Ildi és én – két karakán nő erős akarattal és véleménnyel. Ez garantálja, hogy időnként egymásnak feszül a két akarat. Azonban vas élesíti a vasat. Az évek során nagyszerű csapattá csiszolódtunk. Nemrég hallottunk egy remek tanítást az egységben rejlő erőről, meg az olajról, ami az egységben lakozó atyafiakra (és atyalányokra) csorog. Múlt csütörtökön átéltük ennek a csodáját.
A Deák téren volt a találkozónk. Ehhez képest, szokásomhoz híven leszálltam a metróról – a Blahán. Fel sem tűnt, és ráadásul a mozgólépcső tetején Ildi állt. „Te mit csinálsz itt a Blahán?” – kérdezte. Akkor kapcsoltam, hogy eltévesztettem a házszámot. „Nyilván, Veled akartam találkozni” – vágtam ki magamat frappánsan. Nevettünk. Aztán rácsodálkoztunk egymásra: sárga póló, zöld nadrág, zöld fülbevaló. Ha megbeszéltük volna előre, akkor sem sikerült volna jobban. A Deák téren stratégiát egyeztettünk: a Tízparancsolattól elindulva fogjuk hirdetni az Evangéliumot. Amikor befejeztük, teljesen egyszerre, ugyanazokkal a szavakkal kezdtünk imádkozni. Akkor már nagyon nevettünk. Ekkora egységet! Nosza, kérjünk nagy dolgokat, ha már ilyen egységben vagyunk: nyitott szívű embereket, találkozást zsidó emberekkel és megtéréseket.
Elindultunk az Erzsébet parkban. 9 fiatallal beszélgettünk. Mind nyitott volt. 3 közülük zsidó származású volt. 2 zsidó és egy nem zsidó fiatal imádkozott velünk, és befogadta Jézust! Épp úgy, ahogy kértük! Ez az egységben rejlő erő!
„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.”
Zsoltárok 133.
Tar Kata