A Tóra kimondja, hogy Isten örök szövetséget kötött a zsidó néppel. Mégis elképzelhető, hogy keresztényként azt hallottad: Istennek nincs már többé terve a zsidó néppel, s most a keresztény egyház az „új Izráel”. Ha pedig zsidó vallású vagy, talán azt hallottad, hogy néhány keresztény úgy hiszi, hogy Istennek a veled kötött szövetsége már érvényét vesztette. Honnan erednek ezek az állítások?

A behelyettesítő teológia eredete

A keresztény egyház korai vezetői közül Iréneusz, Augusztinusz, és Atanáziusz olyan tévtanokat állandósítottak, mint:

 1. Isten szövetsége a zsidó néppel a nép engedelmességétől függött. Engedetlenségünk következményeként, úgy hitték, Isten e szövetséget eltörölte, a zsidó népet pedig felcserélte a keresztény egyházzal.

2. A zsidó népnek, a Tórának, Izráel földjének és a szertartásainknak többé már nincs semmi jelentősége.

 3. Helytelen, ha Jesuában (Jézusban) hívő zsidók olyan szertartásokat tartanak meg, mint a körülmetélés, a szombat, vagy a kóser ételek fogyasztása.

„Az effajta tanok szorosan kötődnek a történelmi, illetve a jelenkori antiszemitizmushoz.”

„Behelyettesítő teológiá”-nak vagy „szuperszesszionizmus”-nak nevezik őket (a latin super-sedere szó után, melynek jelentése: valaki más felett, vagy helyén ülni). A történelemben gyakran felhasználták (és felhasználják) e tanokat a zsidó nép üldözésére. Khrüszosztomosz János és Luther Márton például azt tanította, hogy a keresztényeknek semmi dolga nincs a zsidókkal, hacsak azok meg nem térnek, s nem tagadják meg zsidó identitásukat. Izráel földjének elvesztését, illetve az onnan való száműzetésünket úgy tekintették, mint ami egy folyamatosan fennálló büntetés azért, mert Jézust keresztre feszítettük, s mint ami tanúsítja, hogy Isten elvetett minket. Az effajta tanok szorosan kötődnek a történelmi, illetve a jelenkori antiszemitizmushoz. A Jézusban hívő zsidók határozottan visszautasítják az ilyen tanokat, melyek sajnos még mindig erősen éreztetik hatásukat napjainkban.

Isten szövetsége a zsidó néppel

A szövetség komoly és kötelező érvényű megállapodás, melynek eredménye egy kölcsönösen elkötelezett és előnyös kapcsolat a felek között, akik közül az egyik fél gyakran nagyobb hatalmú a másiknál.

„Rendbe kell tennünk azt a mélyen rögzült gondolkodást, amely tévesen ítéli meg Istennek a zsidó néppel kapcsolatos céljait.”

A Szentírás több száz helyen utal arra az állhatatos szeretetre, melyet Isten a népe, Izrael iránt érez, a népével kötött örökké tartó és érvényben levő szövetségére, és arra, hogy az Örökkévaló soha nem mond le a zsidó nép helyreállításáról. Ám a behelyettesítés teológiáját vallók úgy érvelnek, hogy a zsidó nép már nem Isten népe, s azokat a tényleges ígéreteket, melyeket a héber Biblia tartalmaz, ma már csak lelki vagy átvitt értelemben szabad értelmezni – mint amelyek tulajdonképpen a keresztény egyházra vonatkoznak. Az olyan igéket, mint a Galata 3:28 („Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög”), Galata 6:16 („az Isten Izráelének”), és a Róma 9:6 („nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak”) gyakran kiveszik szövegkörnyezetükből, és az Izraelnek adott visszavonhatatlan isteni ajándékokra és elhívásra vonatkozó ígéreteket (Róma 9:4, 11:29) elszellemiesítve és általánosítva tagadják a zsidó nép különleges kiválasztását. Rendbe kell tennünk azt a mélyen rögzült gondolkodást, amely tévesen ítéli meg Istennek a zsidó néppel kapcsolatos céljait. Míg ugyan igaz, hogy minden hívő beoltatott Izrael közösségébe (Róma 11:17), ez nem jelenti azt, hogy Isten elhagyta, elutasította, vagy lecserélte volna Izrael népét; hogy szövetségének ígéretei érvénytelenek lennének, esetleg másra lennének átruházva.

Isten hűsége Izrael népe iránt

Mind a héber Írásokban, mind az Újszövetségben végig azt találjuk, hogy Isten töretlenül hűséges zsidó népünkhöz és a velünk kötött szövetségéhez, még akkor is, amikor mi hűtlenkedünk. Izrael történelmének kiemelkedő pillanataiban Isten ugyan nemegyszer megújította, illetve megerősítette a szövetségét népével, mégsem szabad úgy tekintenünk e szövetség egyes részeire, mintha ezek a korábbi részeket semmissé tennék. Ehelyett lássuk meg, hogy Istennek az Izrael iránti hűségével kapcsolatos sok-sok kijelentése valójában egymásba kapcsolódva, egyetlen, fokozatosan kinyilatkoztatott szövetséget mutat be, és az Új Szövetségben jut teljes kifejeződésre. Néhány kulcsfontosságú igeszakasz:

Istennek az Ábrahámmal kötött szövetsége egy nép, egy név s egy ország áldásait helyezi kilátásba. Kölcsönös áldás fog áradni egyfelől Ábrahám utódjától a népek felé, másfelől, az Izraelt áldó népek felől, akik így maguk is áldottak lesznek. Az Ábrahámnak adott szövetség jele a körülmetélkedés (1 Mózes/Brésit 12:1-4, [vö. a 15. és 17. fejezetet]).

Mózessel és a zsidó néppel Isten olyan szövetséget köt a Sínai-hegyen, amely egy a király és alattvalói között kötendő megállapodás mintáját követi, tartalmazva kapcsolatuk történetét (2 Mózes/Smot19:4, 20:2b), a felek meghatározását (2 Mózes/Smot 20:2a – 19:5,6) konkrét törvényeket (2 Mózes/Smot 20:3-17), illetve a szövetség megtartásából származó előnyöket és a megszegésével járó büntetéseket (5 Mózes/Dvarim 27:11-28:68).

Istennek a Dáviddal kötött szövetsége tartalmazta azt az ígéretet is, hogy utódai generációról generációra a trónján fognak ülni (2 Sámuel 7:16).

Jeremiáson keresztül Isten megígéri, hogy megújítja szövetségét Izraellel, s azt, hogy Izrael utódainak a száma annyi lesz, mint a tengerparton a homokszemek, illetve, hogy ez a szövetség örökké fog tartani (Jeremiás 31:31-37).

Jesua nem azért jött, hogy eltörölje a Tórát (Máté 5:17). Törvénytisztelő zsidóként élt, s míg ugyan nem értett egyet a farizeusok egyes magyarázataival a Tórát illetően (amely magyarázatokból idővel a szóbeli Tóra kialakult), mégis teljes mértékben betartotta a Tórát. Az Új Szövetségen az Ő kiontott vére a pecsét (Máté 26:28).

Pál apostol amellett érvel, hogy Isten nem vetette el Izrael népét. Ő maga is zsidó ember volt, része annak a maradéknak, akik kegyelem által üdvözülnek, akik azt az egész Izraelt képviselik, amely üdvözülni fog (Róma 9-11).

Izrael szerepe a jövőben

Nem pusztán az egyes igék jelentése számít, hanem az is, ahogy azok egymással összekapcsolódva egy a teljes Írást átszövő mintázatot alkotnak. Ez ad nekünk rálátást és egy mélyebb megértést arról, ahogy Isten szüntelenül munkálkodik Izrael és a többi nép történelmében.

„Az a feltétel nélküli szövetség, amelyet Isten Ábrahámmal kötött, teljes beteljesülésre vár.”

A kanonizált bibliai történet az értelmezés olyan eszközét adja a kezünkbe, amely lehetővé teszi, hogy a keresztény Bibliát egy egységes teológiai és történeti keretben láthassuk.¹

Az a feltétel nélküli szövetség, amelyet Isten Ábrahámmal kötött, s amelyen keresztül elhívta Izraelt, hogy az Ő saját népe legyen, még ma is érvényes, s e szövetséget a Messiás eljövetele sem cserélte ki valami másra. Ehelyett teljes beteljesülésre vár a Messiás visszatérésében, amikor Izrael, a nemzetek, és az egész teremtés helyreáll az Isten országában. Amikor majd Jesua visszatér, hogy megprófétált céljait megvalósítsa, akkor válik teljességgel nyilvánvalóvá Isten hűsége Izrael iránt.

Jegyzetek

1. Soulen, R. Kendall. The God of Israel and Christian Theology. Minneapolis: Augsburg Fortress, 1996. 14.

Írta: Richard Harvey