Láttad már a harmadik századi püspökről és „szerelmesek barátjáról”, Bálintról szóló mémet, amin a II. Claudius császár által brutálisan kivégzett mártír a következőt mondja a Valentin- vagy Bálint-napot ünneplő szerelmeseknek:

„Engem bunkósbotokkal vertek, megköveztek, lefejeztek, a sötétség leple alatt eltemettek, híveim kihantoltak, és ti azzal emlékeztek meg mártíromságomról, hogy csokoládét küldötök egymásnak?” – interamnai Bálint, Kr. u. 270.

 

A Valentin-nap a szerelmeseké – de nem csak a szerelmespároknak van szüksége a szeretetre. Mindannyiunknak fel kell tennie a kérdést: „Milyen szeretetre van szükségünk?” Nos, valójában sokféle szeretet közül választhatunk. Nekem tetszik az a lista, amelyet C. S. Lewis írt le A szeretet négy arca című, eredetileg 1960-ban megjelent könyvében. Az első három szeretet-típust szükség-szeretetként kategorizálja. Ezek segítenek betölteni egy velünk született vágyat vagy ürességet. A negyediket Lewis „ajándék-szeretetnek” nevezi, amelyet kizárólag az a vágy motivál, hogy egy másik ember jólétéről gondoskodjunk, teljesen figyelmen kívül hagyva a saját érdekeinket.

 

A Lewis által szükség-szeretetnek nevezett kategóriába tartozik a vonzalom, a barátság és a szenvedély. A vonzalom a legalapvetőbb szeretet. Ezt leggyakrabban úgy fejezik ki, hogy „szeretek [valamit]”. Mondhatnánk, hogy „kedvelem a csokoládét”. Azt is mondhatnánk, hogy „nagyon szeretem a csokoládét” – és akkor ugyanazt mondanánk. Lényegében azt jelenti, hogy ennek a finomságnak az édesen földes íze tetszik, vagy egyszerűen csak kellemes a számodra.

 

A barátság egy ritka, sebezhetőbb szeretet, hiszen egy másik emberrel osztozol rajta. Két vagy több barát, akiknek hasonló az érdeklődési körük, a világról alkotott képük vagy ízlésük, egyszerre csak felfedezik, hogy ezek összekapcsolják őket – sőt valami közös dolguk van ebben a világban. A barátság megszülethet egy csapattevékenység során, bajtársias helyzetben a katonai szolgálatban, egy politikai gyűlésen vagy egy kis közösségi csoportban. A barátság az emberi szeretet legtartósabb fajtája, ugyanakkor a legalacsonyabb fokú egymás iránti szükséglet-vágy jellemzi. Lewis a szerelmeseket egymással szemben ábrázolta, de a barátok egymás mellett állnak, tekintetük kifelé irányul.

 

A szenvedélyt vagy erósz-szeretetet a romantika vagy a rajongás jellemzi. Walter Trobisch a szerelmet „megtanulandó érzésnek” nevezte. Ezt a szerelmet úgy lehet ápolni, hogy megteremtjük annak a személynek a biztonságát, bizalmát és jólétét, akihez vonzódunk. Ez a mély barátság átmehet intim kapcsolatba. De ahhoz, hogy tartós kapcsolattá válhasson, ennek a fajta szeretetnek túl kell nőnie a szerelem „érzésén”. Miközben rajongunk valakiért, könnyen szem elől téveszthetjük azt a személyt, aki a kapcsolat elején meggyújtotta a tüzet. A szenvedély lehet egy mély kötelék, amennyiben a kezdeti spontán és kölcsönös vonzalom tartós barátsággá is érik.

 

Lewis a negyedik fajta szeretetet agapénak nevezi, amely görög szó ezt az egyedülálló „ajándék-szeretetet” jelöli. Ez olyan odaadás, amelyet kizárólag a másik ember jóléte motivál. Ez a legmagasabb és legönzetlenebb szeretet – egy természetfeletti szeretet. Vagyis ellentétes az emberi természettel, amely arra törekszik, hogy elsősorban önmagát szeresse.

 

Az agapé az a szeretet, amely „mindent elvisel, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel”. Ez a szeretet soha nem ér véget. Ez az a szeretet, amelyre az Örökkévaló gondolt, amikor azt mondta:

„Szeresd felebarátodat, mint ahogyan önmagadat szereted.”

Ezt azért várhatta el, mert az agapé-szeretet egy ajándék-szeretet, amely Istentől származik. Isten iránti agapé töltötte be Bálint szívét, aki a hitéért mártírhalált halt. És ez az a fajta szeretet, amely ma is lehetővé teszi a lelki harmóniát egy tartós kapcsolatban.