Joshua Turnil, a párizsi csoport vezetője
Idir, muszlim hátterű lelkipásztor nagyszerű partnerünk a Messiásban. Több alkalommal meghívott minket, hogy beszéljünk a gyülekezetében, mi pedig ingyenesen felajánljuk neki a helyiségeinket az általa havonta tartott evangelizációs képzéshez.
Idir a hét öt napján ebédidőben felállít egy evangéliumi irodalommal megrakott asztalt Párizs különböző negyedeiben. Nemrégiben egy Adrien nevű zsidó férfi állt meg az asztalnál, elvett egy traktátust, és rácsodálkozott. Amikor Idir elmondta neki az evangéliumot, Adrien ezt válaszolta: „Zsidó vagyok, úgyhogy ez nem nekem való”. „Ez nagyszerű – lelkendezett Idir –, vannak zsidó barátaim, akik hisznek Jézusban. Szeretnél találkozni velük?” Adrien hajlandó volt találkozni velem. Amikor leültünk együtt, és elolvastuk az Ézsaiás 53. fejezetét – abba kellett hagynia az olvasást, mert elakadt a szava. Miután egy kicsit beszélgettünk erről, imádkozott, és befogadta az Urat!
A párizsi Zsidók Jézusért csapatának is van egy könyves asztala az irodánk előtt. Nemrégiben egy muszlim nő járt nálunk, és elkezdte lapozgatni a könyveket. Azt mondta nekem: „Volt egy látomásom Jézusról. Tudom, hogy Jézus zsidó volt; szeretnék közelebb kerülni a zsidókhoz, hogy többet tudjak meg róla”. Éppen aznap látogatott el hozzánk Idir! Megkértem, hogy jöjjön el és beszélgessen vele. Azóta ez a hölgy bemerítkezett (Idir gyülekezetében), és Idir továbbra is figyelemmel kíséri őt. Isten lehetővé teszi számunkra, hogy elérjük a zsidó szíveket az olyan munkatársaknak köszönhetően, mint Te! De gondolom, szeretnéd tudni, hogy általunk olyan csodálatos partnerekkel is összekapcsolódhatsz, mint Idir – mivel együtt mind a zsidó, mind a muszlim szívekhez eljutunk!

Joshua Turnil