Parasa: 5Mózes 21:10-25:19
Haftara: Ézsaiás 54:1-10

A válás nem jó dolog. Ebben egyet tudunk érteni. Nem mondja a Tóra sem, hogy gyógyulást hozna, sem a próféta nem dicséri meg azokat, akik elváltak feleségüktől („Gyűlölöm azt, aki elválik feleségétől – mondja az Úr, Izráel Istene” Malakiás 2:16). A válás rossz megoldás, amivel rossz dolgokat próbál az ember rendbe tenni. Az eheti parasa azonban nem elítélőleg beszél a válásról, bár nem is rendeli el, nem dicséri, csupán elmondja, hogy mi történik akkor, ha két ember a házasságban összekötött életét szétválasztja.

Hát, igen. Azt is el lehet mondani, mi történik akkor, ha két papírlapot összeragasztunk, majd ismét szétszedünk, és megpróbáljuk őket így hasznosítani. A Tóra nem hagy minket illúziókban a válással kapcsolatban. A válás ugyanis nem egy emberi szerződés felbontása, ahogyan a mai, kortárs kultúránk gondolja, még csak nem is a tulajdonjog átruházása, vagy a tulajdontól való megszabadulás (ahogyan néhány kultúra árucikknek tekinti ma is a nőket, akiket apák és férjek adnak-vesznek), hanem két erkölcsileg felelős teremtmény megszentelt közössége bomlik meg. Az ember – férfi és nő – mint Isten képmása törik össze, akár hiszünk ebben, akár nem. A házasság, a szövetség két ember között tette a két tökéletlent egésszé, együtt töltötték be küldetésüket, és ennek áldásaként érkeztek esetleg a gyerekek is.

Ha ez megbomlik, hogyan tegyük rendbe?

A Tóra előírja a válólevelet, azaz a nőt nem elkergették, hanem amennyire ez lehetséges, helyreállították a státuszát. Egy olyan világban, ahol a férfiak hajlottak volna rá, hogy a nőket értéktárgynak, rabszolgának, tulajdonnak kezeljék, ez a papír a dolgoknak ezt a részét rántja egyenesbe: ez a nő szabad, és semmivel sem tartozik senkinek. Ez a nő tiszta, és aki szereti őt, szövetségre léphet vele.

Itt mutatkozik meg a megmásíthatatlan: ez a nő tiszta annak a számára, aki hajlandó őt szeretni… kivéve a férfit, aki elvált tőle. Bármit hozzon is az élet, számára ez a nő már tisztátalan, elérhetetlen. Ez a szabályozás is természetesen megakadályozza azt, hogy a férfiak egymás között csereberéljék a nőket, mint tulajdonukat. Egy ébresztő „tockos” ez az önző férfiközpontú társadalomnak: a szerelem, a házasság nem játék, nem üzlet, nem próbálkozás, hanem egyetlen, visszafordíthatatlan szövetség. A felbontása sem más, mint a szövetség megtörése. Magadat szakítod el tőle.

Sammai rabbi egykor úgy vélte, a Tóra itteni szavai: „valami ellenszenveset talál benne” csakis úgy érthetőek, hogy valamilyen szemérmetlenséget, hűtlenséget talál benne. Ilyen módon a hűtlen asszony tisztátalanná vált, már nem állhat helyre a szövetség. Persze később Hillél jóval irgalmasabb felfogása vált elterjedtté, aki bármilyen ellenszenv esetén megengedte a válást, ha ezt a szövetséget a pár már nem tudja örömmel megélni. (Ne kínozzuk őket, így is van elég baj a világban!) De valójában a Tóra most olvasott szavai arra mutatnak rá, hogy bármit gondoljon is bárki, te a válással a társadat mondod ki tisztátalannak, és közöttetek ez már jóvátehetetlenül így marad.

Miért ilyen végleges?

Miért ilyen bonyolult és végleges minden lépés, amit a házasságunkban teszünk meg? Azért, mert épp ez ábrázol ki valami sokkal hatalmasabbat: az Ö_való és Izráel szövetségét. Az is visszafordíthatatlan, az sem játék. Izráelnek ebben van, és kell is, hogy legyen felelőssége, erkölcsi szabadsága. A TaNaCh hátralevő része azt is elmondja, hogy a népünk nem egyszer és nem kétszer mutatta meg ezt a szabadságát éppen abban, hogy hűtlenné vált az Ö_valóval szemben.

Ha pedig megértettük, hogy a szövetség visszafordíthatatlan, a megszegése gyógyíthatatlan, akkor most ámulattal olvashatjuk a Haftarát, mert épp az elképzelhetetlenről beszél:

„Mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt, megszólít téged az Úr, és mint ifjú menyasszonynak, ha megvetett volt is, ezt mondja Istened: Magadra hagytalak néhány pillanatra, de nagy irgalommal ismét összegyűjtelek. Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked – mondja megváltó Urad.” (Ézsaiás 54:6-8)

De hát hogyan lehetséges ez?

Ki lehet simogatni az összeragasztott és szétszaggatott lapot? Meg lehet gyógyítani az összetört képmást? Ez csak úgy lehetséges, ha valamilyen természetfölötti gyógyulás történik. A kulcs pedig abban a fejezetben van, amit épp ezekben a hetekben ugrott át a haftara-olvasás rendje. Az a bizonyos 53!!!

„Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.”

(Ézsaiás 53:6)

A Tórában nincs olyan áldozat, amely helyrehozhatná a hűtlenséget, de az Ö_való megteheti. Új szövetséget ajánl mindazoknak, akik Elé viszik hűtlenségüket, és Nála keresnek gyógyulást.

A Zsidók Jézusért csapatában mi nem hiszünk a válásban. Tudjuk, hogy van, de nem gondoljuk, hogy megoldást jelentene. Nem hiszünk abban sem, hogy a mi feladatunk lenne az együtt élni képtelen embereket parancsszóval együtt tartani. Amiben mi hiszünk, hogy van gyógyulás, és ennek kulcsa a názáreti Jesua/Jézus. Benne van megtisztulás, bármi történt is, zsidók és nem zsidók, házasok és nem házasok számára. Hisszük, hogy Nála minden lehetséges.