Nők a Bibliában

A Bibliát a mai napig minden generáció fontosnak és aktuálisnak találja. Az emberi kultúra változó jellege ellenére a bibliai történetek, a költészet, a történelmi leírások mindenféle hátterű ember számára szóltak és szólnak ma is. A sok-sok forradalmi bibliai eszme között a nők iránti tisztelet és megbecsülés egyike azoknak, amely tekintetében e dokumentum valóban megelőzte korát.

A nők szerepe a héber Írásokban

Az ókori Izraelben a nők a papi szolgálaton kívül a közösségi élet minden területén részt vállaltak. Megvolt a szabadságuk kereskedni és mezőt vásárolni (Példabeszédek 31), éppen úgy mint kétkezi munkát végezni (2 Mózes 35:25, Ruth 2:7, 1 Sámuel 8:13). A templomi istentiszteletekből sem voltak kizárva. Hangszeren játszottak a szentélyben (Zsoltárok 68:25), imádkoztak ott (1 Sámuel 1:12), a vallási felvonulásokon énekeltek és táncoltak (2 Sámuel 6:19, 22), valamint részt vettek a menyegzői zenélésben és ünneplésben (Énekek Éneke 2:7, 3:11).

A mózesi szövetségbe a nők is beletartoztak (5 Mózes 29:11), s jelen voltak, amikor Józsué felolvasta a Tórát Izrael fiainak. Jelenlétük nem pusztán lehetőség volt számukra; megkövetelték tőlük, hogy a Szentírás nyilvános felolvasásán jelen legyenek a sátrak ünnepén (5 Mózes 31:12).

„Azokban az évszázadokban a nőket nem zárták be a magánszférába.”

Azokban az évszázadokban a nőket nem zárták be a magánszférába: közülük többen vezetők voltak Izraelben. Mózes nővére, Mirjám vezette az asszonyokat Isten dicséretében (2 Mózes 15:20–21); Debóra bíró és prófétanő volt (Bírák 4:4), és a Szentírás kiemeli azt is, hogy feleség és anya is volt. Hulda szintén prófétanő volt. Jósiás király az ő tanácsát kérte ki, Jeremiás próféta tanácsa helyett, aki kortársa volt (2 Királyok 22:14:20).

Az 1 Mózes 21:12-ben azt olvassuk, hogy Isten arra kéri Ábrahámot, hogy hallgasson a feleségére, Sárára. A Példabeszédek 18:22 azt mondja nekünk, hogy aki feleséget talál, kincset talál; a Példabeszédek 19:14-ben pedig azt találjuk, hogy az okos feleség Isten ajándéka. Abigailt elismerik, mivel képes megoldani a férje, Nábál és Dávid király közt kialakult feszült politikai  konfliktust. Bölcsessége és bátorsága annyira megérintette a királyt, hogy Nábál halálát követően feleségül vette őt (1 Sámuel 25:23–42). Egy tekóabeli bölcs asszonyt küldtek el Dávidhoz azért, hogy meggyőzze arról, hogy ne büntesse tovább fiát, Absolont (2 Sámuel 14). Sok más, éles elméjű és bölcs asszony kapott helyet a héber Írásokban, akiket ma is tisztelet övez.

A nők jogai az újszövetségi időkben

Az első században élő nők társadalmi megítélése drámaian megváltozott ókori társaikhoz képest. Jézus korára a nők társadalmi szerepe rendkívül rossz irányt vett. Elméletben a nőket nagyra becsülték az első századi zsidó társadalomban, ám a gyakorlatban ez nem mindig volt így. A cenua koncepciója, ami a nők szerepét a magánélet keretei közé szorítja, a Zsoltárok 45:13-on alapul: „Csupa dísz a királylány odabent […].” Míg a férfi elsődleges társadalmi felelősségét tehát nyilvánosnak tekintették, addig a nő élete majdnem teljesen a család magánszférájára korlátozódott.

A nők nem tanúskodhattak a bíróságon. Ezzel gyakorlatilag egy kategóriába sorolták őket a pogányokkal, a kiskorúakkal, a süketnémákkal, s olyan „nemkívánatos” személyekkel, mint a hazárdjátékosok, az elmebetegek, az uzsorások, és a galambreptetők, akiktől szintén megtagadták e kiváltságot. (Másrészről, a király sem tanúskodhatott a bíróságon, sőt még a Messiás sem – ami azért valamennyit enyhített e korlátozás megbélyegző üzenetén.)

A korabeli szokásoknak megfelelően még egy előkelő asszony sem kereskedhetett – de még az is ritkán fordult elő, hogy otthonán kívül mutatkozzon. Csak azok az asszonyok dolgozhattak kicsiny vállalkozásukban, akik súlyos anyagi gondokkal küzdöttek, s emiatt lettek családjuk kenyérkeresői. Ha az utcán meg is jelent egy nő, nagyon el kellett fátyoloznia magát, s nem állhatott szóba férfiakkal. „A nő dolga, hogy otthon legyen, a férfié pedig, hogy kimenjen a piactérre” (Bereshit Rabbah 18:1; vö. Taanit 23b).

A talmudi időkben a tiszteletreméltó asszonyoktól elvárták, hogy otthonukban tartózkodjanak. A prostituáltra használt egyik kifejezés ez volt: „aki elmegy otthonról”. Az első századbeli asszonyok nem is jártak vásárolni, kivéve talán, amikor egy rabszolga kíséretében elmentek otthonról venni valamilyen kelmét maguknak, amelyből otthonukban megvarrták saját öltözéküket.

Az Újszövetségben megemlített asszonyok valószínűleg írástudatlanok voltak, mivel a rabbik nem tekintették kötelező érvényűnek a nők számára az olvasás ismeretét a Szentírás tanulmányozása céljából. Az 5 Mózes 4:9 alapján, „ismertesd meg azokat fiaiddal […],” a rabbik kijelentették, hogy az asszonyok mentesek az alól a parancsolat alól, mely előírja a Tóra megtanulását. Sőt, a Talmud azt mondja, hogy „bolondság a leányodnak a Tórát tanítani” (Sotah 20a).

„A nőket elkülönítették a férfiaktól a magán-, a köz-, és a vallási életben.”

A nőket elkülönítették a férfiaktól a magán-, a köz- és a vallási élet területén. Elmehettek ugyan a templomba, de nem merészkedhettek túl a nőknek fenntartott udvaron (Salamon templomának eredeti leírásában nem szerepel ilyen udvar, innen tudjuk, hogy ez későbbi fejlemény). A nők számára nem volt engedélyezett a nyilvános imádkozásban való részvétel a templomban, jóllehet bátorították őket otthonukban az egyéni imaéletre.

A nők jogai közé tartozott, hogy elmehettek a Tanulás Házába meghallgatni egy tanítást, vagy elmehettek oda imádkozni (Vayikra Rabbah, Sotah 22a). Alapvető joguk volt részt venni egy menyegzőn, elmenni egy gyászoló család otthonába vagy meglátogatni rokonaikat (Misna Ketubot 7:5).

Az egyik talmudi szakasz talán legjobban összegzi az első századi nők helyzetét: „[Ők] be vannak fedve, mint egy gyászoló [utalás az arcuk és a hajuk befedettségére], elkülönítettek az emberektől, s be vannak börtönözve” (Eruvin 100b).

Mi idézte elő ezt a folyamatot, amely során a nők szerepe drámaian megváltozott a héber Írások történelmi korszakaihoz mérve – ahol megbecsült társadalmi szerepükhöz képest az újszövetségi időkre szinte teljesen kirekesztette őket a társadalom? A nők lealacsonyítása nagy valószínűséggel a görög gondolkodásmódból származik. A nők státuszát illetően bámulatos a hasonlóság a hellén és a talmudi szemlélet között. Pogány szomszédaik befolyása révén a rabbik fokozatosan lealacsonyították az asszonyokat első századi kirekesztettségük szintjére. Ahogy a fenti bekezdések bizonyítják, e nemi alapú normák nem a Tanakhon vagy a zsidó kultúrán alapultak, hanem a görög és a római családi normákon, amelyek elterjedtek voltak birodalmaik minden szegletében.

Forradalmi volt, ahogy Jézus tisztelte a nőket

Jézus az élet minden területén meglepő reakciókat váltott ki kortársaiból. Nem félt vitatni kora uralkodó nézeteit, és újra megvizsgálni, hogy vajon helyesnek bizonyul-e a Szentírás hagyományos értelmezése. Viszont a Jézus korában uralkodó rabbinikus megközelítés ismerete nélkül észre sem fogjuk venni, hogy mennyire egyedülálló Jézus magatartása.

Azzal, hogy nyilvánosan teret adott a nőknek a saját szolgálatában, Jézus porrá zúzta korának előítéletes szokásait. Mi volt abban szokatlan, hogy nőkkel beszélgetett? A Tórában semmi nem gátolta azt, hogy férfiak és a nők egymással társalogjanak! Mégis, korának társadalma – a rabbinikus judaizmus szokásaitól vezérelve –, nagyon különbözött az ószövetségi idők társadalmi berendezkedésétől.

„Jézus súlyos csapást mért erre a sötétségre azzal, hogy kész volt bárkit tanítani, aki csak hajlandó volt meghallgatni Őt – legyen az nő vagy férfi!”

Jézus súlyos csapást mért erre a sötétségre azzal, hogy kész volt bárkit tanítani, aki csak hajlandó volt meghallgatni Őt – legyen az nő vagy férfi! Többször megfigyelhetjük Őt, ahogy nyíltan beszélget asszonyokkal. A kútnál lévő asszony története talán a legismertebb példa. Érzékeljük a tanítványok megdöbbenését, amikor mesterüket egy asszonnyal látják beszélgetni. „Tanítványai éppen ekkor jöttek meg, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, de mégsem mondta egyikük sem: ,Mit akarsz, vagy mit beszélsz vele?’ ” (János 4:27).

Jézus és tanítványai történetének egy másik formabontó pillanatával a testvérpár, Mária és Márta otthonában találkozunk. (Lukács 10:38). Máriát lebilincseli Jézus tanítása, és Márta azon kapja őt, hogy a férfi tanítványok körében üldögélve hallgatja a Mestert. A család számára e pillanat társadalmilag nagyon kínos helyzetet teremthetett volna. A nők szerepe a család szolgálata és a férfiak taníttatásának a támogatása volt, ezért Márta nagyon megharagszik Jézus rabbira, amiért nem parancsolja ki testvérét a konyhába, ahogyan azt a társadalmi normák diktálnák. Jézus azonban szenvedélyesen megvédi Mária magatartását az adott helyzetben. Ezzel Ő – a kulturális elvárásokkal szembehelyezkedve – kiáll amellett, hogy a nőknek is teljes joga van a tanítványságra, s közvetve Mártát is hívja, hogy csatlakozzon a tanítványok köréhez.

Lukács evangéliumának számos egyéb helyén azt látjuk, hogy Jézus nyilvánosan mutatkozik asszonyok társaságában. Néhányan közülük előkelő asszonyok voltak, néhányan kétes hírűek, s voltak közöttük olyanok is, akiket korábban démonok tartottak megszállás alatt. Egyikőjüknek – a magdalai Máriának, aki hálája jeleként Jézus mellett volt egészen annak haláláig – elsőként jelent meg a feltámadását követően.

A Máté 15:22–28-ban Jézus egy kánaáni asszonnyal beszélget. A tanítványok arra kérik, hogy küldje őt el, mert nem volt illő egy rabbinak asszonnyal társalogni, aki ráadásul nem is volt zsidó! Jézus eleinte nem figyel az asszony könyörgésére. Ám később, ahogy ő nagy szükségében és még nagyobb hitével megnyeri Jézust, az megkönyörül rajta, és teljesíti kérését.

„Az első ember, aki Jézust mint Izráel Messiását hirdette, egy asszony volt… Asszonyok voltak vele kivégzése pillanatában… és asszonyok voltak az elsők, akik hirdették feltámadását.”

Jézus életének szemtanúi időről időre arról számoltak be, hogy tanításait, gyógyítását és megbocsátását nőknek és férfiaknak egyaránt felkínálta. Gyakran a nők voltak azok, akik leginkább értékelték munkálkodását és tanításait. Sőt, az első ember, aki Jézust mint Izráel Messiását hirdette, egy asszony volt: Anna a templomban (Lukács 2:36–38). Egy asszony mosta meg Jézus lábát (Lukács 7:37–38) s kente meg olajjal temetésére felkészítve (Márk 14:3). Asszonyok voltak vele kivégzésénél az utolsó pillanatig (Márk 15:47), és asszonyok voltak az elsők, akik a sírboltjához érkeztek (János 20:1), és akik hirdették feltámadását (Máté 28:8).

Jézus korai követői mesterük nyomdokába léptek: megengedték, hogy asszonyok is részt vegyenek az összejöveteleken (Apostolok cselekedetei 1:14), és munkatársként tekintettek rájuk az evangélium hirdetésében (Róma 16:3). Nagyon is helyénvaló volt, hogy Jézus, a Messiás szeretetétől vezérelve porrá zúzza a nők korlátozott társadalmi státuszát abban a korban, amelyben élt. Neki köszönhetően mindenki – zsidó és görög, rabszolga és szabad, férfi és nő – egységben élhet, s Isten gyermekeként páratlan szabadságot élvezhet.

Zhava Glaser 1988-ban megjelent cikkéből.