a furcsa feltételek arra emlékeztették a názírt és mindenki mást is, hogy az ő élete egyetlen személy: Ist_n körül kellett, hogy forogjon. Ezért nem szennyezhette be őt semmi sem. A názírfogadalom teljes idejére egy cél kellett, hogy betöltse: Ist_nt szolgálni.
Elköteleződni emberi dolog
Nem túlzás ez? Ha a saját mindennapjainkra tekintünk, a kizárólagos elköteleződésnek számos példáját találjuk: egyszerre többnyire csak egy munkát vállalunk teljes időben. Elkötelezzük magunkat egy társ és egy család mellett, s amennyiben nem így teszünk, számíthatunk családi kapcsolataink megrongálódására, szétesésére. Kedvenc focicsapatot is csak egyet választ az ember (amennyiben választ). A számunkra különleges dolgok és személyek iránt készek vagyunk 100%-osan elköteleződni, csak többnyire ez nem jár a hajunk megnövesztésével vagy a mazsola mellőzésével.
Názírságból kettes
A Tanakh egyik leghíresebb názírja Sámson, akinek élete felér egy hollywoodi filmmel, melyben romantikus színek váltakoznak véres verekedési jelenetekkel. Sámsonnak az Ist_n iránti elköteleződése helyenként kérdésesnek bizonyult. Számos rossz döntést hozott, melyek következményeként ellenségeit kellett szolgálnia. Bár a végén egy váratlan és önfeláldozó cselekedettel mégis győzelmet aratott rabtartói fölött, ő mégsem a názírság legjobb példája.
Hol vannak a jó názírok?
Évezredeket kell várnunk, amíg egy kiváló názírra nem találunk. Jochanan ben Zachariaht, akit ma legtöbben Bemerítő János néven ismernek, a születését megjelentő angyal nevezte názírnak:
“De az angyal így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak. Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, (Lukács 1:13-15)
János valóban az Ö_valónak szentelte az életét, akit így az Úr arra használt, hogy nemzedékében sokakat elfordítson pusztító önzésétől. Ő készítette elő a Messiás útját, aki a názír végső és tökéletes megtestesítője volt, bár Jesua a Tanakh által meghatározott módon soha nem tett názírfogadalmat. Egyszerűen csak engedelmes volt az Atyának mindhalálig, egészen a keresztfának haláláig. Az, hogy kész volt egy ilyen rettenetes halált vállalni értünk, azt is bizonyította, hogy az irányunkban is 100%-osan elköteleződött. Így imádkozott értünk:
“Elkészítem és odaszánom magam a szolgálatra. Értük teszem ezt, hogy ők is valóban készek legyenek szolgálni téged.” (János 17:19)
Minek/Kinek a názírja?
De térjünk vissza a magunk háza tájára: vajon azok a dolgok, amikre az életünket feltesszük, maradandóak? Vagy egy nap eltűnnek, mint a pára? Manchester United? Liverpool? Kaláka? Nagyszerű, ám mulandó dolgok. Nem töltik be a bennünk levő űrt. Egyedül az Ö_való képes erre, hiszen Ő a Vele való meghitt kapcsolatra teremtett bennünket. És mindazt a lelkesedést, áldozatot és odaszánást, amit azelőtt talán hasznos és szép, de törékeny és ideiglenes dolgokra pazaroltam, most inkább Jesuára, a Messiásra fordítom, aki megmentett téged és engem az önmagunk körül forgó és az Ö_valótól tragikusan elszakadt állapotunkból. Ő 100%-osan odatette magát értünk már 2000 éve. Te mire választod külön magad? Minek vagy kinek leszel a názírja?
