Parasa:  5 Mózes 1 – 3,22
Haftara: Ézsaiás 1, 1 – 27

Az újonnan revideált Károli Biblia a Mózes ötödik könyvének bevezetőjében egy rövid történetet mond el Franklin Rooseveltről, aki 1933-ban lett az Egyesült Államok elnöke, nagyon válságos időszakban. Hogy legyőzze az elkeseredettség érzését, elnöksége első hetében megtartotta az ún. „kandalló melletti beszélgetését,” amelyet a rádió közvetített a Fehér Házból. Ezt követte egy sor hasonló beszéd, amivel az elnök átvezette a nemzetet a nehézségen.

Mózes ötödik könyve hasonlóan meghitt, személyes hangvételű beszédekből áll, amit Izrael népének vezetője mond el népének arról a hosszú útról, amit együtt tettek meg az elmúlt évtizedekben.

Mózes életében is voltak bukások, de az 5 Móz/Devarim 34:10-ben ezt olvashatjuk:

„és nem is támadt többé Izraelben olyan próféta, mint Mózes, akit az Úr színről színre ismert volna.”

5 Móz/Devarim 34:10

Az Újszövetség írói is Mózest említik leggyakrabban. Ezek a fejezetek lényegében az Ószövetségi próféta-prédikációit tartalmazzák. Mózes elmondja a népnek, hogy az Ö_való, a mi Ist_nünk szólt hozzánk a Hóreben, el kell foglalni az ígéret földjét. Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak megesküdött már, hogy nekik és utódjaiknak adja azt a földet. Ist_n nem változtatja meg ígéretét. Ha bárkinek Izrael fiai közül erről kétsége lenne, akkor az adott helyzetben már láthatják, hogy Ist_n mennyire megszaporította őket, ami bizonyítja: Ist_n mindig hűséges ígéreteihez.

Mózes beismeri, hogy nem tudja egyedül irányítani a népet. Ezért törzsenként választani kell bölcs, értelmes és tapasztalt férfiakat, akik ne legyenek személyválogatók, igazságosan ítéljenek a gazdag és szegény, a testvér és jövevény között.

Hórebtől kellett indulni és átmenni a nagy és félelmetes pusztán, hogy megérkezhessenek Kádes-Barneába. Ebben az időszakban Mózes parancsa a néphez: Ne féljetek!
Innen kémeket küldenek, hogy hírt hozzanak a földről és annak lakóiról. Mózes azt mondja, a kémek jó híreket hoztak, jó a föld és annak gyümölcse is. De a nép pártot ütött, a sátraikban zúgolódtak, nem akartak felmenni és elfoglalni az ígéret földjét.  Titokban, a sátraikban ellenkeznek, de Ist_n mindentudása itt is utolérhető: Ő tudja, mi van a táborban. Haragra gerjed emiatt, és megesküszik, hogy ezek közül a harcosok közül senki nem megy be az ígéret földjére, csak Józsué és Káleb. A nép zúgolódása még Mózest is bűnbe viszi, emiatt ő sem mehet be. A zúgolódók a gyermekeikre hivatkoznak, hogy miattuk nem mennek elfoglalni a földet. Ist_n a népet a pusztába küldi vissza, ahol a felnőttek meghalnak az Úr keze által, de a gyermekek meglátják majd az ígéret földjét.

Az 5 Móz/Devarim 2:16-ban azt olvashatjuk, hogy amikor a harcosok mind meghaltak,
így szólt az Úr” …, – a héber szövegben avájdábér szó jelenik meg.
Rási kommentárjában kiemeli, hogy azóta, amióta a kémeket kiküldték, ez a szó nem jelenik meg, helyette csak a vájomer szerepel, aminek jelentése tudtul adni. Harmincnyolc éven át, amíg élt még a hitetlen nemzetség, nem szólt az Ö_való bizalmasan, színről színre, a szeretet kifejezése gyanánt. De itt ismét szól az Ö_való. Mózes és a nép hallja Ist_n szavát és engedelmes, elfoglalják az ígéret földjét, megtapasztalva a csodát: „Istenetek, az Úr maga harcol értetek”.

A Haftara üzenete, hogy az i.e. 722-ben bekövetkezetett fogságra vitel előtti időszakban a nép nem ismeri Ist_nét, nincs igazságosság az ítélkezésben. A népet és vezetőit Sodoma és Gomora állapotához hasonlítja. Ist_n nem gyönyörködik a nép áldozataiban, ünnepeiben. Jeruzsálemet, a hűséges várost parázna hellyé, gyilkosok tanyájává tették.

A prófétai üzenet mégis Cion megváltatásáról szól, s akik megtérnek benne, megtartatnak.

Ellened fordítom kezemet, és kiolvasztom salakodat, mint a lúg, eltávolítok belőled minden ónt. Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan tanácsadókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek: Igaz város, hűséges város! Cion ítélettel váltatik meg, megtérői igazság által.

(Jesájá/Ézsaiás 1:25-27)

Az Úr Jézus sírt Jeruzsálem felett. Azért jött, hogy összegyűjtse övéit, mint kotlós a csibéit, de kortársai nem értették. A törvényt igazságosan tanította. Nem hízelgett a gazdag ifjúnak még akkor sem, amikor látta őt megszomorodva elmenni. A szegény özvegynek két fillérét többnek tartotta, mint a nagy összegű adományokat, amiket a gazdagok kevélyen a perselybe dobáltak. Csendben és hűséggel szolgált, alázatos volt haláláig, mégpedig a keresztfának haláláig. Az egyetlen tökéletes áldozatot mutatta be a mi felkent prófétánk és egyetlen Megváltónk, így mentve meg bennünket, választottait.