Parasa: 1 Mózes 28:10-32:3;
Haftara: Hóseás 12:13-14:10

Amikor Ráhel látta, hogy ő nem szülhet Jákóbnak, féltékeny lett Ráhel a nővérére, és ezt mondta Jákóbnak: Adj nekem fiakat, mert ha nem, belehalok!  
Jákób megharagudott Ráhelre, és így szólt: Talán Isten vagyok én, aki megtagadja tőled az anyaméh gyümölcsét? 
Ő pedig ezt felelte: Itt van Bilha, a szolgálóleányom, menj be hozzá, és ha majd a térdemen szül, az ő révén nekem is lesz fiam. (1Mózes 30:1-3)

A hetiszakasz egy különös világba kalauzol el bennünket. Ebben a világban a lányokat adják-veszik, csereberélik még az esküvő napján is. Ebben a világban rabszolgaság van érvényben, és egy rabszolganő teherbe eshet a ház urától és megszülheti a gyermekét meddő gazdasszonya „térdén”, azaz jogilag a gazdasszonya számára. A leány ellopja apja kabalafiguráit, amelyek olyan fontosak, hogy halálbüntetéssel fenyegetve keresik mindenfelé. Itt a Bibliában azért tűnhetnek mégis olyan kedélyesnek ezek az epizódok, mert mindez nem velünk történik.

A Szolgálólány meséje

Ez a történet adott ihletet egy felkavaró regénynek. Az írónő ebben egy olyan világot alkotott, melyben egy különös szekta ezeket a történeteket alapelvként alkalmazta. Így épített fel egy I_tenre hivatkozó diktatúrát a megbukott Egyesült Államok helyén. A fiktív történet szerint az egyre növekvő terméketlenségre válaszként ez a regénybeli rezsim a termékeny nőket rabszolgasorba taszítja. Szolgálólányokként kiosztja őket vezérek családjaihoz, ahol teherbe ejtik őket, hogy úrnőjük számára gyermeket szüljenek. Egykori újságírók, üzletasszonyok, egyetemi professzorok osztoznak ebben a sorsban. A történet és a filmsorozat megrázóan bizarr, nem való gyenge idegzetűeknek. Talán az a legdöbbenetesebb benne, hogy ott ezek a kedélyes történetek „velünk történnek”. Az írónő áthelyezte őket a mi korunkba.

Ez a leírt rezsim a Bibliára hivatkozik, mégis azt kell mondanunk, idegen a zsidóságtól. Halachikusan elképzelhetetlen az, amit az írónő elénk ad, és valójában az sem működhet a Tóra alapján, amiről Jákób történetében olvasunk. A keresztyénséggel is összeegyeztethetetlen. A regényben a hatalom egyaránt lesújt zsidókra, katolikusokra, baptistákra – akárcsak a szekuláris társadalomra.

A Jákób történetében felbukkanó furcsa szokások nem jöhetnek szóba jogrendként – még az elképzelés is abszurd. A parasánk mostani története nem azért került a Bibliába, hogy ötleteket adjon.

Mit szól az Ö_való?

Mégis, miközben Lábán becsapja Jákóbot, Jákób becsapja Lábánt, a lányokat adják-veszik, a szolgálólányok pedig ilyen bizarr logika alapján esnek teherbe, I_ten csak nagyon kevés alkalommal szólal meg. Pedig a Tóra fényében látjuk, hogy mennyire nem az Ő tetszése szerint járnak ezek az emberek.

Az Ö_valónak nincs mondandója ezekről a helyzetekről? Úgy tűnik, hogy ez egy olyan kor és társadalom, amelyben a szereplők meg sem értenék, ha az Úr figyelmeztetné őket. Ezek a viszonyok beleégtek az világképükbe. I_ten ezt a világképet nem dönti le, csupán terelgeti és néha megfricskázza.

A Biblia nem mondja, hogy jó lenne az, amit történik, de az örök terv mégis halad a maga útján: ezek a gyermekek megszületnek, Jákób biztonságban megérkezik Gileád földjére, Izráellé lesz, nagy nép származik tőle. Amikor betelik az elrendelt idő, a Peszach éjszakáján Izráel nemzetté lesz. Majd akkor a Tóra elmondja azt, amit itt és most még nem. A szívük ugyanis most még kemény ehhez.

Érdekes, hogy egy híres rabbi a Második Szentély idejében épp ezt mondta a Tórával kapcsolatban is. A válás kérdéséről fogalmazta meg – igen, Jézus az: “Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg nektek” (Máté ev. 19:8) Az Örökkévaló a Tórában nem rendelte el a válást, a többnejűséget vagy a rabszolgaságot; nem is tiltotta meg, csupán szabályozta és megfricskázta. Eljött az ideje annak is, hogy mi már tarthatatlannak, elképzelhetetlennek érezzük mindazt, amit egyébként a Tóra még leszabályozott.

Ezért elképzelhetetlen a keresztyénség vagy a zsidóság számára az, amit az írónő elénk festett a regénybeli „Gileádi köztársaságban”. Mert I_ten sosem helyeselte mindezt, és mert mi már évezredek óta túl vagyunk rajta.

Mi a helyzet velünk?

Egy kérdés azonban nem hagy nyugodni. Vajon mi az, amin még nem vagyunk túl? Mi az, amiért a Teremtő ma fricskáz bennünket? Ahogyan Ráhel azt mondta Jákóbnak „Adj nekem fiakat, mert ha nem, belehalok” (30:1), mi az, amire te vagy én ki tudjuk mondani: ha nem kapom meg, belehalok?

Előléptetés? Megbecsülés? Lájkok és követések? Mi az, ami miatt ma egy nő vagy egy férfi értékesnek vagy értéktelennek látja önmagát? Szépség? Karrier? Pénz? Mi az, amit ezekért a dolgokért megteszünk, amiért az utókor borzadva vagy nevetve fog ránk gondolni? Mi az, amin ők már túl lesznek, mi pedig nem látunk túl rajta?

I_ten nekünk sem szól hangosabban, mint Ráhelnek. Mi lenne, ha a mi halálos gyötrődéseinket, végzetes konfliktusainkat elkezdenénk úgy látni, ahogyan Ö_való látja őket? Ha I_ten fájdalmasan várat bennünket, sokszor épp azt akarja megláttatni velünk, hogy az életünk sokkal több mint bizonyos dolgoknak a megszerzése. Ami miatt nem látjuk az igazi értéket, az ma is a „szívünk keménysége” – ahogyan Jézus mondta.

Nem véletlen, hogy ez a különös rabbi épp ezért nem illik bele egyetlen kultúrába sem. Ezért viselkedett ő egészen másként férfiakkal, nőkkel, előkelőkkel és kitaszítottakkal… mint ahogyan bárki várta volna tőle. Őszinte követői épp ezért gyanúsak minden korban, minden birodalomban, minden vallásban. Minél inkább követjük Őt, annál távolabb leszünk saját környezetünk hamis értékeitől, és annál közelebb valamihez, ami kezdettől fogva igaz.