„Vajon miről árulkodik az a tény, hogy az Eszter könyvének két zsidó főhőse pogány istenekről vett neveket visel (Márdokeus – Márduk isten, Eszter – Istár istennő)?” – kérdeztem kedves zsidó vendégeinktől a legutóbbi bibliai teadélutánon. A válasz is sok mindent elárul:
„Nyitottságról és a másság befogadásáról.” – a válaszadó, aki magát abszolút erős zsidó identitásúnak tekinti, valójában épp arról tanúskodott, hogy jelen korunk zsidóságának nagy része nem tér el a Márdokeus és Eszter Perzsiában élő zsidó kortársaitól. A zsidóság évszázadok óta ünnepelt két purimi hőse valójában úgy kezdte, hogy idegen nevet viselt; amikor lehetett, nem tértek haza Jeruzsálembe felépíteni a Templomot, hanem egy idegen király szolgálatába álltak – lehetőleg minél inkább eltitkolva, hogy ők zsidók: egy nép egy küldetéssel, egy örökséggel, amely végül majd az egész világ megmentésére fog szolgálni.
A Purim ünnepünk igehirdetője, Kozma Feri ezekkel a gondolatokkal indított, és rámutatott arra, hogy minden alkalommal, amikor lemondunk az örökségünkről, valami történni fog, valamit megenged megtörténni az Örökkévaló – hogy ez felrázzon bennünket, és visszafussunk Őhozzá, fölvéve a küldetés terhét. Eszter és Mordecháj a könyv végére ilyen hősökké érnek. A Purim ünnep hagyományos, vidám dalai és történetmesélése után túlélő barátaink köré rendeztük székeinket, hogy elmeséljék az ő megmenekülésük történetét. Az ő hazafutásuk még nem teljesen történt meg. De szívszorító történetük elmesélése újra emlékeztette őket, hogy micsoda nép az Izrael népe, és a nem zsidó keresztyén hallgatóság (összesen kb. 80 vendég) pedig nemcsak tanulhatott tőlük, hanem meg is áldhatta őket. Végül pedig imádkoztunk Magyarországért, hogy a magyar nép soha többé ne váljon az Isten népét gyűlölő hámánok kiszolgálójává.
Tar Kata