Sáná Tová 5784!

Beköszöntött az 5784. év! Új év – új kezdet!

Istentől kapott látásunk szerint tavaly elkezdtük kiszélesíteni a „sátorunk helyét”, azaz olyan megoldásokat kerestünk és találtunk, ahol lehetőség nyílt még több zsidó embert elhelyezni az összejöveteleinken, hogy még többen hallják az Evangéliumot. Mivel Isten látta a hűségünket, ezért erre az évre új területek meghódítására adott ígéretet.

Az egyik ilyen terület az összefogás. Azzal buzdított minket, hogy az eddigiek mellett más missziókkal is kezdjünk el együtt munkálkodni az Ő népéért. A 133. zsoltárban megígéri, hogy „Ő áldást küld oda, ahol egységben lakoznak az atyafiak”. Az egységben végzett szolgálaton mindig nagyobb az áldás, mintha csak szólóban tennénk a dolgunkat. Isten tudja, milyen az, amikor különböző hátterű emberek, különböző látásban tevékenykedő csapatok egy közös cél érdekében összefognak: az egyéni érdekeiket a csapat érdekében alárendelik. Mekkora áldása van annak, amikor minden dolgunk szeretetben megy végbe!

Már régóta dédelgetett álmunk, hogy az ifjúságot megszólítsuk a Jó Hírrel. Az Úr gondoskodott számunkra egy fiatal önkéntesről, akivel megkezdtük a közös munkát. Ezen felül az online szolgálatunk is egyre stabilabb lábakon áll, úgyhogy jó irányban haladunk ahhoz, hogy – majd idővel – átadjuk a stafétabotot a következő generációnak.

Hosszú távon elengedhetetlen, hogy anyagilag megálljunk a saját lábunkon. Ezért fontos, hogy lsten küldjön hozzánk olyan adakozó szívű vállalkozókat, egyéneket, akik szeretnének pénzben is támogatni minket. Ez egy külön szolgálati terület, melynek stratégiáját már elkezdtük kiépíteni.

Szeretettel kérlek, hordozd imában az Úrtól jövő látásaink megvalósulását.

 

 

Hajdu Ildikó