A zsidóság minden ünnepéhez rengeteg hagyományt alakított ki, amit keresztyénként hajlamosak vagyunk hiábavalóságnak minősíteni. Pedig valójában ez egy fontos kelléke a túlélésnek. A közösség, amely semmit nem tud az őseiről, a gyökereiről és a hagyományairól, előbb-utóbb felszívódik egy arctalan, multikultúrás tömegben. A probléma akkor van, ha csak a múltból merítjük az identitásunkat. A zsidó nép épp abban egyedülálló, hogy meg van írva a jövője. De ennek megragadásához a Te imádságodra is szükség van.
Október 16-án összegyűltünk egy kedves baráti házaspár házánál, ahol a teraszt lombsátorrá alakítottuk. A kellemes idő lehetővé tette, hogy a szukkában[1] gyújtsuk meg a gyertyát és lengessük a lulávot[2], majd pedig behúzódtunk a tágas nappaliba, ahol a házigazda és Josh Soafer[3] tanított bennünket a Sátrak Ünnepének üzenetéről. Csak ekkor lett világossá a számomra, hogy a lombsátor építésének és a lombos ágak lengetésének parancsa a kopár sivatagban hangzott el! Az Úr egy olyan valamit adott, ami majd a honfoglalás után válik emlékeztetővé. Addig egy előremutató ígéret volt: „Be fogtok menni az Ígéret Földjére!” A lombsátor azonban ma is előre mutat, nemcsak hátra: Van egy ígéretünk arról, hogy az Isten Sátora az emberekkel lesz.[4] Ez volt mindig is a terve: hogy közöttünk, sőt bennünk lakozzon! Volt köztünk két olyan zsidó hölgy is, Zsófi* és Klára*, akiknek szívében még nem vett lakozást a Messiás. Imádkozz, kérlek, hogy mihamarabb meghívják Jesuát a szívükbe! És az egész zsidó népért is, hogy ne csak hátra tekintsenek, hanem megragadják az ígéreteket és a jövőt, hiszen igazából ez a túlélés kulcsa!
* nem az igazi nevük
[1] lombsátor
[2] 4 különböző növényből álló csokor: három gally és egy gyümölcs (hagyományosan: etrog)
[3] amerikai misszionárius társunk, a missziós képzés vezetője
[4] Jelenések 21:3
Tar Kata