Ez egy jogosnak tűnő kérdés, és nehéz is rá rövid választ adni. Az alábbi rövid történeti áttekintéssel megkíséreljük bemutatni, hogyan alakult ki a jelenlegi status quo.

Egy előre eldöntött következtetés

Jézus messiási voltának mérlegelésére nincs nyitottság a zsidó közösségben.
Egy rabbi azzal a meggyőződéssel áll a kereszténység tanulmányozásához, hogy Jézus nem a Messiás, és az Újszövetséget, a Tórával ellentétben, nem I_ten ihlette. Nem meglepő, hogy ilyen feltételezések mellett a kereszténység zsidó tanulmányozói ugyanarra az előre eldöntött következtetésre jutnak: ’Jézus nem a Messiás’.

Mi a nyitottság hiányának az oka?

A helyi közösségükért való felelősségük súlya alatt kevés rabbi fontolja meg ezt a témát nyíltan vagy netán egy szimpatizáló hozzáállással. A nyitottság hiányának megvan az oka. A rabbinikus teológia különbözik a biblikus teológiától. A rabbinikus judaizmus nem a Biblia vallása. Ez a szétválás már Jézus korát megelőzően elkezdődött a különböző csoportok között. Jesua idejében a zsidó vallás különböző szektákra bomlott, mindegyiknek megvoltak a saját tanaik és hitük. Miután i. sz. 70-ben lerombolták a Templomot – ami véget vetett a papságnak és az áldozati rendszernek –, a zsidó közösségnek már csak kevés választási lehetősége maradt.

Hogyan tovább Templom nélkül?

A Templom nélküli judaizmus a zsidóság 3 fő csoportja számára volt élhető alternatíva: az esszénusok számára (akik már a Templom idejében is tartózkodtak az áldozatok bemutatásától), a farizeusok számára (akiknek a hitélete a Tóra tanulmányozására és a zsinagógai kegyességre fókuszált) és az Út követői (messiási zsidók) számára: akik megértették, hogy a templomi áldozatokat fölöslegessé tette a Messiás egyszeri és tökéletes áldozata. Az esszénusok a zsidó-római háborúk során egyre jobban szétszóródtak, és egy idő után nyomuk veszett. A szadduceusok csoportja pedig – akiknek a Templom és az áldozatok köré rendeződött a hitélete és a megélhetése is –, ezek elvesztésével eltűnt a történelem színpadáról. Két alternatíva maradt igazán: a farizeusi (rabbinikus), illetve a messiási judaizmus.

A fő kérdés: hogyan lehetséges a jövőben engesztelést nyerni a bűnökért?

A messiási zsidók válasza ez volt: Jesua halála a végső engesztelő áldozat. A másik prominens csoport, a farizeusok Johanan Ben Zakai rabbi vezetésével a zsidó vallás újraértelmezése mellett döntöttek: a véráldozat helyére a bűnbánat, az ima és a micvák (jó cselekedetek) kerülnek.

A két irányzat egyre antagonisztikusabbá vált, és – mivel a messiási zsidók szélesre tárták a kapukat Jézus nem zsidó tanítványai előtt is – a kereszténység zsidó volta egyre inkább elhalványult. Messzire vezetne mindazokat a történelmi okokat bemutatni, hogy a két irányzat milyen lépéseket tett a hidak felégetése érdekében, de az i. sz. 325-ben tartott nikaiai zsinat idejére a kereszténység már megszűnt egy valódi alternatíva lenni egy őszintén kereső zsidó ember számára. Mind a kereszténység, mind a rabbinikus judaizmus elbarikádozta magát, és az átjárhatóság szinte teljesen ellehetetlenült. A másik táborba csak az identitás teljes feladásával lehetett átigazolni.

A Templom utáni judaizmusban a Tanakh helyett egyre inkább a Talmud és a rabbinikus hagyományok kerültek a zsidó élet és gondolkodás középpontjába. Ennek eredményeként – mivel ezekben a hagyományokban nem volt helye Jézusnak –, előre eldöntött ténnyé vált, hogy ő nem a Messiás.

A Jézus fellépése előtti és utáni rabbinikus állásfoglalások

Ez az álláspont egyre inkább kikristályosodott – részben válaszul a zsidók és az intézményesült kereszténység közt folyó vitára. Így a középkorban megerősödött a rabbinikus állásfoglalás Jézus és az Újszövetség tanítása ellen. Erre számos példát hozhatunk.

Először vegyük az Ézsaiás/Jesájá 52:13–53:12 rabbinikus értelmezését. A Targum Jonathan szerint – mely az Írásnak egy arámi parafrázisa (magyarázó fordítása), és nem sokkal Jézus kora után íródott –, az első vers tolmácsolása így hangzik:

„Íme, boldogulni fog az én szolgám, fölmagasodik, fölemelkedik és magas lesz nagyon.”

A szakasz értelmezése messianisztikus volt. Azonban a mai rabbik Izrael nemzetére vonatkoztatják ezt a szakaszt. Ez a híres középkori francia rabbi, Rási értelmezését tükrözi. Az ilyen újraértelmezések ellentétben állnak a Jézusban hívők állításaival – de a szakasz korai zsidó értelmezésével is.

Egy másik cikkünkben (I_ten természetével kapcsolatban) már láttuk, hogyan helyettesítette Maimonidész az „Echad” kifejezést a „Jachid” szóval I_ten jellemzésénél. Maimonidész olyan szót használt az összetett egység helyett (ami a S’ma-ban szerepel), amely oszthatatlan egységre utal. Maimonidész Tizenhárom Hittétele pedig a modern rabbinikus teológia alapja lett.

A Jézusban való hit ára

A Jézusban való hit azonban nem csupán intellektuális meggyőződés kérdése. Ezzel együtt jár egy sorsfordító döntés is: beismerni a bűnösségünket – nemcsak egyes konkrét cselekedetek miatt, hanem a bűnös természetünk miatt is –, majd megtérni, és Jézusba/Jesuába mint a bűneinkért való áldozatba helyezni hitünket, majd pedig követni Őt, azaz alávetni magunkat a tanításának. Ezt a döntést senkinek sem könnyű meghozni, legyen az rabbi, zsidó vagy nem-zsidó. Mennyivel nehezebb egy olyan embernek megtennie ezt a lépést, aki felelős pozícióban van a zsidó közösségben!

A rabbik, akik készek voltak megfizetni az árat

De ennek ellenére is… voltak és vannak rabbik, akik hitre jutottak. Rögtön az elején kezdeném Nikodémussal, aki az élete végén ismerte fel, hogy Jesua a Messiás. Jézus koncepciós perében már védeni próbálta Őt, és a halála után részt vett a temetésén (János evangéliuma 19:39).

Példának hozzuk a magyar Lichtenstein Izsákot , aki kerületi rabbi volt Tápiószelén a 19. században, a kárpátaljai Kohn Lipótot, Duitsch Krisztián Salamon temesvári születésű rabbit a 18.sz-ból és a 19. sz-i Freshman Károlyt, aki Lipótszentmiklóson született . Néhány határokon túli példa: Izrael Zoller, Róma egykori főrabbija , Daniel Cin, Bulgária egykori főrabbija, továbbá Chil Slostowski, ortodox rabbi a lengyelországi Dubnowból. Az Új Világban Max Wertheimer, reform rabbi, aki az Ohio-i Daytonban szolgált a huszadik század elején. Ma is vannak rabbik, mint például Harold Vallins az ausztráliai Melbourne-ből, akik hiszik, hogy Jézus a Messiás. Úgy tűnik, ők vállalták a Jézusban való hitük következményeit, mert meg voltak győződve arról, hogy igaz.

És te vállalod?

Ez a kis történelmi kitekintés talán segít megérteni, milyen akadályai vannak a tisztánlátásnak és a Jézusban való hit vállalásának. Ám mégis akadtak – nem is kevesen –, akik a kincsért, amit a Messiásban megtaláltak, készek voltak mindent feladni: társadalmi presztízst, egzisztenciát, családtagok szeretetét, megbecsülését. Jesua kihívást intéz mindannyiunk felé:

“Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, de élete veszendőbe megy? Mert mit is adhatna az ember váltságdíjul az életéért? Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”

Márk 8:35–38

További linkek:

Why Do The Rabbis Really Reject Jesus?