Miért sírt Ben Zakkaj a halálos ágyán?
Az idei Újévkor leginkább az a gondolat nehezedett rám, hogy az őszi ünnepkör, minden szépsége és méltósága ellenére évről évre kérdőjellel és nem bizonyossággal zárul. A mózesi Törvényt komolyan vevő zsidó emberek mindent megtesznek azért, hogy bűneikért az Örökkévaló bocsánatát elnyerjék. De a bizonyosság nincs ott, hiszen az engesztelő áldozat hiányzik. Engesztelés Napja engesztelő áldozat nélkül? Johannan Ben Zakkaj ugyan új rendet vezetett be a Templom elpusztulása után, azonban garanciát ő sem adhatott arra, hogy az új rend: a bűnbánat, ima és a jó cselekedetek hatékonyan helyettesíthetik a bűnért való áldozatot.
Ő maga erre a bizonyíték, hiszen a halálos ágyán zokogva mondta tanítványainak: „Két út áll előttem, egy a paradicsomba és egy a gyehennába, és nem tudom, hogy a gyehennába ítél-e vagy a paradicsomba enged be.És erről egy vers így szól: Ő előtte hajtanak térdet, a kik a porba hullanak, és a ki életben nem tarthatja lelkét. (Zsoltárok 22:30) – és ne sírjak? „[1]
Tud-e a judaizmus mennyről és pokolról?
Nemrég kérdeztem egy kedves zsidó barátomat arról, hogy hisz-e a mennyországban/paradicsomban. Válasza elég bizonytalan volt, hiszen a héber Szentírás igencsak keveset mond arról a helyről, ahol a meghaltak lelkei várakoznak a feltámadásra.
Ben Zakkaj szavai azonban arra engednek következtetni, hogy az első századi zsidóság gondolkodásában már jelen volt a paradicsom és a gyehenna fogalma. Ezért a halál küszöbén való rettegése nagyon is valóságos volt.
A hiányzó puzzledarabról a jom kippuri imakönyvben olvashatunk!
Vajon felvetődött-e a Szentély pusztulása utáni zsidóságban az a gondolat, hogy az engesztelési nap végzetesen csonka? Igen, a Muszáf ima hosszasan taglalja azokat az áldozatokat, amelyeket a Szentély idején a főpap bemutatott, és amelyek ma már nem lehetségesek. A Muszáf ima lapjain található az alábbi szívszaggató ima is:
„Igaz felkentünk eltávozott tőlünk; rettegés fogott el minket, és nincs, aki megigazítson minket. Vétkeink és bűneink igáját viselte, és megsebesült vétkeink miatt. Vállán hordozza bűneinket, hogy bocsánatot találjon vétkeinkért. Az ő sebe által gyógyulunk meg abban az időben, amikor az Örökkévaló őt (a Messiást) újjáteremti. Ó, hozd fel őt a föld köréből. Emeld fel őt Seirből, hogy másodszor is összegyűjtsön minket a Libanon hegyén, Jinnon keze által.”[2]
Az imát Eleazer Kalir rabbi[3] írta a 9. században. Kifejezéseiből a Jesajá/Ézsaiás 53:4-5 sorai csengenek vissza:
„Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.”
Továbbá, annak a fájdalma, hogy ez az igaz Felkent, a mi bűneinket hordozó és engesztelést szerző Szolga eltávozott tőlünk, és ezért nincs, aki megigazítson minket. Micsoda alázatos és fájdalmas felismerés! Hogy kerülhetett be az imakönyvbe, nem tudom. De reménykedem abban, hogy néhányan az őszinte keresők közül nem siklanak át ezeken a sorokon.
Végleg elmulasztottuk?
Azok számára, akik a szívük mélyén osztoznak Ben Zakkaj és Kalir rabbi szorongásában, szeretném az alábbi történetet leírni biztatásul:
A történet Jesua haláltusájakor zajlik. A jobb és bal keze felől szintén a halállal szembesülő két bűnöző függ. A bal keze felőli lator gúnyolódik és átkozódik, viszont a másik elítélt felismeri benne a Messiást, és ezt mondja neki:
„Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba!”
(Lukács 23:42)
Arról a Messiási Királyságról beszél, ami az olam habaa, amikor a halottak feltámadnak, és a Messiás Király dicsőségesen megjelenik mennyei seregek élén (Zakariás 14). Jézus azonban egy meghökkentő ígéretet tesz neki, szintén a halál torkában, ahol már nem beszélnek könnyelműen az emberek. Jézus nem valami távoli jövőbe helyezi a latorról való megemlékezést (a bűnei megbocsátását, hiszen másként miképpen juthatott volna a Paradicsomba?), hanem közvetlenül a haláluk utánra:
„Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.”
(Lukács 23:43)
Ma is nyerhetünk bizonyosságot!!
Jesua azt állítja itt, a halál közelében sem meginogva, hogy neki van hatalma a benne hívő bűnös ember bűneit megbocsátani, és bevinni arra a helyre, amely az igazaknak lett fenntartva. Nem volt tehát késő még a haláltól néhány percre levő bűnözőnek sem odafordulni a Messiáshoz, hogy kifejezze a hitét: igen, Jézus a Messiás, az ő Messiása is. És nem késő ma sem egyetlen zsidó embernek sem azt mondani: Igaz Felkentünk, Te vagy az én kapparám (engesztelésem), és mivel ma is élsz, meg tudsz rólam emlékezni, hogy beírd a nevemet az Élet Könyvébe.
[1] Babiloni Talmud, Berakhot 28b.
[2] *A. Th. Philips, Machzor Leyom Kippur / Imakönyv az engesztelés napjára angol fordítással; Felülvizsgált és bővített kiadás (New York: Hebrew Publishing Company, 1931), 239. o. A szakasz megtalálható pl. az 1937-es kiadásban is. Továbbá: Driver és Neubauer, 399. o.
[3] Egy másik szövegváltozat: „Igaz Messiásunk eltávozott közülünk. Rémület fogott el minket, és nincs senki, aki megigazítana minket. Ő viselte bűneinket és vétkeink igáját, és megsebesült vétkeink miatt. Vállán hordozta bűneinket, hogy mi bűnbocsánatot nyerjünk vétkeinkért. Az Ő sebei által gyógyulunk meg, abban az időben, amikor az Örökkévaló újjáteremti Őt. Ó, hozd fel Őt a föld köréből, emeld fel Őt Seirből, hogy másodjára meghalljuk Őt”. (Ismeretlen forrás)