„Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész környéke, és amikor megvallották bűneiket, alámerítette őket a Jordán folyóban.” Máté 3:5-6.

Ezt az Igét olvassuk Máté evangéliumában Bemerítő Jánosról. Azután pedig:

„… eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy merítse be őt is. János azonban megpróbálta őt visszatartani……. de Jézus ezt válaszolta: Engedj most, mert így illik minden igazságot betölteni.” Máté 3:13-15. 

A bemerítkezéssel – többek között – nyilvánvalóvá tesszük mások számára, hogy Jézus követői vagyunk.  A belső elköteleződés külső, látható szimbóluma a bemerítkezés.

Matild* 2021 szeptemberében döntött úgy, hogy követi Jézust ezen az úton. A Biblia szerint teljes alámerítéssel merítették be az embereket a Jordánban, nálunk viszont a probléma az volt, hogy ősszel a szabadtéri fürdőzéshez már nem megfelelő az időjárás. Ekkor jött az ötlet: merítsük be őt a misszió fürdőszobájában: itt viszont csak zuhany van. Nem baj, ezt is áthidaljuk: Matildot egy székre ültetjük a zuhanyfülkében és úgy „merítjük be”, azaz lezuhanyozzuk.  

Meg is beszéltük Matilddal, aki kész volt alávetni magát ennek a procedúrának. Fehérbe öltözött ezen ünnepélyes alkalom tiszteletére. Megvallotta: hiszi, hogy a régi élete alámerül a hullámsírban, és az új – a vízből kikelve – életre kel a Messiás Jézussal. Ezután következett volna a „zuhanyozás”. Ekkor egy újabb problémával kellett szembenéznünk: nem volt elég meleg víz a bojlerben. Maradt a vízmelegítés. Mikor a kellő hőmérsékletű víz előállt, Matild beült a zuhanyfülkébe, és következett a „leöntés”. Egy újjászületett ember állt fel a székről! Úrvacsorával ünnepeltük meg ezt az életre szóló eseményt: együtt mondtuk el az Úr áldását a bor és a kenyér fölött.

Nagyon hálásak vagyunk az Úrnak azért, hogy Matild nyíltan is vállalta, hogy mostantól az Úr Jézus tanítványa.

* nem az igazi neve

Hajdu Ildikó