Dvárim – Mózes 5. könyve – Vaetchanan
Hetiszakasz:
| Parasa: 5 Mózes 3:23 – 7:11 | Haftara: Ézsaiás 40:1-26 |
Akit én nem választanék
Az Edző belépett az öltözőbe. Az izzadt fiúk abbahagyták egymás hátának a törölközővel való csapkodását és elcsendesedtek. Az Edző tekintete körbejárt, majd intett egy vézna, alacsony, vörös srácnak. „Weisz? Gyere az irodámba.” A kis Weisz remegő térdekkel és dobogó szívvel követte. Az Edző némi csend után szokatlan ünnepélyességgel szólt: „Döntöttem. Téged választalak.” Weisz Dani nem akart hinni a fülének: mindig is erről álmodott, erre edzett, persze, senkinek sem merte elmondani. És most őt választják? De hát miért? Vannak nála magasabb, erősebb, ruganyosabb fiúk.
A vágyott és rettegett választottság
Nem így vagyunk-e mindnyájan? Arról álmodunk, titokban azt suttogjuk magunk elé, hogy de jó is lenne, ha minket választanának. Ha kiderülne, hogy különlegesek vagyunk. Ha az összes közül épp minket szemelnének ki egy feladatra. És amikor ez végre megtörténik, megrohan az alkalmatlanság fenyegető érzése, ránk zúdul a többiek féltékenysége vagy az attól való félelem. És ránk nehezedik a feladattal járó felelősség terhe. Az Edzőnek nagy tervei vannak velünk, de ezért többet is követel. Bukásaink látványosabbak, büntetésünk nagyobb.
Miért pont minket?
Heti szidránk többek között, a választottságunk súlyáról is beszél:
„Mert szent népe vagy te az Örökkévalónak, a te Istenednek, téged választott ki az Örökkévaló, a te Istened, hogy légy az ő tulajdon népe mind a népek közül, melyek a föld színén vannak. Nem mivel számosabbak vagytok mind a népeknél, kedvelt meg az Örökkévaló benneteket és választott ki titeket, hisz ti vagytok a legkevesebben mind a népek között; hanem mert szeret az Örökkévaló benneteket és mert megőrzi az esküt, mellyel megesküdött őseiteknek…”
(5 Mózes/Devarim 7:6,7,8)
Itt szó sincs a mi érdemünkről: Az Ö_való hűségéről van itt szó, mivel megesküdött az őseinknek. A teher azonban megmarad: Egyrészt szigorú parancsot kapunk a nekünk ígért föld bálványimádó lakóinak kipusztítására! (7:1-3) Nem arrogancia ez? Választottságunk tudatában kezet emelünk a másként gondolkodókra? Nem, ha erre maga az Ö_való ad parancsot. Nem, ha az ő másként gondolkodásuk szélsőséges szexuális kicsapongást, emberáldozatot és okkult praktikákat jelent, amely megfertőzi a földet, és minket is maga alá temetne, ha nem számolnánk fel radikálisan.
Minket választ, mert őket szereti – na ne!
Másrészt, Mózes által nyomatékosan felszólít minket az Ö_való parancsainak és rendelkezéseinek hűséges megtartására. Miért? Hogy hosszú ideig a földön élhessünk (melyet előtte megtisztítottunk az ártatlan vértől és a bálványimádástól), és még egy másik fontos célból:
„Őrizzétek meg tehát és tegyétek meg, mert az a ti bölcseségtek és értelmetek a népek szemeiben, amelyek hallják mindezeket a törvényeket és mondják majd: … melyik az a nagy nemzet, melynek oly igazságos törvényei és rendeletei vannak, mint ez az egész tan, melyet én ma elétek teszek?” (4:6,8)
Itt kezd láthatóvá válni a választottságunk értelme. Nem pusztán az Ö_való ítéletének eszköze vagyunk a bűnben mélyen elsüllyedt népek életében, hanem a világosság és útbaigazítás a sötétségben veszteglő nemzetek számára.
Nincs mentelmi jogunk, sőt!
Ugyanez a hetiszakasz figyelmeztet arra, hogy mi is elveszíthetjük a jogot a kiválasztott földdarabon való élésre, ha bálványokhoz fordulunk. (4:25,26)
Ez meg is történt, kétszer is. És furcsa módon, az ítélet a zsidó naptár ugyanazon napján, Áv hó 9-én teljesedett be rajtunk. I.e. 586-ban – az első jeruzsálemi templomot ezen a napon fosztották ki és égették porig a babilóniaiak, i.sz. 70-ben pedig a második templomot rombolták le a rómaiak ezen a napon. (Egyéb súlyos csapások is kötődnek ehhez a dátumhoz, többek között: népünk kiűzése Angliából 1290-ben, Spanyolországból 1492-ben és a treblinkai tömegmészárlás kezdete 1942-ben.)
Tisá beáv idén július 29-30-ra esik. Ezen a böjtnapon semmit nem teszünk, ami örvendezésre adna okot, ezért ilyenkor Tóra-olvasás sincs. Viszont elővesszük a Siralmak könyvét. Bár Izrael országa már újra létezik, a Szentély még mindig romokban van. Ezért a gyásznapot ma is megüljük.
A ’nem választottak’ kiválasztása
A gyászt a Vigasztalás Szombatja követi, amikor a vigasztalás prófétai szavait olvassuk. Sőt, az elkövetkező 7 szombat mindegyikén Jesájá vigasztalása a hangzik a Haftara-szakaszokban.
Azonban, ha figyelmesen tanulmányozzuk ezt a részt, megdöbbentő felfedezést tehetünk:
„Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek. Beszéljetek szívhez szólóan Jeruzsálemmel, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az ÚR keze minden vétkéért.”
(Ézs/Jesájá 40:1,2)
Vajon kit szólít fel az Ö_való arra, hogy vigasztalja a népét? Valakiket, akik nem Izrael népéből valók, viszont nyilvánvalóan ismerik Őt, hallják az Ő hangját, és remélhetőleg, engedelmeskednek Neki. Akiket KIVÁLASZTOTT arra, hogy a vigasztalás szavát szólják, akik tudnak Jeruzsálem szívéhez szólni, és akiknél ott van az az örömhír, amire Cion népének szüksége van:
„Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel a Cionnak, harsány hangon kiálts, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek!” (40:9)
Kész vagy vigasztalni a népemet? Kész vagy elhozni hozzánk az örömüzenetet?
