Miközben a repülőtérre tartottam, egy Uber autóban ülve észrevettem, hogy egy amulett lóg a visszapillantó tükörről. Látva, hogy arab írással van írva, megkérdeztem a sofőrt: „Ez egy vers a Koránból?” Megerősítette a gyanúmat: igen, ez egy védelemért mondott ima. „Manapság nem lehetsz túl óvatos” – zárta szavait.
Ez az Uber-sofőr túlságosan is jól értette, amit tudunk: a biztonság nem garantált ebben a veszélyes világban. Erre gondolok, amikor szinte naponta hallok beszámolókat arról, hogy rakéták csapódnak be a Zsidók Jézusért Ukrajnában maradt tagjai közelében. Erre gondolok, amikor azt hallom, hogy hat embert öltek meg egy felvonuláson Chicago egy „biztonságos” külvárosában, kevesebb mint 20 mérföldre attól a helytől, ahol egykor éltem. Látjuk, hogy közel s távol veszély fenyeget, de mit tegyünk ellene?
A 91. zsoltár első verse ezt mondja: „Aki a Fenséges titkos helyén lakik, az a Mindenható árnyékában marad.” A Biblia-tudósok a 91. zsoltárt ún. apotropaikus zsoltárnak nevezik, amely egy görög eredetű szó, jelentése: „a gonosz elhárítása”. A régészek ősi amuletteket fedeztek fel, összetett ékszerdarabokat, amelyekre a 91. zsoltár szavait írták, és amelyeket a gonosz elleni védelemként viseltek – hasonlóan ahhoz az amuletthez, amely az Uber-sofőr tükréről lógott.
A 91. zsoltár valójában a katonák imájaként vált ismertté. E zsoltár szövegével díszített kendőket osztottak az amerikai csapatok katonáinak. Azt mondják, hogy a 91. dandár naponta szavalta a 91. zsoltárt az I. világháború alatt – és egyetlen katona sem esett el harc közben, bár az egyik legvéresebb csatát vívták.
Isten Igéje ihletett és igaz, és bölcs dolog a zsoltárokon keresztül imádkozni a bajok idején. De van egy finom határvonal aközött, hogy Istenre támaszkodunk azáltal, hogy az Ő Igéjén keresztül imádkozunk – és aközött, hogy a Szentírást varázslás jelleggel vagy akár pénzautomata jelleggel használjuk.
Jézus kifejezetten elutasította a Sátán azon kísérletét, hogy visszaéljen a 91. zsoltár szavaival: „Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: »Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.« Jézus ezt mondta neki: „Viszont meg van írva: »Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!«” (Máté 4:5–7).
Egy dolog bízni Isten ígéreteiben – és egészen más visszaélni ezekkel az ígéretekkel úgy, hogy Istent valahogy kényszeríteni próbáljuk. Isten Fia tudta, hogy a Biblia nem nyújt mágikus ráolvasásokat, melyeket a védelmünkért szavalhatnánk. A Biblia egy természetfeletti könyv, amely természetfeletti kinyilatkoztatást tartalmaz Istenről – aki természetfeletti ígéreteket tesz azoknak, akik Őbenne maradnak.
Isten szava rámutat, hogy a biztonságunk nemcsak hogy Tőle származik, hanem Őbenne van. Az Istenben maradás nem mindig véd meg minket a nehéz (sőt fájdalmas) helyzetektől, de megőriz minket azok kellős közepén.
Senki sem bízott jobban Istenben, mint az Úr Jézus – mégis szenvedett és kereszthalált halt. Amikor a hit által Jézusban maradunk, nem kapunk ígéretet egy szenvedésmentes életre – de arra igen, hogy ennek a szenvedésnek a másik oldalán dicsőség és örök, fájdalommentes öröm vár ránk. Ezért találunk végső vigaszt és biztonságot, amikor Őbenne maradunk.
A 91. zsoltár két gyönyörűen költői héber szót kínál, amelyek az Istenben maradásunk gazdagságát közvetítik: „josev”, ami azt jelenti: lakni (és magában foglalja az állandóságot); illetve „jitlonan”: tartózkodni.
Az első szó arról a biztonságérzetről beszél, amit az otthonunkban érzünk. Én a fészek melegének hívom. Bizonyára ismered a megkönnyebbülés érzését, amikor hazaérsz és kicsomagolsz egy hosszú út után. Az ismerős környezet a kényelem és elégedettség érzetét kelti.
A második szó (ami a tartózkodást jelenti), befejezetlen igeidőben van, és arra a folytonos elköteleződésünkre utal, hogy Istenben megpihenjünk, bárhol is legyünk. A legjobban akkor tudok megpihenni, amikor a hegyekben túrázok. Ott el tudok távolodni a napi rutintól, hogy lecsendesítsem a lelkemet és halljam az Úr hangját.
A zsoltáros elhív minket, hogy éljünk El Elyon, a Magasságos Isten titkos helyén, és maradjunk El Saddai, a Mindenható árnyékában. Istennek ez a két hatalmas neve közvetíti számunkra mind az Ő természetfeletti természetét, mind az Ő érzékelhető jelenlétét, vagyis közelségét.
Mivel Isten mindenek felett való, fel kell emelnünk a szemünket, hogy lássuk Őt. Ha a körülményeinkre összpontosítunk, az csak azt fogja eredményezni, hogy elmulasztjuk az Ő magasztos hatalmának életet adó perspektíváját. Ezzel együtt Isten El Saddai, a Mindenható, aki hatalmát szabadjára engedve megment minket azáltal, hogy behatol a körülményeinkbe. A Saddai szó héber gyökere a „sad”, amely sokak szerint a mellkasra vagy az emlőre utal – a test azon részére, ahol valódi erő és valódi gondoskodás van. Isten erős és gondoskodó védelmét gyönyörűen leírja a 4. vers: „Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz”.
Hallottam egy gazda történetét, akinek csak egyetlen tyúkja volt a tyúkólban. Egy nap tűz tört ki, elpusztítva a tyúkólt és megölve a tyúkot. De íme, ahogy a gazda félretolta a tyúk elszenesedett maradványait, négy fiatal csibe bújt ki elevenen az anyjuk alól. Mily bámulatos kép a Mindenható Isten gondoskodásáról, védelméről, sőt áldozati gondoskodásáról – végső soron és a legszebben Jézusban beteljesedve.
Csak e szárnyak alatt találjuk meg az igazi és tartós védelem „titkos helyét” és „árnyékát”.
Mindannyiunknak szüksége van egy titkos helyre, egy rejtekhelyre. Gyakran találtam meg ezt a titkos helyet Isten teremtésének szépségében. Egyszer – életem mélypontján – egy kristálytiszta alpesi tó partjára vitt az utam. A víz szélén álltam, magas gránitokkal körülvéve. Még soha nem éreztem magam ennyire egyedül. De ahogy aznap szomorúan sírtam, megéreztem a Mindenható jelenlétét. Valójában mégsem voltam egyedül! Ott, azon a titkos helyen erőt találtam ahhoz, hogy az előttem álló bánat ösvényén járjak.
Jézus ezt mondta: „… imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván” (Máté 6:6). Csak Jézus miatt jöhetünk Istenhez és maradhatunk Vele. Megnyitotta titkos helyét mindazok előtt, akik bíznak az Ő Fiában. Hogy is ne osztanánk meg ezt a titkos helyet másokkal, akik védelmet keresnek ebben a zaklatott világban? Köszönjük, és az Úr áldjon meg benneteket, hogy segítettetek nekünk abban, hogy továbbra is arra hívjuk a zsidó embereket, hogy találjanak menedéket az Ő szárnyainak árnyékában.
Az evangéliumi keresztyének régóta Izrael legjobb barátai. Azok közé tartoznak, akik valóban szeretik a zsidó népet. Mindig is úgy véltem, hogy ebben a szeretetben az evangelikál mozgalomnak az Isten és az Ő Igéje iránti szeretete tükröződik vissza. Ugyanis az Írások világosan kinyilvánítják Isten rendíthetetlen szeretetét választott népe, a zsidó nép iránt.
És mégis – úgy tűnik –, hogy az egyházban sokan ezt szem elől tévesztik. Aggodalomra ad okot az a két közelmúltbeli tanulmány, melyben az amerikai evangelikál keresztyéneknek Izraelhez és a zsidó néphez való hozzáállását vizsgálták.
Az első felmérés, amelyet az Észak-Karolinai Egyetemmel és a Barna Csoporttal közösen végeztek, arról számolt be, hogy az evangéliumi keresztyének 67%-a hisz abban, hogy Isten szövetsége Izraellel továbbra is fennáll, és 68%-uk szerint a zsidó népnek joga van Izrael földjéhez az Ábrahámmal kötött isteni szövetség alapján. Egyesek talán bátorítónak találják ezeket a számokat. Azonban az Infinity Concepts és a Grey Matter Research által végzett második felmérés szerint az evangelikáloknak csak 51%-a hiszi, hogy a zsidók még mindig Isten kiválasztott népe.* Mindkét felmérésből az derült ki, hogy minél fiatalabbak voltak a válaszadók, annál kevésbé hitték, hogy a zsidók még mindig Isten kiválasztott népe, és annál kevésbé támogatták Izraelt – még akkor is, ha a megkérdezettek egyetértettek abban, hogy „a Biblia a hitük számára a legfőbb tekintély”.
Sokan nem látják, hogy a Biblia egyértelmű a kiválasztottság kérdésében:
„Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.”
(5 Mózes 7:6, lásd még 5 Mózes 14:2).
A Bibliában sehol sem vonja vissza Isten a kiválasztásra vonatkozó döntéseit. Valójában Isten a hírnevét kockáztatja, ha a zsidó népnek tett ígéreteiből bármit hagyna a földre esni. Odáig megy, hogy azt mondja Izraelnek: „Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!” (Zakariás 2:8) Tehát, rosszul bánni Izraellel olyan, mintha szemen szúrnánk Istent! Egy Hámán nevű alak – aki az Eszter könyvének negatív hőse –, ezt a saját bőrén tapasztalta meg!
Ebben a hónapban ünneplik a zsidó emberek a Purimot, amely épp ezen, az ókori Perzsiában játszódó történeten alapul. Mordokaj és Eszter a főhősök, egy Hámán nevű nemesember pedig a gonosztevő. Hámán, feldühödve azon, hogy Mordokaj nem hajlandó meghajolni előtte, engedélyt szerez a perzsa királytól, hogy elpusztítsa Mordokajt – és nemcsak őt, hanem az egész zsidó népet.
Hámán bölcs tanácsadói, sőt a saját felesége is megpróbálja figyelmeztetni őt:
„Ha a zsidó származású Mordokajjal szemben már az elején elbuksz, akkor nem fogsz bírni vele, hanem végleg el fogsz bukni vele szemben.”
(Eszter 6:13).
És így is lett: Hámán elbukott: azon az akasztófán végezték ki, amelyet Mordokaj számára készített. A zsidó nép ettől kezdve minden évben elolvassa Eszter könyvét, hogy megemlékezzen ezekről az eseményekről, és megünnepli Isten oltalmazó hűségét, ahogy minden nehézség ellenére megőrizte népét.
A történelem országútjait olyan emberek tetemei borítják, mint Hámán és Hitler, akik megpróbálták elpusztítani a zsidó népet, és ezzel Isten ellenségeivé tették magukat. Ezzel szemben, azok, akik a zsidó nép mellett állnak ki az ellenséges áradattal szemben, Istennel és az Ő céljaival összhangban cselekszenek. Mit jelent tehát ma a zsidó nép mellé állni?
A zsidó nép nem csupán egy népcsoport, hanem egy többnemzetiségű nép, amely isteni rendeltetéssel halad végig a történelmen. Mégis, Izrael apró földrajzi területe, ahol a világ zsidó népességének oly nagy része koncentrálódik, kétségtelenül lehetőséget nyújt arra, hogy kiálljunk (vagy ne álljunk ki) biztonságukért és jólétükért.
Itt van a bökkenő. Néhány ember számára az Izrael melletti kiállás egyenlő a politikai pártok közötti választással. Sok minden, amit a magukat keresztyén cionistáknak vallók körében láttam, politikai számítgatásnak tűnik számomra. Másrészt viszont sokan, akik nem hajlandók kiállni Izrael mellett, úgy tűnik, hogy álláspontjukat inkább politikai, mint bibliai szempontok szerint alakítják. Mindkét fél elhibázza a lényeget.
Először is, bibliai módon kiállni Izrael mellett azt jelenti, hogy valódi szeretetet táplálunk az Isten által szeretett nép iránt. Ez nem feltétlenül könnyű feladat. Isten nem a szerethetőségük alapján választotta ki a népemet (vagy bárki mást). De Isten bárkinek – aki arra vágyik –, meg tudja mutatni azt a mélységes szeretetet, amelyet választott népe iránt érez. Legyen az Ő szeretetének csak egy morzsája – mégis ez minden, amire szükséged van ahhoz, hogy Izrael mellé állj. Ahhoz, hogy Izrael mellé állj, nem kell Izrael minden egyes döntésével egyetértened. Ha a szeretet azt jelentené, hogy teljesen egyetértesz egy személlyel vagy egy embercsoporttal, akkor a legtöbbünk élete meglehetősen szűkölködne a szeretetben!
Másodszor, Izrael mellett állni azt jelenti, hogy mivel szereted, elkötelezetten imádkozol érte. Nem vetted még észre, hogy azokért imádkozol buzgón, akiket szeretsz? A zsoltáros is erre biztat bennünket: „Kívánjatok békét Jeruzsálemnek! Legyenek boldogok, akik téged szeretnek!” (Zsoltárok 122 :6). Amikor békéért imádkozunk, nem pusztán azt kérjük Istentől, hogy ne legyen háború – hanem azt is, hogy az Isten kegyelméből és megmentő munkájából származó áldás és lelki teljesség: salom uralkodjon. Az ilyen imákra a válasz a Jesuába, Izrael Messiásába vetett üdvözítő hit által érkezik.
Izrael mellett állni mindenekelőtt azt jelenti, hogy hiszünk a zsidó nép üdvösségében – amely csak a Messiás Jézusba vetett hit által nyerhető el. Ezért imádkozunk és ezért munkálkodunk buzgón. Ahogy Pál apostol írta:
„Atyámfiai, szívem szerint kívánom és Istentől könyörgöm az Izráel idvességét.” (Róma 10:1).
Nemrégiben valaki azt mondta nekem: „David, örülök, hogy ennyire foglalkoztat téged a saját zsidó néped, de őszintén szólva, nekem ez nem olyan fontos.” Megértem, hogy Isten különböző terheket helyez gyermekei szívére. Van, akinek a muszlimokért ég a lelke. Mások a mentős missziós szolgálathoz vonzódnak és így tovább. Nem várom el minden – Bibliában hívő – testvértől, hogy azt a terhet hordozza a zsidó emberek üdvösségéért, amit mi hordozunk a Zsidók Jézusért Misszióban. De mindenkinek, aki szereti és szolgálja Istent, örülnie kell annak, hogy Isten továbbra is megtartja a zsidó népnek tett ígéreteit – tudva, hogy ahogyan a történelem során mindig megtartotta a választott népének adott szavát, úgy tartja meg az ígéreteit annak a csodálatos és sok nemzetből kihívott népnek, amelynek fiait és lányait gyermekeivé fogadta a Messiás Jézus által. Remélem, kész vagy velem imádkozni azért, hogy még több, Bibliában hívő keresztyén a maga teljességében ismerje fel Isten szeretetét és hűségét, hogy ők is elmondhassák:
Boldog Messiásnapokat kíván a Zsidók Jézusért csapata!
Milyen nagyszerű időszaka ez az évnek, amikor kimehetünk az utcákra, hogy Jézus eljövetelének jó híréről beszéljünk! Karácsonykor a meleg fények és az örömteli ünnepi énekek visszhangja a Messiás születésére emlékeztetnek minket. Bár nem tudjuk a pontos dátumát, mégis annyira izgalmas, hogy az évnek bizonyos jeles napjai erre a fontos eseményre irányítják a figyelmünket. És valahogy mégis, túl sok zsidó ember tapogatózik a sötétben, amikor arról a dicsőséges szeretetről van szó, amely Jézust a földre hozta.
Én magam Messiás-hívő családban nőttem fel, de a népem többnyire abban a hitben nevelkedik, hogy Jézus nem a mi Istenünk, és ezért a karácsony nem a mi ünnepünk. A legtöbben nem hallottak arról, hogy a zsidó falucskában, Betlehemben egy fiatal zsidó nőnek született egy Jézus nevű fia – akiről a zsidó próféták megjövendölték, hogy Izrael királya lesz. A te támogatásod lehetővé teszi számunkra, hogy segítsünk népünknek meglátni, hogy Jézusban bízni a lehető legzsidóbb dolog. Köszönjük, hogy folyamatosan mellettünk álltál az év folyamán – különösen ebben az örömteli időszakban –, és segítettél nekünk az Ő fényével világítani.
Jézus születésének történetét általában Lukács evangéliumából szokták felolvasni, de idén János evangéliumának sajátos szemszögéből szeretném ezt bemutatni. János evangéliuma a családfa vagy akár a megtestesülés leírása helyett azzal kezdődik, hogy az apostol az örökkévalóság múltjában mutat rá Jézusra: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.” (János 1:1). Ez közvetlenül a Teremtés könyvéhez kapcsolódik, és a világ létre hívásának csodálatos történetéhez.
A János evangéliumában csupán egyetlen vers utal Jézus megtestesülésére, ez egyben a kedvenc karácsonyi versem is: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János 1:14).
„Az Ige testté lett” – költői szépséggel írja le Jézus születését, ám ez sokkal több, mint költészet. Azzal, hogy Jézust „az Igeként” azonosítja, a teremtő Isten úgy mutatkozik be, mint az élet közlője. Felfedi a szavak erejét és értékét. Amint az evangéliumi elbeszélésekből kiderül, Jézus nemcsak maga a megtestesült Ige, hanem saját küldetését szavakkal is elmagyarázta.
Isten arra szólított fel minket, hogy Jézushoz hasonlóak legyünk, hogy hirdessük Őt mind cselekedetekkel, mind szavakkal, és a Szentlélek ereje által legyünk telve kegyelemmel és igazsággal. Arra indít minket, hogy életünkkel bemutassuk az Ő igazságát és kegyelmét, de szavakra is szükségünk van azért, hogy az emberek meghallják, hogyan kaphatják meg ezt a kegyelmet és igazságot. Még a legszentebb élet sem képes szavak nélkül elmondani Isten csodálatos megváltási tervét.
Ezért vagyunk annyira elszántak arra, hogy misszionáriusokat küldjünk ki, akik elmennek és elmondják az evangéliumot a népünknek akár az utcán, akár az egyetemi campusokon vagy másutt. Az evangéliumot több nyelven elérhető digitális tartalmakon keresztül, és a weboldalunkon élő chat funkció segítségével is terjesztjük. Munkatársaink és önkénteseink a nap minden órájában készen állnak arra, hogy a világ bármely táján lévő kereső emberekkel kapcsolatba lépjenek. Ha most éppen Tel Aviv, Jeruzsálem, New York, Los Angeles, Párizs vagy Moszkva utcáin sétálnál, lehet, hogy belebotlanál a Zsidók Jézusért egyik misszionáriusába, amint forró italt és evangelizációs irodalmat osztogat, vagy arra invitálja az embereket, hogy írják fel a véleményüket egy táblára. Újabb és újabb leleményes módokat keresünk az örömüzenet terjesztésére zsidó népünk körében, és igyekszünk követni azt a példát, amelyet a Messiás Jesua (Jézus) állított elénk azzal, hogy eljött, hogy az élet Igéjeként közöttünk lakjon.
Nagyon hálásak vagyunk a hozzád hasonló barátokért, akik támogatnak minket abban az elkötelezettségünkben, hogy hirdessük Jézust zsidó népünknek – és mi is szeretnénk téged támogatni. Imádkozom, hogy te is megoszthasd az Igét azokkal, akik között élsz. A karácsonyi történet csodálatos lehetőséget nyújt arra, hogy elmenjünk és elmondjuk a jó hírt, különösen a zsidó embereknek, akik talán nem is tudják, hogy a karácsonyi történet a hozzájuk hasonló zsidó emberekről szól!
Talán aggódsz a zsidó érzékenység miatt, és ez jó dolog. Az egyik módja annak, hogy foglalkozzunk ezzel az érzékenységgel az, hogy tudatjuk a barátainkkal, hogy tudjuk és értékeljük azt a tényt, hogy ők zsidók. Ezt úgy tehetjük meg, hogy karácsonyi helyett hanukai üdvözlőlapot küldünk nekik. A barátaink hálásak lesznek ünnepük elismerésé-ért. Talán meg is köszönik ezt a gesztust, és ez alkalom lehet arra is, hogy elmondjuk nekik, hogy miért olyan különleges számunkra a Hanuka: ha Isten nem őrizte volna meg a zsidó népet, Jézus sem született volna meg erre a világra. Még ha a beszélgetés ennél tovább nem is megy, akkor is segítettünk a barátunknak felismerni, hogy Jézus zsidó volt. És ki tudja, a párbeszéd akár még tovább is folyhat!
Még egyszer köszönjük, hogy segítesz eljuttatni a Messiás üzenetét Isten választott népéhez, ahhoz a néphez, amelyért Jézus valamikor régen először jött Betlehembe. A testté lett Ige túláradó öröme töltse be a szívedet és otthonodat idén karácsonykor!
Amikor jobban meg szeretnénk ismerni valakit, gyakran arra kérjük, hogy mesélje el a történetét. Tudni akarjuk, hogy ki ő, honnan jött, és mi a fontos a számára. Régtől fogva van, hogy az egyének és népcsoportok a történetük elmesélésén keresztül mutatják be magukat. Identitását mindenki a saját történeteiből merítve fejezi ki.
Manapság, egy szétesett világ közepette, sokan kétségbeesetten igyekeznek megtalálni identitásukat. Az „önkifejező individualizmus” néven ismert, széles körben elterjedt irányzat arra ösztönzi az embereket, hogy a személyes szabadság jegyében maguk találják ki a saját történetüket. Az expresszív individualizmus azt mondja, hogy az ember akkor teljesedik ki leginkább, ha szabadon választja meg a saját útját, maga szabja meg az irányt, és maga teremti meg az életének történetét. Trevin Wax a Gospel Coalition nevű internetes keresztény kiadóhálózat számára írja: „A kulcs [az önkifejező individualizmushoz] az, hogy az az élet célja, hogy megtaláljuk legmélyebb önmagunkat, majd ezt kifejezzük a világ felé, és ezt az identitást olyan módon formáljuk, amely ellentétes lesz mindazzal, amit a család, a barátok, a politikai hovatartozás, az előző generációk vagy a vallási tekintélyek mondanak.”
Nem csoda, hogy ezek közül az új narratívák közül sokan szembemennek a korábban vallott meggyőződésekkel. Némelyek megkérdőjelezik azt, ahogyan az emberek eddig értelmezték életmódjukat, történelmüket, valamint pszichológiai, sőt biológiai identitásukat.
Sonya Sotomayor, bíró, az amerikai Connecticut állambeli híres Yale Egyetem jogi karának végzőseihez intézett beszédében azt mondta, hogy a jog egyik kihívása az, hogy egy sokszínű népcsoport igen változatos történetét egyetlen elbeszélésbe szője. A jognak aztán – állapította meg optimistán – tükröznie kell ezt a nagyszabású narratívát. De lehetséges ez egyáltalán? Vajon lehetővé teszi-e az emberi történelem számunkra, hogy érzékeljük ezt a kollektív elbeszélést? Hogyan is lehetne, amikor magára a történelemre oly sokféle szemüvegen keresztül tekintünk?
Ezen okok miatt, és még sok más okból kifolyólag, amikor a diákok elindulnak egy általános iskolai, középiskolai vagy egyetemi tanórára, sokan újonnan kreált elbeszélésekkel fognak találkozni, amelyek megkérdőjelezik az önmagukról, a családjukról és számos értékről alkotott képüket, amelyeket otthon vagy a vallási körökben tanítottak. Nekik szükségük van az imáinkra.
Ám a zűrzavar közepette Isten Igéje jelenti azt az igaz és változás nélküli lencsét, amelyen keresztül az emberi önazonosság történetét nézzük, és látjuk meg azt, hogy milyennek kell lennünk ahhoz, hogy valóban szabadok legyünk. Az Ő története soha nem hagyja cserben azokat, akik ragaszkodnak hozzá. Ő arra hív minket, hogy fogadjuk el az Általa elbeszélt történetet, és adjuk át másoknak.
Hála Istennek, az Ő elbeszélése abban gyökerezik, hogy Ő elkötelezett az ember boldogulása és fejlődése iránt. Ő a mi teremtőnk és fenntartónk. Bármilyen arra tett kísérlet, hogy Isten akaratától és útjaitól függetlenül „megtaláljuk önmagunkat”, meghiúsítja abbéli szabadságunkat, hogy igazán teljesértékű emberi lények legyünk. Bármilyen furcsának is tűnik, az igazi függetlenséget csak az Istentől való teljes függésen keresztül találhatjuk meg.
Minden kegyetlen és embertelen magatartás és cselekedet egy hamis elbeszélésből ered, amelyet Isten és az Ő Igéje ellenében mondanak el. Ezek az elbeszélések következetesen életet ígérnek, de halált hoznak, kezdve az Éden-kertben, amikor a kígyó megkísértette Évát, hogy ne bízzon Istenben, és ne engedelmeskedjen Neki. És bár azóta is ellenszegülünk Neki, Isten mégis könyörületes az emberi fajjal. Azokat, akik elfogadják az Ő megváltását, beleszőtte egy döbbenetes, önfeláldozó jóság és kegyelem történetébe – a történetbe, amely az Ő Igéjében található meg.
Ma választhatunk. Vagy a körülöttünk lévő világ formál bennünket, vagy dönthetünk úgy, hogy a bennünk lévő Ige formál minket. Isten Szava arra hív, hogy az Ő szemszögéből értsük meg magunkat. Az Ige összeköt bennünket Isten népének a történelem során szerzett győzelmeivel (és kudarcaival). Újra és újra láthatjuk, hogy csak akkor vagyunk igazán szabadok arra, hogy az Ő népeként boldoguljunk, ha Istentől, megváltásunk történetének szerzőjétől függünk.
Pál apostol Isten történetének nagyszerű elbeszéléséről ír az 1 Korinthus 10-ben. Emlékeztet arra, hogy miután megszabadultak az egyiptomi rabszolgaságból, az emberek egy része eltékozolta a szabadságát. Ahelyett, hogy hálásan átadták volna magukat Isten szeretetének és imádatának, sokan az erkölcstelenségnek és a bálványimádásnak szánták oda magukat. Pál rámutat: „Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk.”
Izrael megváltásának bibliai története segít történelmileg összekapcsolódni Isten üdvtervével – de ez még nem minden. Az intés, amiről Pál beszél, valójában figyelmeztetés. Először is, hogy legyünk hűségesek Isten történetéhez, és ne kalandozzunk el attól valami egyéni történet érdekében. (Mellékesen úgy gondolom, hogy Isten népének tennie kellene valamit a Szentírás egyre csökkenő ismerete ellen, mert senki sem lehet hűséges valamihez, amit nem ismer.) Másodszor, arra figyelmeztet minket, hogy fordítsunk gondot arra, hogy mire használjuk a Krisztusban kapott szabadságunkat: „Bármit tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.” (31. vers)
Jézus halála és feltámadása elindította a legvégső megváltástörténetet, és mindazok, akik befogadták Őt, nemcsak ebbe a történetbe vannak beírva, hanem a Bárány Életkönyvébe is. El tudod képzelni, milyen csodák fognak kibontakozni az Ő történetében, ha egyszer szemtől szembe látjuk Őt? Én nem tudom elképzelni, de azt tudom, hogy dicsőséges csodák lesznek!
Minden hónapban olyan zsidó emberekről mesélünk nektek történeteket, akiknek az élete örökre megváltozott azáltal, hogy Jézussal találkoztak. Imáitok és támogatásotok nemcsak azt teszi lehetővé, hogy nekünk részünk legyen ezekben a történetekben, hanem ti is szerepet kaptatok bennük. Köszönjük szépen!
Különös időket élünk. Ez nem meglepő, hiszen Isten Igéje megjövendöli, hogy az emberek olyan módon fognak hinni és viselkedni, amely egyre inkább szétzilálja és eltorzítja az Ő művét. De mi szilárdak és bátrak lehetünk, ha bízunk Istenben. Ő tudja a történet végét, és semmi sem akadályozhatja meg, hogy az Ő igazsága, dicsősége és kegyelme győzedelmeskedjen. Amikor valaki megkérdezi: „És mi a te történeted?”, nekünk, akik szeretjük az Urat, csodálatos és megmentést hozó válaszunk van. Nem függünk az identitásunk szempontjából változó politikai és társadalmi narratíváktól – mert a mi történetünk az Ő története – és ez a legeslegjobb történet. Ahogy a régi himnusz mondja:
Van egy történetünk, amit el kell mondanunk a nemzeteknek, amely jobbra fordítja a szívüket, Egy történet az igazságról és a kegyelemről, A béke és a világosság története, Mert a sötétségből hajnal lesz, és a hajnalból fényes nappal; És Krisztus dicsőséges uralma eljön a földön, A szeretet és világosság birodalma.
Dalszerző: H. Ernest Nichol
Még egyszer köszönjük a segítségedet, hogy elmondhatjuk az Ő történetét!
