
„De titeket, Izráel fiai, egyenként fognak összeszedni! Azon a napon megharsan a nagy kürt, és visszajönnek, akik elvesztek az asszírok földjén, és akik szétszóródtak Egyiptom földjén. Leborulnak az Úr előtt a szent hegyen, Jeruzsálemben.”
Ézsaiás 27:12b–13



Szeptember 23-án megfújtuk a kürtöt. Nemcsak a parancsolatnak engedve, nemcsak azért, hogy tanítsuk vendégeinket, hogy milyen hang a Tekia, a Sevarim, a Terua és a Tekia gdola, hanem egy prófétikus módon is. A kürt hangja ugyanis, többek között az összegyülekezésre hívó szó. Amikor Manna erről tanított, egyszerre rádöbbentem, hogy a kürtöt az Úr fújja meg . Ő képes arra egyedül, hogy a szétszórt Izraelt összegyűjtse. Már 11 éve vagyunk ebben a szolgálatban, és igyekszünk minden erőnkkel összegyűjteni a Messiás lábainál Izraelnek a Magyarországon élő elveszett juhait, illetve azokat a Jézusban hívő zsidó testvéreket, akiknek elhívásuk van a zsidó evangelizációra. Egyelőre még mindig nagyon lassan gyülekezik a nyáj. De a 5783. év az Összegyűjtetés éve lesz. Egyszerre csak maguktól fognak gyülekezni Jézus rabbi tanításához zsidó testvéreink. Egymást fogják hozni. És egyszerre az eddig rejtőzködő zsidó hívők is meghallják a sófár hangját, és beállnak az Úr seregébe. Az Úr összegyűjti őket, és erre fel kell készülnünk. Imádkoznál velünk azért, hogy a nagy Összegyűjtés ne találjon minket készületlenül?

Tar Kata