Halálra adta életét és sokak bűnét hordozta

Halálra adta életét és sokak bűnét hordozta

– a héber Írások szerint.

A héber Írásokban (amit sokan Ószövetségként ismernek) a legtöbb fejtörést okozó mondatok közül kettővel fogunk most foglalkozni:

„halálra adta életét” és „sokak bűnét hordozta.” 1 Ezek felzaklató állítások, és számos, ugyanennyire zaklató kérdést vetnek fel.

Az első kérdés

Az első nyugtalanító kérdésünk ez: „Miért kellene valakinek meghalnia a mi bűneinkért?”
A nyugtalanító, de őszinte válasz így hangzik: „Azért, mert bűnösök vagyunk, és megérdemeljük Isten ítéletét.”


Bármennyire is kényelmetlen ezt hallanunk, és ezzel szembesülnünk, mégis ez az igazság. A héber Írások feljegyezték Salamon királynak egy rettenetes végkövetkeztetését. Ő talán a legbölcsebb ember lehetett, aki valaha élt.
Ezt írta:

Mert nincs egy igaz ember sem e földön, aki csak jót cselekedne, és ne vétkezne. 2

Gondoljunk mindazokra a jó cselekedetekre, amelyeket meg kellett volna tegyünk, de úgy döntöttünk, hogy nem tesszük meg. Gondoljunk mindazokra az ártó dolgokra, amiket nem kellett volna megtennünk, mégis úgy döntöttünk, hogy mégis megtesszük.

Bűnlajstromunk azonban nemcsak tettekből áll, hanem megromlott szándékainkból is. A tizedik parancsolatként ismert törvény szavai leírják, hogy ne kívánjuk meg a másét, például felebarátunk feleségét vagy tulajdonát.3 A kívánság nem a kezeimmel elkövetett vétek, hanem a szívemben dédelgetett hozzáállás. De attól az még ugyanúgy bűn.

Ám ami a legrosszabb, hogy életünket áthatja az Isten elleni lázadás. Nem akarjuk, hogy bárki is – különösen Isten – beleszóljon az életünkbe.

Ha becsületesen megvizsgálnánk mindazt, amit a Biblia bűnnek nevez, ugyanúgy bánkódnánk, mint a zsidó Dávid Király háromezer évvel ezelőtt:

Ha a bűnöket számon tartod, Örökkévaló Uram, ki állhat meg előtted? 4

Jó, de ha már egyszer elkövettük mindezeket a bűnöket Isten ellen, nem fizethetnénk egyszerűen vissza neki? Nem, ezt nem tehetjük. Hogyan is fizethetnénk vissza, ha arra is képtelenek vagyunk, hogy felfogjuk elménkkel a bűneink súlyát, és az adósságunkat, amivel tartozunk Istennek? Sajnos, az egyetlen elégséges fizetség az életünk. Ezért mondta Ezékiel próféta, hogy:

Amelyik lélek vétkezik, annak meg kell halnia! 5

Valakinek meg kell halnia az általunk elkövetett bűnök miatt. Valakinek fizetnie kell igazságtalanságainkért. Ezek lehetünk mi magunk is, vagy valaki más.

A második kérdés

Így érkeztünk el a második aggasztó kérdésünkhöz: „Ha mindenki vétkes, akkor hogyan is fizethetne valaki más a mi bűneinkért? Nem kellene neki is a sajátjáért fizetnie?” Akkor nem, ha az illető teljesen ártatlan.

Ugyanaz a rész, ahol azt olvassuk: „sokak bűnét hordozta”, azt is elmondja, hogy nem „cselekedett hamisságot, és álnokság sem volt a szájában.” 6 Vagyis ez a személy teljesen ártatlan volt.

Ez a személy páratlan: az egész emberiség történelme során egyetlen ember sem élt, aki hozzá fogható lenne. Olyasvalaki, aki épp annyira szent és tiszta a bűntől, mint maga az Örökkévaló! Valaki, aki nem kevesebb, mint maga Isten, de emberi alakot öltött magára.

Harmadik kérdés

Ezzel elérkeztünk a következő nehéz kérdéshez. „Miért ajánlaná fel egy teljesen ártatlan személy az ő bűntelen életét fizetségül a mi gonoszságunkért?” Egész egyszerűen azért, mert szeret. A Biblia elmondja, hogy „Isten pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy a Messiás már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” 7 Ugyanez a figyelemreméltó gondolat hangzik el a Biblia egy másik szakaszában is:

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát [a Messiást] adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 8

A feltétel nélküli szeretet

Sok évvel ezelőtt beszélgettem valakivel – nevezzünk Lacinak∗∗ –, akit akkor engedtek ki a börtönből.

Miért halna meg épp értem a Messiás?” – kérdezte. Egy történettel válaszoltam.

„Képzeljük el, hogy elkövettem egy bűncselekményt, és következményeként olyan súlyos ítéletet kapnék, amit nem élnék túl. Amikor a bíró megkérdezné, van-e valamim, amit felhozhatok a mentségemre, csak annyit felelnék: »Bárcsak visszaforgathatnám az idő kerekét«.”
Laci biccentett.
Folytattam: „De tegyük fel, hogy a személy, aki ellen vétkeztem – ahelyett, hogy megbüntetne – felállna és felajánlaná, hogy átvállalja az én büntetésemet.”

„De miért tenné?” – kérdezte Laci meglepődve.

„Mert szeret engem, – feleltem – mert tudja, hogy őszintén megbántam, amit tettem. És azzal is tisztában van, hogy sosem élném túl a megérdemelt igazságszolgáltatást.”

„És mit akar tőled?” – kérdezte Laci.

„Azt, hogy elforduljak korábbi életvitelemtől. Hogy hallgassak rá és az ő tervét kövessem életemre nézve. Azt, hogy várakozással legyek felé, amíg vissza nem tér. Most mondd, el kellene fogadnom az ajánlatát?”

„Bolond lennél, ha elutasítanád őt.” – felelt Laci halkan.

Ki ez az ember?

A héber írások szerint egy egyedülálló „valaki” önként halálra adta életét és sokak bűnét hordozta, egész a halálig. Ki ez a valaki, aki életét adná fizetségül bűneinkért? Ki ez az ember?

Az Újszövetség elárulja a héber nevét: Jesua. Feltehetően, Jézusként jobban ismered. Ő a Messiás, aki meghalt az egész emberiség bűnéért, és feltámadt a halálból, hogy elfogadhassuk megbocsátását, és azt az életet élhessük, amit Ő szeretne, hogy éljünk.

Jézus azt mondta magáról, hogy azért jött, hogy életét adja váltságul sokakért 9
Szerinted el kellene fogadnunk a fizetséget, amivel rendezte az adósságunkat, hogy aztán érte élhessünk?

Bolondok lennénk, ha elutasítanánk őt.

Ha szeretnél többet megtudni arról, hogy Jézus mit tett érted, és hogy hogyan fogadhatod el megbocsátását és az új életet, amit tartogat számodra, kattints a linkre alább, vagy vedd fel velünk, a Zsidók Jézusért csapatával a kapcsolatot. Szívesen segítünk neked.

Avi Snyder


1 Ézsaiás könyve, 53. rész, 12. vers (53:12)
2 Prédikátor könyve 7:20
3 Mózes 2. könyve (Semot) 20:17
4 Zsoltárok könyve 130:3
5 Ezékiel próféta könyve 18:4
6 Ézsaiás (Jesájá) próféta könyve 53:9
7 Rómaiakhoz írt levél 5:8
8 János evangéliuma 3:16
9 Máté evangéliuma 20:28

 magyarázat tőlem
∗∗ Nem a valódi neve

Út a hiábavalóságtól a hitig – Avi Snyder története

Út a hiábavalóságtól a hitig – Avi Snyder története

Ökölbe szorított kezemet a mennyezet felé ráztam, és ordítottam Istenre: „Hogy tehettél ilyet velem?” Hogy mi vezetett oda, hogy ilyen dühös legyek a Mindenhatóra? Mindjárt elmesélem.

Mindez „semmit” nem jelent

 

Hagyományőrző zsidó családban nevelkedtem New Yorkban és New Jersey-ben. Zsidóságom mindig is központi eleme volt az önmagamról alkotott képnek, de a húszas éveim elejére „ateista zsidóként” azonosítottam magamat. Hogy miért? Azért, mert haragudtam.

 

Egy nihilista filozófiát tettem magamévá, amely szerint tökéletesen mindegy, hogy mit értem el, végül úgyis mindez semmivé lesz. Szóval, amikor bármilyen elégedettséget vagy vigaszt akartam találni, el kellett fogadnom, hogy a létezésem végső soron hiábavaló, és úgy kellett döntenem, hogy így is tovább folytatom az életet, a munkámban igyekezvén megelégedést találni. Az életem és a munkám a hivatásos színház körül forgott, és imádtam a munkámat. De egyszer csak egy bénító dilemmába kerültem, amikor egy újabb művészeti projekt végére értem, amely enyhe elégedettséggel töltött el: egy gondolat állandóan visszatért az elmémbe, és zaklatott: „Nem számít. Semmi sem számít. Én sem számítok. Minden végtelenül értelmetlen.” 1975-ben egy délután, az abszolút értelmetlenség és hiábavalóság érzete végül egy ilyen kifakadáshoz vezetett: „Hogy mered ezt velem tenni?! – ordítottam Isten arcába –  Hogy merészelsz engem belehajítani ebbe az értelmetlen univerzumba?!”

 

A gondolkodás abszurditása, hogy minden abszurd

 

Váratlanul rádöbbentem, milyen abszurd a  felháborodásom. Istent hibáztattam életem hiábavalóságáért. De ha Isten nem létezik, akkor miért is vagyok én olyan dühös Rá? Hogyan lehetek mérges egy nem létező lényre? Isten elleni haragom annak a bizonyítéka volt, hogy a szívem mélyén tudtam, hogy léteznie kell. Ettől kezdve már nem neveztem magam ateistának.

 

A héber Szentírásban van egy vers, amely egyszerre vigasz és kihívás egy olyan fiatalembernek, mint aki akkor voltam – olyan ember, aki tagadja Isten létezését, miközben Őt hibáztatja mindenért, ami rossz a világban és az életében.

„Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem …” (Jeremiás 29:13-14)

 

Megelégszünk azzal, hogy mást hibáztatunk, és dühösek vagyunk? Vagy válaszokat is akarunk találni?

 

Isten közbelépett

 

Félretettem a dühömet és elkezdtem kutatni. Isten erre úgy reagált, hogy kétféle embert hozott az utamba. Jézusban hívő zsidókat és valóságos keresztyéneket, akik törődtek velem annyira, hogy elmondják nekem az igazat.

 

Isten karjai két oldalról kezdtek körém zárulni. A bekerítő hadmozdulat egyik oldalán zsidó hívők álltak, akik megvallották, amiben hittek. A másik oldalán nem zsidó hívők álltak, akik bemutatták és elmagyarázták, amiben hittek. A két kar akkor „zárult össze”, amikor az egyik nem zsidó ember egy zsidó hívő által írt könyvet adott nekem, The Messianic Hope (A messiási remény) címmel. A könyv először a Messiás-motívum fejlődését követte végig a héber Szentíráson keresztül, majd azt mutatta meg, hogy a messiási ígéret hogyan teljesedett be a Názáreti Jézus szolgálatában és életében.

 

Ezalatt elolvastam az „Ószövetséget” is, és néhány megdöbbentő felismerésre jutottam.  Először fölfedeztem, hogy a Biblia íróit tényleg Isten ihlette, ez a könyv nem pusztán történetek gyűjteménye. Mi zsidók megmaradtunk sok-sok évszázadon át, dacára a rengeteg zsarnok uralkodó szisztematikus pusztító erőfeszítésének. Maga a túlélés bizonyítja, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob Istene valóságos, megtartja az ígéreteit, és hogy az Ő Beszéde igaz:

„Ezt mondja az Úr, aki adott napot, hogy világítson nappal, és adott szabályt a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel … Ha majd meg lehet mérni az eget odafent, és ki lehet kutatni a föld alapjait idelent, akkor vetem meg én Izráel utódait mindazért, amit elkövetett”. (Jeremiás 31:35-37)

 

Másrészt, felismertem, hogy én nem vagyok olyan jó, mint ahogy azt magamról gondoltam – legalábbis akkor nem, ha Isten igazságának és szentségének a mércéjével mérem magamat. Az a tény, hogy elvetettem Istent, mert nem vettem Őt komolyan, és közben mégis annyira heves haragot tápláltam Ellene, a saját bűnös mivoltomra mutatott rá. Felismertem, hogy a bűneim miatt megérdemlem Isten haragját. De felismertem azt is, hogy bűneim ellenére Isten mérhetetlen szeretetet táplál irántam. Szeretetének szenvedélye oly nagy volt, hogy Mózesen és a prófétákon keresztül megígérte, hogy küld egy Messiást, aki magára veszi mindazt a haragot és büntetést, amit a bűneim miatt megérdemeltem.

 

Ézsaiás próféta nagyszerűen összegzi mindezt.

 

Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze… Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindannyiunk bűnéért. … Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés … sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért. (Ézsaiás 53:5, 6, 8, 12)

 

Emlékszem, amikor tizenkét éves koromban a „bar Micvámra” készültem, azt kérdeztem a rabbitól: „Hogyan fogjuk felismerni a Messiást, amikor eljön?” Őszintén szólva, nem tudom, miért kérdeztem ezt. Lehet, hogy csak okosnak akartam tűnni, vagy talán azt gondoltam, hogy ilyen kérdéseket kell az embernek feltennie egy rabbinak. Bármi is volt az ok, megkérdeztem. De a rabbit szemmel láthatóan váratlanul érte a kérdés. Habozott egy kicsit, vetett egy pillantást anyámra, aki a közelben sétálgatott, aztán egy véglegesnek hangzó kijelentéssel félretolta a témát: „Amikor eljön a Messiás, béke lesz.” És ezzel lezárta az ügyet.

 

De évekkel később, ahogy a saját zsidó Szentírásomat tanulmányoztam, felismertem, hogy sokkal több van emögött. A világra beköszöntő béke időszaka előtt a Messiás megbékítette Istennel azokat, akik úgy érezték, hogy harcban állnak Vele. Ez a Messiás a Júda törzséből jött, Dávid király leszármazottja. Egy szűztől született Betlehemben. Isten Fiának hívták. Halálával kifizette a bűneimért járó büntetést, majd feltámadt a halálból. És mindez a második jeruzsálemi templom lerombolása előtt, ami a történelmi feljegyzések szerint i. sz. 70-ben megtörtént. Mindezeket a dolgokat – és még többet is – a zsidó Bibliámban, a Szentírásban fedeztem fel.

 

Lépésről lépésre jutottam el a kellemetlen következtetésig, hogy ha az én saját héber Szentírásom igazat mond, akkor Jézusnak kell lennie a megígért Messiásnak. Jézus a problémát pengeéles tisztánlátással azonosította be, amikor néhány ősömet szembesítette ezzel, csaknem kétezer évvel ezelőtt. „Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő.” (János 5:46)

 

Mihelyt elfogadtam a héber Szentírás tekintélyét, tudtam, hogy csak idő kérdése a Messiás személyének elfogadása.

 

A kihívás, amellyel mindenkinek szembe kell néznie

 

1976 decemberére értelmemmel beláttam, hogy Jézus a megígért Messiás, de nem akartam foglalkozni ezzel az igazsággal, mert tudtam, hogy annak következményei lennének. A hit abban, hogy Jézus a megígért Messiás, szembeállított volna engem a Róla alkotott többségi zsidó véleménnyel. Senki sem élvezi, ha kulturális árulónak bélyegzik. De minden egyes zsidónak meg kell birkóznia egy őszinte, ám kellemetlen kérdéssel: „Mi jelent nekünk többet? A népünk jóváhagyása vagy a népünk Istenének a jóváhagyása?” Tulajdonképpen mindenkinek – legyen az zsidó vagy nem zsidó – valamilyen formában meg kell küzdenie ezzel a kérdéssel: „Mi a fontosabb? Az emberek véleménye vagy Isten megbocsátása?”

 

Tudtam, hogy aszerint kell cselekednem, amiről tudtam, hogy igaz. Így hát 1977. március 14-én, valamikor a kora reggeli órákban, elmondtam egy nagyon egyszerű imát. Kértem Istent, hogy bocsásson meg nekem, elismertem a Jézusba vetett hitemet, és megígértem, hogy követem Őt.

 

Válaszul a bűnbánatomra, Jézus megmentett engem. Megmentett a nihilizmus érzelmi és filozófiai sivatagából. Megmentett attól az ítélettől, amit megérdemeltem, mivel megtagadtam Isten létezését, miközben a szívemben heves ellenségeskedést tápláltam Vele szemben. Kimentett a saját magam által kreált sivatagból, megmentett a megérdemelt ítélettől, és helyreállította a kapcsolatomat az Ábrahám, Izsák és Jákob Istenével.

 

Aznap úgy tértem nyugovóra, hogy tudtam: helyesen cselekedtem, és hogy ez volt a lehető legzsidóbb dolog, amit tettem. Ha Jézus a megígért zsidó Messiás, akkor nekünk, zsidóknak hinnünk kell Őbenne.

 

Az értelmetlen létezéstől a céltudatos életig

 

Nem sokkal azután, hogy Szabadítómként és Uramként elfogadtam Jesuát, ismét találkoztam a Zsidók Jézusért csapatával, és az egyik velem egyidős munkatársukkal rendszeres Biblia-tanulmányozásba fogtunk. Vagy hat hónappal később ő vezette azt a messiási esküvői szertartást, amely feleségemmel, Ruth-tal összekötött engem. Továbbra is a színháznál maradtam, de mindvégig megmaradt az az erős érzés bennem, hogy Isten valami mást szán nekem. Kiderült, hogy ez a „valami más” egy lehetőség arra, hogy teljes munkaidőben szolgáljak a Zsidók Jézusért Misszióban. 1978-ban megragadtam ezt a lehetőséget.

 

Izgalmas utazásban volt részünk. Az elmúlt negyven évben Ruth és én öt országban éltünk, szülőhazánktól, az Egyesült Államoktól távol: Ukrajnában, Oroszországban, az Egyesült Királyságban, Németországban és legutóbb Magyarországon. Minden országban abban a kiváltságban volt részünk, hogy hirdethettük Jesua bűnbánatra hívását, és az örök élet ígéretét; és öröm volt látni, hogy sokan kiléptek üres életükből, és a bűnbánaton és a Jesuába vetett hiten keresztül örök kapcsolatba léptek Vele.

 

Emlékszem egy esetre, amikor Moszkvában egy ismerősöm érdeklődött a színházban töltött korábbi életemről. „Nem hiányzik?” kérdezte. „Mi hiányozhatna?” válaszoltam.

„Azt teszem most, amire teremtve lettem. És ennek hatásai örökkévalóak.”

 

Isten kegyelméből nem vagyok ateista. Azt sem hiszem tévesen, hogy az életem és a törekvéseim hiábavalóak. Elszállt a haragom. Düh helyett válaszaim vannak. Hiábavalóság helyett céljaim. Ahelyett, hogy értelmetlen életet élnék, Dáviddal együtt tudom: Isten „jósága és kegyelme követnek engem életem minden napján.” (23. Zsoltár). És amikor meghalok, nem a nemlét ürességébe fogok lépni, hanem sokkal inkább „az Úr házában lakozom hosszú ideig.” (23. Zsoltár).

 

 

Isten mindent felhasznál – Gondolatok a Parasáról

Isten mindent felhasznál – Gondolatok a Parasáról

Toledot 1 Mózes/Brésit 25:19-28:9

Rovott múltú ősatyák és ősanyák

 

Legyünk őszinték magunkhoz: az e heti parasa aggasztó esetekről szól. Mózes első könyvének 26. fejezetében Izsák hazudik feleségével, Rebekával kapcsolatban. A 27.-ben Rebeka azt a tanácsot adja Jákobnak, hogy hazudjon apjának, Izsáknak, és tegyen úgy, mintha ő lenne Ézsau, hogy az így megtévesztett Izsák az idősebb fiúnak járó áldást a fiatalabbnak adja át. Jákob hallgat anyja szavára, és cinkosságot vállal vele. Mózes első könyve 27. fejezetének 19. versében ezt olvassuk:

 

Jákob ezt felelte apjának: Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted. Úgy cselekedtem, ahogyan mondtad nekem. Kelj hát fel, ülj fel, és egyél a vadpecsenyéből, azután áldj meg engem!

 

A cél szentesíti az eszközt?

Mit kezdünk a becstelenség ilyen eseteivel? Tudvalevő, hogy I_ten az idősebb fiút, Ézsaut már a kezdetektől fogva a fiatalabb, Jákob szolgálatára rendelte (ld. 1 Mózes/Brésit 25:23). De vajon ez azt jelenti, hogy I_ten helyeselte a becstelen terv kifundálását az Ő céljainak elérése végett?

Nem. I_ten mindenek felett uralkodik. Ezért az Ő tervei Jákobot illetően előbb-utóbb úgyis megvalósultak volna.  I_ten ugyanakkor irgalmas is, következésképpen, Ő még hibáik ellenére sem vetette el Izsákot, Jákobot és Rebekát, ám viselniük kellett becstelenségük következményeit.

 

Emberi kudarcok Ist_n kezében

 

Furcsamód az Írás egyik legbátorítóbb jellemzője, hogy őszintén, minden emberi kudarcukkal és minden hibájukkal együtt mutatja be őseinket. Irgalmából, kegyelméből és a világmindenség szuverén uralkodójaként I_ten még mindig használ minket, mivel vár ránk, hogy megbánjuk a bűneinket, és megtérjünk.

Az a tény, hogy I_ten megengedi, sőt még használja is a hibáinkat az Ő jó terveinek a megvalósításában, teljesen paradox, amit nehéz felfogni a maga teljességében. De ez a motívum át meg átszövi a Szentírás egészét. Például később, az 1 Mózes/Brésit 37. fejezetében olvashatjuk, ahogy Józsefet gyűlöletből és irigységből eladják rabszolgának a testvérei, azonban évekkel később, amikor a testvérei meglátogatják őt, megbánást gyakorolnak és bocsánatot kérnek, József így válaszol:

 

„Ti rosszat terveztetek ellenem, de I_ten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.”

(1 Mózes/Brésit 50:20)

 

A végső kudarckezelés

 

A legjelentősebb és legfontosabb példa arra, ahogy I_ten a bűneinket a javunkra fordítja, vitathatatlanul a Messiás Jesua vezeklő halálában és feltámadásában található. A tanítványok nemhogy nem hittek az Ő feltámadásáról szóló híreknek, de ráadásul annyira csüggedtek voltak, hogy amikor leverten gyalogoltak hazafelé Emmausba, nem ismerték fel Őt, amikor csatlakozott hozzájuk az út egy szakaszán. Jesua végül így szólt:

 

„Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?”

(Lukács 24:25-26)

 

Szeretnéd tudni, hol mondták ezt meg a próféták? A választ az Ézsaiás könyve 53. fejezetében találjuk meg. Azt mondja:

 

„önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.”

(Jesaja 53:12)

 

Akkor hát mindent megtehetünk?

 

Vigasztal minket az a tény, hogy I_ten mindig tökéletesen uralja a helyzetet. De vajon korlátlan uralma elfedi a bűneinket? Felmentette-e vajon Jákobot csalásának terhe alól az, hogy I_ten tervei szuverén módon valósulnak meg? Felmentette vajon a testvéreket a cserbenhagyás bűne alól az, hogy I_ten József életén tartotta a kezét? Isten terve, hogy a Messiást küldje, elszenvedje az elutasítást, és meghaljon a kereszten a mi bűneinkért vajon felment minket az Ő elutasításában és halálában való vétkességünk terhe alól? Nem. Jákobnak szembe kellett néznie később Ézsauval. József testvéreinek József elé kellett állniuk és bocsánatot kérniük. Mindenkinek el kell fordulnia a bűntől és a hitetlenségtől. Bocsánatot kell kérnünk Jesuától, és az örök élet ajándékát kell kérnünk Tőle.

 

Akkor mit tegyünk?

 

Megnyugtató számunkra, hogy Isten mindenek felett uralkodik. De soha ne legyünk elbizakodottak az Ő kegyelmét illetően. Mindig van miből megtérnünk. Amikor a megtérés lépéseit tesszük, I_ten irgalomból és kegyelemből megbocsájtja a bűneinket, visszafogad minket, és az Ő nevének dicsőségére használja életünket a hibáinkkal együtt és mindenestül.

 

Tehát a mai kérdésünk ez: Elbizakodottan számítunk arra, hogy Ist_n szuverén módon úgyis jóra fordítja a dolgokat? Vagy bocsánatot kérünk, elfogadjuk az Ő irgalmát, kegyelmét a bűneink bocsánatára?

 

Egy leprás, egy kislány, egy béna és mi

Egy leprás, egy kislány, egy béna és mi

Ilyen csodát nem igazán láttak a régi Izraelben azelőtt!

Egy leprás utat tört magának a tömegben és leborult a Galileából érkezett átutazó rabbi előtt. Erőteljes tanítása és figyelemre méltó gyógyító képessége miatt özönlött hozzá a sokaság.

Bárminemű habozás vagy kételkedés nélkül így kiáltott a leprás: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!” Tudod, mi volt a rabbi válasza erre? Kinyújtotta a karját és megérintette a leprást. „Akarom – jelentette ki –, tisztulj meg!” És a leprás azonnal megszabadult az őt sújtó bajtól.

Azonban nem csak maga a csoda volt elképesztő, hanem a kivitelezése is. „Akarom, tisztulj meg” – mondta a rabbi, majd megérintette a leprást, és így állította helyre az egészségét. Kinek van bátorsága, sőt, hatalma arra, hogy meggyógyítson egy leprást anélkül, hogy egyáltalán Istenhez fordulna segítségért imában? Kinek van olyannyira szent természete, hogy még az sem tudja megfertőzni, hogy megérint egy leprást? Nyilvánvaló, hogy ennek a galileai rabbinak.

Ki ez az ember?

Olyan csodákat tett, amelyek páratlan és titokzatos hatalmáról és tekintélyéről tettek bizonyságot.

Egy másik alkalommal egy szíro-föniciai asszony – aki maga nem volt zsidó – fordult a rabbihoz, és kérte őt, hogy gyógyítsa meg a lányát, akit megszállt és gyötört egy ördögi lélek. A rabbi nem csak hogy meghallgatta kérését, hanem a legelképesztőbb módon szabadította meg a lányát. Egyszerűen csak kijelentette, hogy megtörtént a szabadulás, és meglett! „Menj el,” – mondta az asszonynak – „lányodból kiment az ördög.” Semmi ima. Semmi esdeklés a menny felé isteni segítségért, hogy ez a hihetetlen csoda megtörténhessen. Ez a rabbi egyszerűen csak kimondta a szót, és meglett.

Ki ez az ember?

Az alatt a három év alatt, amíg ez a rabbi közöttünk járt a földön, újra és újra olyan csodákat tett, amelyek páratlan és titokzatos hatalmáról és tekintélyéről tettek bizonyságot. Viharokat csendesített le. Csekély mennyiségű kenyeret és halat szaporított meg annyira, hogy ezreket jóllakasson. Gyógyíthatatlan betegeket tett éppé. Vakok szeme világát adta vissza. Sőt, még halottakat is feltámasztott.

Amit ez a rabbi megtett a bénával, közülünk is megteszi bárkivel, aki kéri.

De talán a leginkább nyugtalanító csoda, amit valaha véghezvitt, akkor történt, amikor így szólt az ágyhoz kötött bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek a bűneid.” A rabbi ellenségei szinte magukon kívül voltak a felháborodástól: „Ki bocsáthatja meg a bűnöket Istenen kívül?” Teljesen jogosan hördültek fel, hiszen egyedül Istennek van tekintélye arra, hogy a Mindenható ellen elkövetett bűneink bocsánatát kinyilvánítsa. Ha ez a rabbi hamisan szólt, állítása nem volt más, mint istenkáromlás. Ki hatalmazta fel ezt a rabbit, hogy ilyen szokatlan módon beszéljen?

Ki ez az ember?

Héber neve Jesua, de talán te inkább Jézus néven hallottál róla. Hatalmát tekintve pedig így nyilatkozott:

Minden hatalom nekem adatott mennyen és földön.” 1

Jesua nem csak egy csodatevő vagy nagyszerű rabbi, tanító. Ő a Messiás, aki isteni személy. A róla szóló ígéretekkel tele vannak Mózes és a próféták írásai. Ő Isten, aki eljött közénk testben, hogy emberként bemutathassa az emberiségért a legnagyobb csodát. Meghalt a mi bűneinkért és feltámadt a halálból.

Jézus mondta ezt a bénának: „Fiam, bűneid bocsánatot nyertek.” Amit ez a rabbi megtett a bénával, közülünk is megteszi bárkivel, aki kéri. Megbocsát nekünk. Minden egyes helyzetben meg fog gyógyítani bennünket fizikai szenvedéseinkből vagy lelki gyötrelmeinkből? Lehetséges, ha meg akarja tenni – ha egyezik céljaival. De az a csoda, amit mindig megtesz, az a legnagyobb az összes közül. Megtisztít bűneinkből és egy személyes, örökkévaló kapcsolatba hoz bennünket Istennel, ha elhisszük azt, hogy áldozata által maradéktalanul kifizette az árat a bűneinkért; ha megtérünk és kérjük bocsánatát; és ha teljes szívünkkel őt keressük, hogy követhessük.

Szeretnél többet tudni az ő csodás megbocsátásáról? Beszélgessünk!

Avi Snyder

Vakcina a Halál ellen – Gondolatok a Parasáról: Peszach

Vakcina a Halál ellen – Gondolatok a Parasáról: Peszach

Smót/2Mózes 12. fejezet 21. és 23. versek

A COVID-19 miatt az idei pészach a zsidó történelmünk egyik legnagyobb kihívást jelentő ünnepévé lépett elő.Bárhol is legyél, mi, Zsidók Jézusért azért imádkozunk, hogy az Úr biztonságban megóvjon téged és szeretteidet ettől a csapástól, ami most végigsöpör a földön.

Eheti szakaszunk azzal kezdődik, hogy Mózes átadja nekünk az Ö.valótól kapott utasításokat, melyek a Páska-bárányokra vonatkoznak. Ezt mondta Mózes:

„Fogjatok és vegyetek magatoknak juhokat családjaitok szerint és vágjátok le a peszácháldozatot.”

(Smót/2Mózes 12. fejezet 21. vers)

Azt az útmutatást kapták elődeink, hogy hibátlan bárányokat vegyenek, egyben süssék meg azokat a csontjaik megtörése nélkül, és vérüket az otthonuk ajtófélfájára hintsék. Mózes így indokolta az utasítást:

„Amikor átvonul az Úr, hogy megverje Egyiptomot, és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélfán, akkor kihagyja az Úr azt az ajtót, és nem engedi, hogy bemenjen a pusztító a ti házatokba, és titeket is csapással sújtson.” (Smót/2Mózes 12:23)

Gondoljuk ezt végig: Tudjuk, hogy a halál Ist.n ítélete a bűn miatt. Láthattuk, hogy mi zsidók automatikusan mentesültünk az első kilenc csapás alól. De a tizedik, a halál csapása alól senki sem kapott felmentést. Senki sem menekült meg alanyi jogon a bűnre vonatkozó ist.ni ítélet alól. Miért nem? Azért, mert mindenki, az egyiptomiak és a zsidók is, bűnösök voltak. Négy évszázaddal később Salamon azt mondta, hogy nincs egyetlen igaz ember sem a földön, aki jót tenne anélkül, hogy vétkezne. (Kohelet/Prédikátor 7:20)  De az Ő felbecsülhetetlen irgalmából, Ist.n megmutatta nekünk, hogy mit tegyünk azon az első pészachi éjszakán a fizikai biztonságunk érdekében: tegyük a bárány vérét otthonunk ajtófélfáira.

Mivelhogy engedelmesen követtük Ist.n parancsát, és hittel bíztunk az Ő hathatós gondviselésében, elkerült minket a tizedik csapás, ami Egyiptom országát sújtotta. Amikor, ugyanis, a halál angyala meglátta a vért az ajtófélfáinkon, a halál kénytelen volt kikerülni bennünket.

Milyen csodálatos megmenekülés! És milyen nagyszerű képe ez egy még nagyobb horderejű megmenekülésnek egy másik pészachi bárány áldozatán keresztül – aki valójában a Pészachi Bárány, az Ist.n Báránya, aki elveszi a világ összes bűnét! Ő a Messiás Jesua. Mert ahogyan a bárányoknak hibátlanoknak kellett lenniük, ami a bűntelen életet jelképezi, úgy ajánlotta fel Magát Jesua fogyatkozás nélküli, bűntelen bárányként. És az első pészachi bárányok csontjaihoz hasonlóan Jézus csontjait sem törték el a halálakor (János 19:31-36). És ahogy őseinknek hit által kellett a bárányok vérével megjelölniük otthonuk ajtófélfáit, úgy kell mindannyiunknak hit által megjelölnünk a szívünk ajtófélfáit a Messiás vérével. Amikor a hitnek ezt a lépését megtesszük, szellemileg biztonságba kerülünk, és nem hatolhat be semmilyen pusztító csapás, semmilyen ítélet az otthonunkba. Milyen mélységesen biztató szavak ezek mindannyiunknak a COVID-19 fényében! Mindegy, hogy élünk-e vagy meghalunk, abban biztosak lehetünk, hogy a bűneinkre sújtó ist.ni ítélet kikerül minket, ha a szívünket betakarja a Messiás vére.

Tudjuk, hogy pészachkor egy gyermek négy kérdést tesz fel. Íme, itt egy ötödik kérdés, amit feltehetünk magunknak: „Megjelöltem-e már hit által a szívem ajtófélfáit a Bárány vérével?”