Kórah: 4Mózes 16:1-18:32
Pörgessük kicsit vissza Kórah, Dátán vagy Abirám Facebook idővonalát! Miket posztoltak? Mikről beszélgettek? Milyen reklámok jelentek meg nekik? Tudom, igazad van. Nekik akkor még nem is volt ilyesmi. A közösségi médiából akkor még csak a közösség létezett. Mégis érdekes gondolati játék ez, amire hívlak:
„Tudtad? Micsoda családi összefüggések vannak Mózes exodus-bizniszében?” (Like, Share)
„Pont azután, hogy a közösség vezetői kritikával illették Mózest, katonai kudarc következett. Véletlen volna? Nem hinném! Vajon honnan értesültek a kánaániták a támadásunkról?” (Sad, Küldés Messengerre 250 barátnak)
„Két esemény van ezen a héten, ami érdekelhet: Dátán és Abirám közös előadása Rúben történelmi szerepéről…” (Nem akartál részt venni, mégis felhozta neked.)
„Papok királysága, szent nemzet vagyunk! Like & Share, ha te is büszke vagy rá!” (Like, Share)
„A héber konyha remekei – teljes gyűjtemény by Mirjám, avagy mi mindenre jó a manna” (Vicces, Share)
Kórah és a véleménybuborék
És így tovább. A közösség sem tesz mást, mint amit a közösségi média. Körülvesz minket egy véleménybuborékkal. Önmagunkat szeretjük hallgatni, saját véleményünkre vagyunk kíváncsiak mások szájából. Azt halljuk meg, ami minket igazol, és egyre világosabban látjuk tényként azt, ami pedig egyáltalán nem az. Aztán eljön egy pillanat, amikor szembesülünk valakivel, aki nem a mi véleményünkön van. Belekeveredünk egymás „buborékjába”, és kitör a botrány. Élőben is össze tudunk veszni bárkivel, bár kétségtelen, hogy a közösségi média könyörtelenebb veszekedéseket tud eredményezni, mint az élőszó.
Ám a mostani történetünkben egy ennél is szomorúbb dolog történt: Kórah, Dátán és Abirám egészen addig maradtak a saját „véleménybuborékjukban”, amíg fel nem hergeltek még 250 embert, majd rajtuk keresztül – úgy tűnik – a nép többségét is. Készen volt a lázadás. A lázadás tragédiába futott, meghaltak a lázadást szító emberek. Kórah és két cinkosa elevenen szálltak a holtak hazájába, azaz I_ten nyilvánvaló ítélete érte el őket. Az, hogy a föld megnyílt alattuk, ennek a szimbóluma. Akik magukat hatalmazták fel a papi szolgálatra, hasonlóan haltak meg, mint a korábbi történetben Áron két fia. Ám akkor már a közösség véleménybuborékja magától szövi tovább a történetet. Már a vezetőkre sincs szükség:
„Megnyílt a föld és elnyelte őket? Hihető-e a Mózes által tálalt magyarázat, vagy van más verziótok? Írjátok meg kommentben! Share, ha nektek is furcsa!”
Így érte el a csapás az egész népet, amikor a sokadik figyelmeztetés után is szembeszálltak a nyilvánvalóval.
Ismerd meg önmagad!
A történet fájdalmas tanulsága, hogy az emberi szívben ott van a lázadás. Korábbi leírásból tudjuk, hogy Áron fiaiban és Mózes két testvérében is ott volt. Később látjuk, hogy még Mózes sem kivétel.
A következő tanulság pedig, hogy a közösség, amely áldás lehet egy i_tenfélő ember számára, vakká, süketté is tehet az igazságra. A közösség felerősíti azt, ami a szívünkben van. Gondosan, figyelmesen válasszuk meg, hogy milyen véleménnyel vesszük körül magunkat!
Tanulság az is, hogy a közösségnek mindig vannak vezetői. A vezetők mindig hatalmas felelősséget hordoznak, mindig van miért támadni őket, nagyon sokszor érezhetik csapdában magukat. Izráel maga is ebben a szerepben van. Általuk nyer áldást a föld minden nemzete, miközben ezek a nemzetek újra és újra lázadnak Izráel ellen. A léviták, a papok ugyanígy hordozzák a nép bűneit, Áron pedig a lévitákét az egész nép vétkeivel együtt, és viszi a szentélybe, az Ö_való színe elé az engesztelést mindezekért. A szülők így felelnek gyermekükért, unokáikért, a nagyobb testvér a kisebbért, és a felelősség elől nem tudunk elbújni. Az Ö_való tanít ezek által. Tehát szüleink, rabbink vagy lelkészünk, és világi vezetőink iránt is legyünk ezzel a tisztelettel: ők a fejükkel felelnek. Persze, hogy minden halandó, aki vezető pozícióba került, követett el hibát, és nem lehetünk kritikátlan követőik. Adjunk időt a híreknek és a kritikáknak! Figyeljünk és tisztelettel gondoljuk át, ha hibákat látunk!
A kulcs: az irgalom
Jó, ha azt is látjuk, hogy mi történik, ha bűnös emberként a saját „szenesserpenyőinkkel” állunk az Ö_való elé. Ha igazunk van is, a mi igazságunk sem teljes. I_ten jelenlétében a bűnös ember elhamvad. Izráel fiai azért nem halnak meg az Ö_való előtt, mert ott vannak értük a léviták. A léviták sem halnak meg az Ö_való udvarában, mert ott van értük Áron és családja. Áron is elhamvadna az Ö_való előtt, de ott van érte I_ten irgalma, amely elhordozza Izráel fiainak minden tökéletlenségét, a vezetők és vezetettek bűneit.
I_ten Irgalma pedig a történelem egyetlen pontján eljött, zsidóként, emberként, szenvedett, és hordozta Izráel és a Világ minden bűnét. Erről szól a Messiás története. Jesuáról azt olvassuk, hogy mindenki fellázadt ellene, még Áron fiai is. Barátai cserben hagyták, az ég is elsötétedett, ő pedig imádkozott értünk: „Bocsáss meg nekik, Atyám”. Az Atya pedig megbocsátott. Hát ezért legyünk mi is irgalmasak! Nemcsak azokkal, akiket mi hordozunk, azokkal is, akiknek minket kellene hordozniuk! Zsidóként vagy hívőként legyünk irgalmasak, nemcsak a nem-zsidókkal, hanem a rabbikkal, a vezetőkkel, az ország és a város vezetőivel is!
Hiszen mi is irgalmat nyertünk.