Ella* egy Soá-túlélő. Édesapja 1945 tavaszán egy magyar kórházban halt meg, nem sokkal azután, hogy hazatért a munkaszolgálatból, tüdőgyulladás és a kórház gyenge felszereltsége miatt. Ella elérhetőségét egy önkéntes barátunk adta meg. Néhányszor meglátogattam, adtam neki egy Bibliát, és elkezdett járni az összejöveteleinkre. Azt mondta, hogy a holokauszt miatt ateista. Mégis minden alkalommal, amikor imádkoztam érte, megtapasztalta, hogy Isten szeretete megérinti őt. Eljött az Am Izrael Chai estünkre. Ma majdnem nem jött el a rendezvényünkre, mert előző nap feldagadt az ajka. Telefonon imádkoztam érte, és biztosítottam arról, hogy mindenki szeretni fogja őt még így is.

Így ma mégis eljött a bibliai teadélutánunkra, ahol nagyon meghatódott, amikor arról beszélgettünk, hogy Jézus meghívta Simon Pétert, hogy kövesse őt, és megígérte, hogy örök életet ad a juhainak, akik meghallják a hangját és követik Őt. Megértette, hogy Jézus az örök életet úgy adta nekik, hogy megbocsátotta a bűneiket. Aztán Ildi megkérdezte tőle, hogy mit gondol az örök életről, és hogy akarja-e azt. Ellának könnybe lábadt a szeme. Ildi megkérdezte tőle, hogy akarja-e követni Jézust. Ő igent mondott. Ezután egy imában vezettem őt és a többieket, hogy kövessék Őt. A többi látogató mind fiatal volt a hitben, így amikor megismételték az imát, ők is megerősítették döntésüket, hogy Jézust követik. Milyen csodálatos nap volt!
*nem a saját neve

Tar Kata