Hogyan élted meg és hogy történt amikor a férjed elment?

Hirtelen történt. Akkor volt a férjem 43 éves, én 41, két kamasz fiunk 12 és 15 éves. 2006. március 13-a éjszakáján a férjem kiáltására ébredtem. Láttam, hogy rosszul van. Azonnal hívtam az éjszakai ügyeletet. Mire kiértek, már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Megpattant a hátsó főverőér a nyaki érrendszerben, és ez okozta a hirtelen halált. Akkor nem is tudtam felfogni ésszel, hogy mi is történt, vagy hogyan tovább. Az éjszaka kellős közepén felhívtam az akkori barátnőmet, és kiöntöttem neki a szívem. Rögtön átjött, együtt sírtunk: kijött belőlem minden fájdalom, feszültség.

Ahhoz, hogy megértsük milyen körülmények között ért ez a hirtelen fordulat; mesélnél arról, hogy addig a pontig milyen volt az életed?

A szocializmus időszakában születtem Budapesten. Szüleim buzgó kommunisták voltak, bár édesanyám tinédzserkoromban elkotyogta, hogy ő egyébként zsidó származású. A nyilas hatalomra jutás után a nagymamám katolikusnak keresztelte át az egész családot, így a II. világháború végét egy III. kerületi bérház pincéjében élték túl. Mindenesetre ateista szellemben nevelkedtem és éltem világom, nem mindenre vagyok büszke utólag. Életemben először 30 éves korom körül tört rám a felismerés, hogy nincsenek lelki gyökereim. Ekkor árvultam el, édesanyám és édesapám csupán 4 év különbséggel hunytak el. Hiába volt egy házasságom és két fiam, nem volt mibe kapaszkodnom. A munkába menekültem.

Mi fogott meg ebben a szabadesésben?

Egy Istenben hívő zenetanár, akihez a kisebbik fiamat beírattuk gitároktatásra. Mivel a férjem is gitározott, barátság alakult ki köztünk és ő mesélt Istenről, bűnről, megbocsátásról. Addig minden vallásos közeledést hárítottam, sőt kifejezetten gyengének tartottam a vallásos embereket. Akkor még nem tudtam különbséget tenni vallás és hit között. 3 hónapnyi kemény vitatkozás után megértettem, mit jelent, hogy bűnös vagyok. A zenetanártól kaptam kölcsön egy könyvet, a címére nem emlékszem, csak az utolsó két mondatára: „Egyedül Jézus tud tisztára mosni minden bűnödből.” Pár nappal később zuhanyozás közben egyszer csak belém hasított az a felismerés, hogy a múltamban annyi szégyellnivaló van Isten előtt, hogy nincs az a szappanmennyiség, ami engem tisztára tudna mosni. Akkor ott a zuhany alatt valami olyasmit mondtam, hogy ha ez a Jézus engem tisztára tud mosni, akkor megyek hozzá. Másnap mentem a zenetanárhoz, és bűneimért Isten előtt bocsánatot kérve, behívtam Jézust a szívembe. Azóta Ő az életem Ura.

Tehát téged, mint makacs, ateista, zsidó hölgyet Jézus hozott vissza az Örökkévaló Istenhez. Erről még később kérdezek, de előtte térjünk vissza a gyász feldolgozásához.

Amikor a férjem meghalt, már 6 éve hívő voltam, valamint a fiaim is megtértek időközben. A férjem is nagyon közeledett Isten felé, és meg is nyílt a szíve.

„A tragédia másnapján megálltam és ezt mondtam Istennek: Akkor most TE jössz, mert én ezt egyedül nem tudom végig csinálni!”

Csalódtál Istenben, illetve megfordult az benned, hogy elhagyod a hitedet?

Nem, ugyanis ezután teljes mértékben megtapasztaltuk azt, hogy Jézus ott volt velünk, hogy Ő valóságos. Egyikünk sem lett depressziós, nem vádoltuk Istent azzal, hogy miért történt ez meg. Emlékszem, ahogy Isten átvitt bennünket a gyászfolyamaton. Olyan volt ez, mintha a karjába vett volna minket, hogy megkíméljen a további fájdalmaktól. Mint amikor egy Apa felveszi a gyermekét, és úgy viszi tovább a göröngyös úton. Nem is érzékeltük azt a súlyos terhet, ami nyomhatta volna a vállunkat.

Milyen kézzel fogható módon tapasztaltad meg azt, hogy Isten támogatja az árvákat és özvegyeket?^[1]

Először is az akkori munkahelyemen (értékesítőként dolgoztam) átkerültem egy másik osztályra, ahol nagyobb jövedelemhez jutottam. A munkahelyem így támogatott engem. A férjem kollégái gyűjtést szerveztek, és egy nagy összegű pénzadományt adtak nekünk. Sőt, két kollégája a ház felújításában is aktívan segített. Az államtól elindult az özvegyi és az árvaellátás. Nem volt semmiben hiányunk: életünkben először utazhattunk el külföldre nyaralni. Kölcsön felvétele nélkül fejeztük be a tetőteret, külső szigetelést kapott a ház, kicseréltettem a nyílászárókat is. Az öreg autóm lecserélésében pedig a gyülekezetben lévő testvérek segítettek.

Ezen hosszú út során azért kerültem néha olyan helyzetbe, amikor a fizetésem éppen hogy csak elég volt hármunknak. Ekkor viszont lehetőségem lett munkahelyet váltani. Minden váltásnál külön ígéretet kaptam Istentől, hogy válthatok. És a váltás mindig pozitív volt. A házam gyülekezeti otthonná alakult át: házicsoport működött nálam, később pedig beindult egy imacsapat is. Ennek az imacsapatnak a fiaim is a részesei lettek. Valóságosan megtapasztaltuk azt, hogy Isten az özvegyek és árvák Istene. Ígéretet is kaptam az Úrtól: Ézsaiás próféta 60:19–22 szakaszt. Ebben többek között az szerepel, hogy az Úr lesz örök világosságom, letelnek gyászom napjai, és fiaim is naggyá nőnek majd idővel. Isten hűséges maradt a Szavához: valóban leteltek a gyásznapok, a fiaim diplomás férfiakká cseperedtek, egyikőjük pedig idén házasodott meg. Mindhárman megmaradtunk Isten mellett, és aktívan szolgáljuk Őt!

A helyreállásotok története felemelő és bátorító, főleg egy olyan időszakban, amikor az emberek küszködnek – és ha nem is feltétlenül özvegyek vagy árvák, de nagyon sokan érzik magukat segély és támasz nélkül.

A gyász feldolgozásában az egyik legjobb gyógyír az örökkévaló életben való bizonyosság. Amikor a szüleimet elveszítettem, még ateistaként, a bensőmben keletkezett tátongó ürességet evilági, múlandó dolgokkal igyekeztem betölteni. Amikor a férjemet veszítettem el, már hívőként, ugyanúgy fájt, azonban már nem volt bennem üresség: Jézus örökre betöltötte az űrt.

Térjünk vissza tehát a hited és a zsidó származásod látszólagos paradoxonjára.
Zsidónak vagy kereszténynek tartod magad?

Kezdetben a zsidó származásommal nem tudtam mit kezdeni. Nem tartottam magam zsidónak, hiszen semmit sem tudtam a hagyományokról, szokásokról, történelemről. Később azonban megértettem, hogy a zsidóság származás útján öröklődik, nem pedig hagyomány, ismeret alapján. Beleástam magam a Szentírás zsidó kontextusból való tanulmányozásába.

Zsidó körökben szoktam hallani, hogy az Örökkévaló nem enged elveszni egy zsidót sem csak azért, mert annak elődjei elhagyták Őt. Végülis velem pontosan ez történt: visszataláltam Ábrahám, Izsák és Jákob Istenéhez egy nagyon is zsidó módon, a Messiáson keresztül.

Mikor Isten elhívott, hogy főállásban szolgáljam Őt, akkor egy ima során az Örökkévaló ezt mondta nekem: az, hogy az édesanyád és családja nem pusztult el a Holokauszt során, az nem volt véletlen. Nekem ugyanis tervem volt az édesanyád leszármazottjaival, azaz velem és a fiaimmal is. Ekkor értettem meg az elhívásomat: hosszas keresgélés után kiderült számomra, hogy zsidó származásúként saját népem felé vagyok elhívva.

A keresztény szó annyit jelent „a Messiás követője”. Én zsidóként követem a Messiást.

 _____________________

Források:

[1] Tehillim / Zsoltárok 146:9