5 Mózes 32:1-52
2 Sám 22:1-51

Két név köszön ránk: Jákób és Jesúrún. Ugyanazon személynek, népnek, Izráelnek a megnevezése, a két arca. Mindkettő mi vagyunk.

Mikor a Felséges kiosztotta a népek örökségét, népekre osztva az emberek fiait, mikor kijelölte a nemzetek hazáját, kik annyian vannak, mint Izráel fiai, akkor az ő népe maradt az Úr része, Jákób lett az ő kimért öröksége. 

(5 Mózes 32:8-9)

A nép ősatyját hívták Jákóbnak – ez ismert tény. Ő volt a második, a csendes, a juhok aklánál tevékenykedő, aki ritkán szólalt meg, és kerülte a konfliktust. Soha nem egyenes úton szerezte meg, amit akart, és úgy tűnt, hogy egyenes úton kiállni sem tud érdekeiért, inkább menekül, szökik, csendben trükközik. A nevét a sarok (aqeb) szóból eredeztetik, hiszen örök másodikként már születésekor ikerbátyja sarkába kapaszkodva érkezett.

De Jákób nem menekülhetett örökké. A Biblia szerint egy folyó gázlójánál éjszaka Valaki meglátogatta, és hajnalig tartó küzdelmet vívtak. Ebben a küzdelemben Jákób nem csak, hogy nem tudott, nem is akart elmenekülni. Egy ponton úgy tűnt, ez a különös Látogató akarja feladni a küzdelmet, és Jákób az, aki nem engedi el. A konfliktuskerülő, nem éppen egyenes Jákóbban ott lakott egy másik ember, akit néhány helyen – Mózes énekében is – így nevez az Írás: Jesúrún.

Ez az utóbbi név az egyenes (jásár) szóból ered. Az egykori Jákób immár az, aki nem fél találkozni, igazat szólni, konfliktust vállalni, hitet vallani. Az Ö_való így hívta el később ennek az embernek az utódait, egész népét. A kicsiny, elnyomott, rejtőzködő Jákóbot választotta magának, hogy Jesúrún legyen, aki bátran vállalja a csatákat is.

Jesúrún árnyéka

Ám az ének arra figyelmeztet minket, hogy Jesúrúnban és a tőle származó népben is ott lakik még az a másik. Amikor minden sikerült, amikor mindent birtokba vett, amikor a föld bőségesen termett, meg tud hízni a jelleme. Óriási veszély, hogy önmagának tulajdonítja az áldásokat, győzelmeket, természetesnek veszi a kapott jólétet, és elfordul az Ö_valótól.

Meghízott Jesúrún, kirúgott a hámból – elhíztál, kövér vagy, hájat eresztettél! –, és elvetette Istent, alkotóját, elhagyta szabadító kőszikláját. (15. v.)

Az igazság tehát az, hogy Jákóbban lakik Jesúrún, és Jesúrúnban ott lakik Jákób is. Mózes pedig ebben az énekben mindezt előre látja és tudatja. De ha előre tudható ez a történet, miért kell belekezdeni egyáltalán? Mi értelme van I_ten részéről kiválasztani a zsidóságot, ha már előre látja, hogy vétkezünk, méltatlanná válunk az ígéretekre, ítéletet kapunk, csapások érnek? Nem lett volna jobb otthagyni minket Egyiptomban?

Miért jó ez Neki, miért jó ez nekünk?

Megérkeztünk a titkok titkához. Van egy történet, amelyet a Jó Teremtő csak így tudott elmondani, egy igazság, amit csak így tudott közölni a Mennyel és a Földdel. Kiválasztott egy népet, Jákóbot, az elnyomottat, a méltatlant, és a történet főszereplőjévé tette.

Miért épp a zsidó nép lett az? Jobbak vagyunk talán másoknál? Nem. Éppen olyanok vagyunk, mint bárki más, csak sokkal inkább – mondta egy nevezetes rabbi és humorista (Lionel Blue).

A történetből kiderült, hogy az Ö_való hűséges minden körülmények között. Kiderült az is, hogy az ember csalfa. Még a Tóra birtokosai is vétkeznek, és elmulasztják az Ö_valónak adni a dicsőséget. Kiderült, hogy minden ember Jákób, akit arra teremtettek, hogy Jesúrún legyen. S végül az Ö_való elküldte Azt, aki az Ő szándékát egyedüliként képes volt betölteni. Az Ő végső ajándéka népünk számára a Messiás Jesua volt, aki meghalt minden Jákóbért, mint egyetlen, tökéletes Jesúrún.

Mi a történet vége? Nos, ez még előttünk van. A Nemzeteknek is találkozniuk kell Vele, akit Jákób nem tudott elkerülni. Meg kell látniuk, hogy nincs más. Mózes éneke itt fejeződik be. Izráelnek küldetése van, hogy ebben a történetben végül minden nemzet megismerje Izráel Messiását. Hát ezért vagyunk mi Jákób és Jesúrún, ezért bajlódott velünk az Ö_való, és azért mondta el előre mindezt, hogy mi itt és most tudjuk, Ő komolyan gondolta, és véghez is viszi a nagy Történetet. Egész Izráel megmenekül, egész Izráel Jesúrún lesz.

De ugyanez a Teremtő írja a kis történetet, a tiédet is és az enyémet is. Ezt is komolyan gondolja, mi sem tudunk elmenekülni Előle. A Messiás egyenként mindannyiunkért jött el, és győzött. Ez a történet lehet a mi új kezdetünk is.