„… hogy féltékennyé tegye őket.”

Róma 11:11

Győző rabbi utazása a Jézussal való találkozásig egy újabb mérföldkőhöz érkezett. Miután 3 hete részt vett a gyülekezetünk istentiszteletén, és velünk együtt dicsérte az Urat, végre sor került arra, hogy személyesen találkozzon a pásztorunkkal, és egy teljes órát beszélgessenek. Győző elmesélte, hogy egy asszimilált zsidó családban hogyan fordult egyre határozottabban a gyökerei felé, és hogyan vezetett az útja a rabbiság felé.
Majd hogyan találkozott velem, illetve, hogy milyen élményei voltak Istennel. A pásztor is elmondta az ő Isten-élményét, de a megtérését is. Nem volt tolakodó, sokat kérdezett, és figyelmesen hallgatta a rabbit. Megütötte a fülemet egy mondat:

„Annyira irigyeltelek benneteket azért, ahogy mindenki teljes szívvel részt vett a dicséretben. Én vért izzadok, hogy egy kis örömöt csikarjak ki a hívekből.”

Milyen jó volt hallani egy rabbi szájából, hogy Pál apostol felhívását betöltötte (vagy inkább elkezdte betölteni) a gyülekezetem:

„… az ő elbukásuk révén jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy féltékennyé tegye őket.”

(Róma 11:11).

A találkozó végén a pásztor megáldotta a rabbit, majd pedig a rabbi őt. A folytatás reményében váltak el. Győző rabbi néhány napja 180 főnek tartott szédert. Radikálisan növekszik azoknak a száma, akik hozzá kötődnek, és akikre hatással van. Milyen hatalmas ébredés indulhat el ebben a körben, amikor Győző befogadja Jesuát, és Messiásként fogja Őt hirdetni! Imádkozzunk ezért a napért!

*nem az igazi neve

Tar Kata