Arra tanított, hogy szeressük ellenségeinket.
Hányszor történt már meg velünk, hogy valamit elrontottunk, és már láttuk előre a következményt, hogy le fognak ezért bennünket szidni? Vagy hányszor fordult elő, hogy valakinek kárt okoztunk, és tudtuk, hogy kapcsolatunk emiatt megromlik vele? Hányszor éreztük úgy szégyenünkben, hogy bárcsak ne azt kapnánk most, amit megérdemlünk?
Az irgalom valami olyasmi, amire az emberiségnek sokkal nagyobb szüksége van, mint gyors megoldásokra. A Messiás, akitől azt várjuk, hogy békét teremtsen a földön, pontosan erről tanított:
„Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. … Hanem szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva, és nagy lesz a jutalmatok, és a magasságos Isten fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz is. Legyetek irgalmasok, mint ahogyan Atyátok is irgalmas.”
Lukács evangéliuma 6:31-36
Jesua (Jézus) szerint isteni dolog az, ha az ellenséget szeretni tudjuk – akár vélt, akár valós ellenségről van szó –, sőt áldozatot is hozunk érte. Ez kockázattal jár, mert lehet, hogy nem fogja soha meghálálni. De mégis, sokkal könnyebb úgy bocsánatot kérni, ha a másik féltől azt látja ez ember, hogy nem kezeli ellenségesen. A Magasságos is jól tudja ezt. Ő is kockáztatott, amikor meghozta az áldozatot:
„Mert a Messiás, amikor még erőtlenek voltunk, a maga idejében meghalt az istentelenekért (Isten ellenségeiért – a szerk.). Hiszen az igazért is alig hal meg valaki, ám a jóért talán csak meg merne halni valaki. Az Örökkévaló pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy a Messiás meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. „
Római levél 5:6-8
Számtalan ember békült már meg az Örökkévalóval (köztük én is), amikor megértette, hogy milyen szeretettel szeretett minket: annak ellenére, hogy istentelenként nem az ő akarata szerint éltünk. Ő azzal a szándékkal küldte Jesuát a földre, hogy „Isten bárányaként” bűneink büntetését magára vegye, hogy amit jogosan mi érdemelnénk, azt ő hordozza el.
Szeretett minket: annak ellenére, hogy istentelenként nem az ő akarata szerint éltünk
De vajon nem tévedés-e, nem kudarc-e az, hogy Jesua sikeresnek ígérkező szolgálata ilyen tragikus véget ért? Nem lett volna-e szebb és kerekebb a történet, ha népünk örömmel üdvözli, és boldogan követi a szamárháton bevonuló Messiás Királyt?
A történelem során több hamis messiás is fellépett (Bar Kochba, Sabbatai Cvi stb.), akiket népünk nagy reménységgel elfogadott, hogy aztán mélységesen csalódjon bennük később. A puszta ténynek, hogy népünk elfogadta őket, jeleznie kellett volna, hogy ez a személy nem a próféták által megjövendölt Messiás. Róla ugyanis ezt olvassuk:
„Ki hitt a mi hírünknek, és az Örökkévaló karja kiben nyilvánult? Felnevekedett előtte mint a csemete, és mint gyökér elszikkadt földből, sem alakja neki, sem dísze; nézzük, de nincs ábrázata, hogy megkedvelnék. Megvetett és az emberek elhagyatottja, fájdalmak embere és betegség meghittje; és mint aki elől elrejtik az arcot, megvetett, és nem tekintettük. „
Ézsaiás/Jesája 53:1,2
Maga Jesua is felhívta erre a figyelmet, amikor feltámadása után a tanítványai szemét felnyitotta a Próféták jövendölésére:
„Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Messiásnak, és így megdicsőülnie?” És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.
Lukács 24:25-27
Miután vezetőink elítélték, és a rómaiak megverték és felszegezték, Jesua a kereszten az arra járók gyalázkodása közepette így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!” (Lukács 23:34) Amikor víz helyett ecetet adtak neki szomjoltóként, utolsó leheletével azt kiáltotta: „Elvégeztetett!”, ami azt is jelenti: „törlesztve” (a bűn-adósság). (János 19:29-30)
Micsoda isteni, micsoda messiási kontraszt ez! Megvetettük, miközben ő szeretett minket, és értünk imádkozott.
Elutasítottuk, s mindezt előre látták a próféták. Ki ez az ember? Ha nem ő a Messiás, akkor mondd: ki lesz az?