A Pünkösd zsidó ünnep 

A Pünkösd ma is kiemelkedő ünnep az egyházi naptárban. De tudtad-e, hogy az eredete visszanyúlik a héber Szentírás egyik ünnepéhez, amelyet a zsidó emberek még ma is ünnepelnek? Héberül Sávuotnak hívják, ami „heteket” jelent – ezért a Hetek Ünnepének is nevezik. A Pünkösd a görög „ötven” szóból származik, mivel ötven nappal az előző ünnep, a Peszách után következik. 

A Sávuot eredetileg aratási ünnep volt: az első zsengéért hálát adó két ünnep közül a második. Mózes harmadik könyvének 23. fejezetében, a Peszách leírása után ezt olvassuk: 

Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Szólj Izráel fiaihoz, és ezt mondd nekik: Ha bementek arra a földre, amelyet én adok nektek, és aratjátok annak termését, vigyétek el aratásotok első kévéjét a paphoz. Az mutassa fel a kévét az Úr előtt azért, hogy ő kedvesen fogadja tőletek. A szombat után következő napon mutassa fel azt a pap. (3 Móz/Vájikrá 23:9–11) 

Ez volt az árpa első zsengéjéért hálát adó ünnep, amely áldozatot is tartalmazott. Ezután olvasunk egy második hálaadásról, a Sávuot ünnepéről: 

Számoljatok a szombatra következő naptól, tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet. Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig és akkor mutassatok be új ételáldozatot az Úrnak. (3 Mózes/Vájikrá 23:15–16) 

Ezúttal a búza aratásáról van szó. Mivel ez hét héttel az első áldozat után történik (az 50. nap a hetedik hét befejezése utáni nap), az ünnepet Sávuotnak, szó szerint „heteknek” nevezték el. 

Miután az izraeliták letelepedtek Izrael földjén, és szentélyük is állandó helyet kapott, az első zsenge bemutatása körül egész rituálé alakult ki. Azt az utasítást kaptuk, hogy vegyünk az első termésből, tegyük kosarakba, vigyük a sátorba (később a templomba), és adjuk át a papnak, hogy ezzel fejezzük ki hódolatunkat és hálánkat Istennek a földért, amelyet nekünk adott (5 Mózes/Dvárim 26:1–11). 

A zsidó nép elbeszélte az egész nép hitének útját. 

Ez az ünnep több volt, mint az első termés bemutatása Isten előtt – ez volt az az alkalom, amikor megemlékeztek róla, hogy hogyan érkezett a nép Izrael földjére. Minthogy valaki elmesélheti személyes hitre jutásának történetét, úgy a zsidó nép is felelevenítette az egész nemzet hit-utazásának történetét. Ez azt jelentette, hogy soha nem felejtették el, honnan jöttek, és hálát adtak azért, ami a jelenben adatott. Azt is jelentette, hogy nem feledkeztek meg arról, hogy a föld az Úr ajándéka. Ez egyúttal lehetőséget teremtett arra is, hogy örüljünk a föld termésének, együtt ünnepeljünk a családdal és a vendégekkel! 

 

Pünkösd/Sávuot: A törvényadás évfordulója 

A Sávuot fő témája ugyan továbbra is a mezőgazdaság és az első termés maradt, valamiféle hiányérzetet kelthetett, hogy ez az egyetlen olyan ünnep, amely nem kapcsolódik Izrael történelméhez. Az 5 Mózes/Dvárim 26. könyvének rituáléja ugyan utalt a történelmi háttérre, de e rituálé nagy részét már a Peszách ünnepe tartalmazta. Idővel a Sávuot új jelentéstartalommal bővült: kiszámolták, hogy a nap, amikor Isten a Szináj-hegyen átadta a Tórát (Mózes törvényét), pontosan Sávuotra esik. A Sávuot Jesua (Jézus) idejére a Törvény átadásának évfordulójává is vált amellett, hogy az első zsenge ünnepe maradt. 

Éppen ezen az ünnepen, amikor zarándokok tízezrei hozták el az első termést, történtek az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetének eseményei. A Misna1 szerint (amelyet i. sz. 200 körül írtak le) a szent városba tartó körmenetek meglehetősen ünnepélyesek voltak, és nem csak búzát hoztak első zsengeként, amint azt ebből a leírásból láthatjuk: 

Akik a közelben laktak, friss fügét és szőlőt hoztak, a távolabbról érkezők viszont szárított fügét és mazsolát. Egy arannyal díszített szarvú ökör vezetett, fején olajbogyókoronával. Fuvolán játszottak előttük, amíg közel nem értek Jeruzsálemhez; amikor pedig már közeledtek a városhoz, hírnököket küldtek előre, és feldíszítették a bikkurimot [első termésüket]. (Misna Bikkurim 3:3) 

Ezúttal azonban nagyon szokatlanul alakult a Sávuot. 

 

A nap, amikor a Ruach haKodes (Szent Szellem) eljött, és a hagyományok életre keltek 

Az Apostolok Cselekedeteinek 2. fejezete azt meséli el, ahogy a Jesua mennybemenetele utáni Pünkösdkor a tanítványok megkapták a Szent Szellem (Ruach haKodes)2 ajándékát. Figyeljük meg a félkövérrel szedett szavakat: 

Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Szent Szellem adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: „Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén… (ApCsel 2:1–8) 

Ezen a napon hallható és látható jelenségeket (nagy zúgás és más nyelvek; lángnyelvek) tapasztaltak meg a jelenlévők. Ez korántsem volt egy tipikus sávuoti esemény! A tanítványok számukra ismeretlen nyelveken kezdtek beszélni, és az összesereglett zsidó emberek a saját anyanyelvükön hallották őket szólni, ezért megértették őket. 

Miről szólt mindez? Ha visszamegyünk a 2 Mózes/Smot 19-ig, amikor Isten először adta a törvényt a Szináj-hegyen (ne feledjük, az első században a Sávuot már ennek az eseménynek az évfordulója volt), jelentős párhuzamokat látunk: 

A harmadik napon virradatkor pedig mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor megrémült az egész nép a táborban. Mózes pedig kivezette a népet a táborból Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. A Sínai-hegy egészen füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint a kemence füstje, és az egész hegy nagyon rengett. A kürt zengése egyre erősebben hangzott. Mózes beszélt, és az Isten mennydörgésben felelt neki. Leszállt tehát az Úr a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára, és fölhívta az Úr Mózest a hegy csúcsára. Mózes fölment. (2 Móz/Smot 19:16–20) 

Ugyanez a jelenet folytatódik a 2 Mózes/Smot 20-ban: 

Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. Látva mindezt, a nép reszketni kezdett, és távolabbra állt. És azt mondták Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk! Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek! A nép tehát távolabbra állt, Mózes viszont közelebb ment a sötét felhőhöz, ahol az Isten volt. (2 Móz/Smot 20:18–21) 

 

Lehet, hogy az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetének jelenségei kapcsolatban állnak a Mózes második könyvében leírtakkal? 

Az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetében az erőteljes hanghatások és a tűznyelvek a jelenlévők egy részének a 2 Mózes/Smot 19–20. fejezetét juttathatta eszébe – különösen, mivel ez volt a törvényadás évfordulója, így sokak emlékezetében volt eleven a törvényadás története. Lehet, hogy az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetének jelenségei kapcsolatban állnak a Mózes második könyvében leírtakkal? Nagyon is valószínű. A zsidó hagyomány alaposan kiszínezte a Kivonulás könyvében leírtakat, és ez a hagyomány még szorosabb párhuzamot vont az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetével: 

A targumok, a héber Biblia parafrázisai a rokon nyelvre, az arámi nyelvre, ezt mondták: „Amikor a Szentnek, áldott legyen a neve, szájából, szikrák vagy villámok vagy lángok illetve tűzfáklyák formájában kiment egy szó … akkor egy láng a jobb oldalon és egy tűznyelv a bal oldalon átrepült a levegőben, majd visszatért és az izraeliták feje fölött lebegett, majd visszatért és belevésődött a táblákba.”3 

Az idézett újszövetségi események szemtanúinak is bizonyára feltűnt a párhuzam. Amikor sokan más nyelveken kezdtek beszélni, és a körülöttük lévő számos nemzetből érkezett jelenlévők megértették őket – voltak, akik megdöbbentek, tanácstalanok voltak, és azt kérdezgették egymástól: „Mi akar ez lenni?” (ApCsel 2:11–12). Mások azonban gúnyt űztek belőlük: „Édes bortól részegedtek meg. Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk:” (ApCsel 2:13–14) – ezek az emberek Istenről és az Ő tetteiről beszélnek. Volt egy hagyomány, miszerint amikor Isten szólt, a szavai hetven nyelvre „oszlottak”: 

A Misnából idézve: „Az Ebál hegyén lévő oltár köveire (5 Mózes/Dvárim 27) hetven nyelven – azaz az emberiség összes nyelvén – fel volt írva a Tóra összes szava”. (Misna, Sota 7:5) 

 

A jelenlévőknek érteniük kellett, hogy Isten egy új módon megismételte a szináj-hegyi eseményeket. 

 

Bár a Misna és különösen a Talmud az első század után került lejegyzésre, sok bennük leírt hagyomány sokkal korábbra nyúlik vissza. Kétségtelen, hogy az Apostolok Cselekedetei 2. könyvében szereplő Sávuot/Pünkösd napján az ott jelenlévőknek érteniük kellett, hogy Isten megismételte a Szináj-hegy eseményeit, és hogy a tanítványok szavai Isten saját kinyilatkoztatását voltak hivatottak közvetíteni az összegyűlt népnek. Az erőteljes hanghatásokkal, a tűznyelvekkel és Istennek a jelenlévők nyelvén érthetően elhangzó kijelentésével a hagyományok szó szerint életre keltek. 

Péter magyarázata szerint az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetében Joel próféta szavai teljesednek be, miszerint az utolsó napokban Isten Szelleme kiárad, és ennek egyik eredménye a „prófétálás”, vagyis az Isten szavának kimondása lesz. Az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetének eseményei az Isten Szellemének tettei. 

 

A Pünkösd jelentése a mai kor számára 

Az Apostolok Cselekedetei 2. fejezete nyilvánvalóvá teszi, hogy új kinyilatkoztatás történik. Jeruzsálem a szináj-hegyi események megismétlésének helyszínévé vált, és a tanítványok szavai Isten új szavai. Ez nem a Tóra (Mózes törvénye) tagadása és helyettesítése. Ez inkább a Tóra és a próféták reménységének beteljesedése, a zsidó nép reménységének beteljesedése azáltal, hogy a Messiás eljött. 

Továbbá, elkezdődik az Isten Igéjének hirdetése az egész világ számára. Az Ige a zsidó és a nem zsidó népeknek egyaránt szól, hogy végül az egész világ meghallja az üzenetet. Bár az Apostolok Cselekedeteiben nem idézik,4 ez a jelenség az Ézsaiás/Jesája 56:7-et juttatja eszünkbe: „Az én házamat minden nép imádságának házának fogják nevezni”. 

Egy napon az emberiség a Messiásba vetett hit által megbékélésre és egységre talál. 

Milyen gyönyörű kép az egységről és a megbékélésről! Az 1 Mózes 11-ben, Bábel tornyánál Isten összekeverte a világ nyelveit, így az emberek többé nem értették meg egymást. Az Apostolok Cselekedetei 2-ben ez a zűrzavar, legalábbis ott és akkor, megszűnt. Az evangélium ígérete az, hogy egy napon az emberiség a Messiás Jesuába vetett hit által megbékélésre és egységre talál. Az Apostolok Cselekedeteiben van egy „előleg”: egy ígéret, hogy ez végül valóban meg fog történni. 

Az első zsenge és a jövő ígérete 

A Sávuot vagy Pünkösd volt a zsidó naptár második dátuma, amikor az első termést kellett vinni Istennek. Hét héttel korábban az árpa betakarításakor hozták az első zsengét, most pedig a búza első zsengéje következett. 

Amikor az első termés beérkezett, ez egy látható ígéret volt arra, hogy a termés többi része is követni fogja. És így az első termés gondolata metaforává vált: a kicsiny kezdetet egy nagyobb méretű beteljesedés fogja követni. Az Újszövetség tele van ilyen képekkel: 

A hívők feltámadása. „Ámde a Messiás feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Messiásban is mindnyájan életre kelnek. Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel a Messiás, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Messiáséi.” (1 Kor 15:20–23). Jesua feltámadása olyan, mint az első termés. Ígéret és garancia arra, hogy további feltámadások következnek, mégpedig azoké, akik belé vetik hitüket. 

A Ruach haKodes (Szent Szellem) teljessége. „ De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Szent Szellem első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.” (Róma 8:23). Hívőként Isten Szelleme egyénileg és közösségileg is bennünk lakozik. De ennek teljessége a jövőben rejlik, amikor megtapasztaljuk a Szellem munkájának teljességét az életünkben. 

Isten népének megnagyobbodása. „Köszöntsétek a házukban levő gyülekezetet is. Köszöntsétek az én szeretett Epainetoszomat, aki az ázsiai tartomány első zsengéje a Messiásban.” (Róma 16:5). És: „Kérlek titeket, testvéreim: tudjátok Sztefanász házanépéről, hogy ők Akhája zsengéje, és a szentek szolgálatára szánták magukat” (1 Kor 16:15). Az első zsenge jelentésével összhangban Pál azzal a várakozással volt, hogy még többen jutnak hitre, zsidók és pogányok egyaránt. 

A megváltás beteljesedése. „ Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.” (Jakab 1:18). Jakab azt írja, hogy a hívők az első bizonyítékai annak, hogy Isten nagyszabásúan megváltja a világegyetemet. Minden tökéletlenségünkkel és hibánkkal együtt Isten azt mondja nekünk, hogy valami sokkal nagyobb dolognak vagyunk az első szereplői. Mi vagyunk a megváltás első zsengéi, Isten előhírnökei a jövőnek. 

* A bibliai idézetekben használt kiemelések a szerző kiemelései. 

Források:

1 https://hu.wikipedia.org/wiki/Misna

2 Sok magyar Bibliafordításban Szentlélekként van lefordítva, azonban az eredeti héber Ruach haKodes pontosabb fordítása a Szent Szellem.

3 Idézi Moshe Weinfeld, aki azt írja: „Hasonló leírások találhatók a Pszeudo-Jonátán Targumban, a Genizábólszármazó Targumtöredékekben és a Neofiti Targumban”. Lásd a „The Uniqueness of the Decalogue” címűesszéjét: The Ten Commandments in History and Tradition, szerk. Segal, Ben-Tsiyon és Gershon Levi (Jeruzsálem: Magnes Press, 1990), 40.; Weinfeld Philót és Rabbi Akivát is megemlíti hasonló hagyományokra hivatkozva.

4 De az Újszövetségben máshol igen.