Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé. (1 Móz 6:9)
Együtt járni
Talán, mint a kamasz szerelmesek, akik még nem akarnak összeházasodni, de már „együtt járnak”? Beszélgetnek, ismerkednek, együtt döntik el, hogy mit játszanak vagy éppen mit építenek.
Egy teljesen romlott világban, ahol az emberek nemcsak paráznák, hanem rablók és romlottak, elhangzik a minősítés Noéról: „igaz, tökéletes, I_tennel jár.” Vajon I_ten tényleg tökéletesnek látta? A kapcsolat elején a szerelmesek is hajlamosak a szerelmüket tökéletesnek látni.
Ezen a közös úton Noé egy 120 évig tartó kemény munkát vállalt be, hiszen ennyi idő alatt épült meg a bárka. Ennyi éven át hallgatta a romlott emberek gúnyolódását. Ebben a projektben Noé nem valósíthatta meg önmagát, saját elképzeléseit, hanem pontos terv szerint kellett dolgoznia, I_ten utasítása szerint.
A bárkát gófer fából kellett építeni, és szurokkal bekenni kívül és belül. A „gófer” engesztelést jelent, ugyanúgy a „koper “(szurok) szó is. Több helyen a Bibliában „engesztelést végezni” a fordítása. Ablakot felül, ajtót oldalt kellett építeni, lásd a pontos tervet az 1 Mózes 6-dik fejezetben. Aztán be kellett menni a bárkába, bevinni I_ten parancsa szerint az állatokat, mindenféle eledelt, s várni hét napot, hogy megkezdődjön az özönvíz. Miért vállalta Noé, hogy együtt legyen bezárva az állatokkal egy olyan bárkába, ami be van kenve bitumenhez hasonlítható szagú szurokkal? Milyen bűz lehetett odabent? Azért vállalta ezt Noé és családja, mert tudták, hogy kint ítélet van, nincs megmaradás.
Közel kétezer évvel ezelőtt közénk jött Jézus, aki nemcsak az Atyával járt, hanem I_tentől jött. Azért halt meg a kereszten, hogy nekünk engesztelést, szabadulást adjon. Már a zsoltáros azt jövendöli róla, hogy „minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem!” (Zsolt 42:8)
A folytatás
Az elvárt módon folytatódik a történet. Az özönvíz után Noé kiment a bárkából, minden állatot kiengedett. Első dolga Istennek köszönetet mondani, hálaáldozatot mutat be. Az Úr ígéretet tesz, hogy nem átkozza meg többet a földet az ember bűnéért, még akkor sem, ha Ő tudja, hogy gonosz az ember szíve ifjúságától fogva. Az eredeti szövegben azt olvashatjuk, az ember gonosz attól a pillanattól kezdve, amikor legelőször megmozdul anyja méhében.
A továbbiakról legszívesebben hallgatnék. Noé szőlőt ültetett, annak borától megrészegedett, és meztelenül feküdt a sátrában. Khám, a fia meglátta apja meztelenségét, elmondta a testvéreinek, akik letakarták apjuk meztelenségét. Noé megtudja, hogy mi történt, akkor megátkozza Khámot. Sémet és Jáfetet megáldja. Milyen súlyos következménye van a bűnnek! I_ten megmenti Noét és családját, nem pusztulnak el az özönvíz idején, most Noé átkozza saját fiát, akivel együtt volt a bárkában.
Elérni az eget
A nemzetségtáblázat után a heti szakaszban a Bábel tornyának történetét találjuk. Sineár földjén egy nagy síkságon tornyot akarnak építeni, aminek teteje az égig ér. Személyesen nekem nagyon tetszik ez a magyarázat: azért akarták, hogy a torony az égig érjen, hogy megtámasszák az eget. Ugyanis azt gondolták, hogy az özönvíz ideje alatt rájuk esett az ég, és bekövetkezett a teljes pusztulás. Nos, hogy ez újra be ne következhessen, égig érő tornyot akarnak építeni. Szerintem volt logika ebben, de mai tudásunk szerint tudjuk, hogy mennyire kitámasztható az égbolt egy toronnyal. Az Ö_valótól elszakadt ember a saját logikájára alapozva kb. ennyire képes. I_ten válasza erre: összezavarta a nyelvüket, és szétszélesztette őket.
Két ilyen megrázó történet után jobban megértjük Ézsaiás próféta szavait: „Ujjongj te meddő, aki nem szültél.” De az Ö_való nem tévedett, amikor azt a parancsot adta az embernek: szaporodjatok és sokasodjatok. Mi történt? Ádám leszármazottjaiként az Ö_való elleni engedetlenségünk, ami pusztulásba visz, romlottá tesz. A kegyelmes I_ten üzenete ma felénk: „nagy irgalmassággal összegyűjtelek.” Noénak azt mondta: menj be a bárkába.
Jézus azt üzeni ma: jöjjetek énhozzám mindnyájan! Ennek a hívásnak kell engedelmeskednünk, mert Ő a Megtartó.
Az újonnan revideált Károli Biblia a Mózes ötödik könyvének bevezetőjében egy rövid történetet mond el Franklin Rooseveltről, aki 1933-ban lett az Egyesült Államok elnöke, nagyon válságos időszakban. Hogy legyőzze az elkeseredettség érzését, elnöksége első hetében megtartotta az ún. „kandalló melletti beszélgetését,” amelyet a rádió közvetített a Fehér Házból. Ezt követte egy sor hasonló beszéd, amivel az elnök átvezette a nemzetet a nehézségen.
Mózes ötödik könyve hasonlóan meghitt, személyes hangvételű beszédekből áll, amit Izrael népének vezetője mond el népének arról a hosszú útról, amit együtt tettek meg az elmúlt évtizedekben.
Mózes életében is voltak bukások, de az 5 Móz/Devarim 34:10-ben ezt olvashatjuk:
„és nem is támadt többé Izraelben olyan próféta, mint Mózes, akit az Úr színről színre ismert volna.”
5 Móz/Devarim 34:10
Az Újszövetség írói is Mózest említik leggyakrabban. Ezek a fejezetek lényegében az Ószövetségi próféta-prédikációit tartalmazzák. Mózes elmondja a népnek, hogy az Ö_való, a mi Ist_nünk szólt hozzánk a Hóreben, el kell foglalni az ígéret földjét. Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak megesküdött már, hogy nekik és utódjaiknak adja azt a földet. Ist_n nem változtatja meg ígéretét. Ha bárkinek Izrael fiai közül erről kétsége lenne, akkor az adott helyzetben már láthatják, hogy Ist_n mennyire megszaporította őket, ami bizonyítja: Ist_n mindig hűséges ígéreteihez.
Mózes beismeri, hogy nem tudja egyedül irányítani a népet. Ezért törzsenként választani kell bölcs, értelmes és tapasztalt férfiakat, akik ne legyenek személyválogatók, igazságosan ítéljenek a gazdag és szegény, a testvér és jövevény között.
Hórebtől kellett indulni és átmenni a nagy és félelmetes pusztán, hogy megérkezhessenek Kádes-Barneába. Ebben az időszakban Mózes parancsa a néphez: Ne féljetek! Innen kémeket küldenek, hogy hírt hozzanak a földről és annak lakóiról. Mózes azt mondja, a kémek jó híreket hoztak, jó a föld és annak gyümölcse is. De a nép pártot ütött, a sátraikban zúgolódtak, nem akartak felmenni és elfoglalni az ígéret földjét. Titokban, a sátraikban ellenkeznek, de Ist_n mindentudása itt is utolérhető: Ő tudja, mi van a táborban. Haragra gerjed emiatt, és megesküszik, hogy ezek közül a harcosok közül senki nem megy be az ígéret földjére, csak Józsué és Káleb. A nép zúgolódása még Mózest is bűnbe viszi, emiatt ő sem mehet be. A zúgolódók a gyermekeikre hivatkoznak, hogy miattuk nem mennek elfoglalni a földet. Ist_n a népet a pusztába küldi vissza, ahol a felnőttek meghalnak az Úr keze által, de a gyermekek meglátják majd az ígéret földjét.
Az 5 Móz/Devarim 2:16-ban azt olvashatjuk, hogy amikor a harcosok mind meghaltak, „így szólt az Úr” …, – a héber szövegben avájdábér szó jelenik meg. Rási kommentárjában kiemeli, hogy azóta, amióta a kémeket kiküldték, ez a szó nem jelenik meg, helyette csak avájomerszerepel, aminek jelentése tudtul adni. Harmincnyolc éven át, amíg élt még a hitetlen nemzetség, nem szólt az Ö_való bizalmasan, színről színre, a szeretet kifejezése gyanánt. De itt ismét szól az Ö_való. Mózes és a nép hallja Ist_n szavát és engedelmes, elfoglalják az ígéret földjét, megtapasztalva a csodát: „Istenetek, az Úr maga harcol értetek”.
A Haftara üzenete, hogy az i.e. 722-ben bekövetkezetett fogságra vitel előtti időszakban a nép nem ismeri Ist_nét, nincs igazságosság az ítélkezésben. A népet és vezetőit Sodoma és Gomora állapotához hasonlítja. Ist_n nem gyönyörködik a nép áldozataiban, ünnepeiben. Jeruzsálemet, a hűséges várost parázna hellyé, gyilkosok tanyájává tették.
A prófétai üzenet mégis Cion megváltatásáról szól, s akik megtérnek benne, megtartatnak.
Ellened fordítom kezemet, és kiolvasztom salakodat, mint a lúg, eltávolítok belőled minden ónt. Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan tanácsadókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek: Igaz város, hűséges város! Cion ítélettel váltatik meg, megtérői igazság által.
(Jesájá/Ézsaiás 1:25-27)
Az Úr Jézus sírt Jeruzsálem felett. Azért jött, hogy összegyűjtse övéit, mint kotlós a csibéit, de kortársai nem értették. A törvényt igazságosan tanította. Nem hízelgett a gazdag ifjúnak még akkor sem, amikor látta őt megszomorodva elmenni. A szegény özvegynek két fillérét többnek tartotta, mint a nagy összegű adományokat, amiket a gazdagok kevélyen a perselybe dobáltak. Csendben és hűséggel szolgált, alázatos volt haláláig, mégpedig a keresztfának haláláig. Az egyetlen tökéletes áldozatot mutatta be a mi felkent prófétánk és egyetlen Megváltónk, így mentve meg bennünket, választottait.
Izráel népe Moáb mezejére érkezik, ahol tábort ütnek. Moábról, az országról azt tudjuk, hogy magas fennsíkon van, elég volt a csapadék ahhoz, hogy jó gabona teremjen. Itt haladt át a délről északra tartó karavánút is. Moáb, az ősapa, akiről az ország a nevét is kapta, Lót és nagyobbik lánya nászából született. A pusztában vándorló választott népnek nem volt szabad megtámadni Moábot. Ennek ellenére királyuk, Bálák, akinek neve „romboló,” mindent megtesz, hogy ártson nekik. Midián véneit keresi meg először, akiknek elmondja félelmét, hogy ez a nép minket „felnyal, mint az ökör”. Ez a kép mindent elmond Bálákról.
Azt is tudjuk, hogy a moábiták és a midiániták egymásnak ellenségei voltak, korábban háborúztak egymással. Most összefognak – vagy talán azért keresi a midiánita véneket, mert látja, hogy a vándorló nép vezetője nem a megszokott módon harcol, hanem szavaival? Emlékszik arra, hogy Mózes negyven éven át élt Midián földjén? Végül azt látjuk, hogy olyan embert keres, aki nem karddal harcol, hanem szóval, itt átkozással. Ezért hívatja magához az Eufrátesz menti Petór városából Bálámot, akinek neve „a nép elpusztítója.” Bálám eredetileg egy közönséges mágus, aki számunkra ismeretlen módon eljutott az Ö_való ismeretére. Zsidó magyarázók szerint ez azért történt, hogy legyen, aki a pogányoknak is elmondja a Mindenh_tó akaratát, hogy később ne mondhassák a pogányok: gonoszul cselekedtünk, mert nem ismertük az Úr akaratát.
„Semmi pénzért!” – vagy mégis?
Bálám tagadó formában mondja el, hogy mennyiért átkozná meg Izráelt: „ha Bálák arannyal és ezüsttel tele adná nekem a házát, akkor is csak azt tenném, amit a Felséges mond.” Többszöri unszolás után végül nagy sietséggel indul, maga nyergeli a szamarát, nem is várja meg, hogy a szolgái nyergeljenek, indul Bálákhoz. Egy népet akar kiirtani, de nem visz magával kardot, pedig a pogányok fegyvere a kard.
Az angyal kardot tartott a kezében, amit a szamár látott, de Bálám nem. Bálám ebben a buzgóságában nem is veszi észre, hogy a szamarával kezd beszélgetni, csak bosszankodik, hogy a makacs állat miért késlelteti az érkezését. Amikor meglátja az angyalt, a kérdése: „vissza kell fordulnom?” Eltökélt abban, amiért elindult.
„Így szól, aki hallja Isten mondásait…”
Felmennek a Baál hegyére, utána a Piszga tetejére, aztán meg a Peór hegyére. Látványosan mutatják be az áldozatokat, de Bálám nem tud átkot mondani. A Peór tetejéről Bálám látja az egész tábort, ahogy törzseik szerint mindenki a maga zászlaja mögött lakik, de ekkor is csak ennyit tud mondani: „Mily szépek a te sátoraid ó, Jákob! A te hajlékaid ó, Izráel.” Most már teljesen bizonyos, Izráelt áldani kell. Ábrahám idejére emlékeztetnek ezek a szavak: „aki téged áld, áldott lesz, aki téged átkoz, átkozott lesz.”
A Messiás csillaga
Bálák nagyon dühös. Azért akarta jutalmazni Bálámot, hogy átkozzon, de ő csak áldást tud mondani. Arra kéri, se áldást, se átkot ne mondjon, de Bálám külön felszólítja Bálákot, hogy meg kell hallgatnia, amit az Úr most mond:
„Csillag származik Jákóbból, és királyi pálca támad Izráelből, és átveri Moábnak oldalait.”
(4 Mózes 24:17)
Bálám, mint keletnek fia, egy csillagról beszél. Egy csillag jelent meg később, ugyancsak keleten, emiatt kelt útra a három bölcs, hogy tisztességet tegyen a megszületett zsidók királya előtt. Emberi logikájuk azt diktálta, hogy Heródes udvarába menjenek, de ott nem találták, aztán a csillag vezetését követték, míg megérkeztek Máriához és Józsefhez, ahol leborulva tisztességet tettek a megszületett Messiás, Jézus előtt. A Jelenések könyvében olvashatjuk, hogy ki is ez a csillag – a megdicsőült Jézus mondja:
„Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes hajnali csillag.”
Mózes negyedik könyvének héber címe lefordítva ezt jelenti: a pusztában. Izráel történelmét tartalmazza az Egyiptomból való kivonulás utáni második év második hónapjától a negyvenedik év tizedik hónapjáig.
Egy hónappal a szent sátor felépítése után I_ten azt parancsolta Mózesnek, hogy számolja meg a népet.
Többször megszámoltatta az Úr a népet: amikor kijöttek Egyiptomból (2 Móz 12), amikor sokan meghaltak az aranyborjú imádásakor (2 Móz 32), és most is, amikor felépült a szent sátor és I_ten dicsőségével a nép közé költözik, ismét megszámoltatja a népet.
Rási a kommentárjában ezt azzal indokolja: Mivel (Izráel népe) kedves Őelőtte.
Istennel a pusztában
A nép kiszolgáltatott helyzetben van a pusztai vándorlás során, ellenséges nemzetek veszik körül. Az Ö_való azonban kimutatja ezáltal is népéhez való ragaszkodását, hűségét.
Az i_tenfélő emberek nagyon gyakran tapasztalják ugyanezt. Pusztába kerül az életük, nehézségek adódnak, kiszolgáltatottság, betegség próbálja őket. I_ten ezekben a napokban is megmutatja irántunk való szeretetét. Közel jön hozzánk a bajban, nem érdemünk szerint bánik velünk. Ha csak az aranyborjú körül kialakult mizériát nézzük, az Úr jogosan hagyhatta volna magára népét, de Ő nem ezt teszi, hanem: népe kedves Őelőtte.
Hová is tartozom?
A népszámlálás során bizonyítani kellett a származásukat családjaik szerint. Csak azok mehettek harcba, akikről pontosan lehetett tudni, melyik családnak a tagjai. Fontos volt ezt tisztázni, mert nagyszámú elegy nép jött ki velük Egyiptomból (2 Móz 12:38), akik folyamatosan követelőztek, mindent megkívántak, háborogtak.
Ma ezt nekünk is világosan tudni kell: igazán I_ten népéhez tartozom? Mindez az újjászületés, megtérés által lehetséges, amit ingyen kegyelemből ad I_ten az övéinek. Ha elfogadtad ezt a kegyelmet, tudnod kell, harc vár rád. Pál apostol arról beszél, hogy nekünk nem test és vér ellen kell hadakozni, hanem az ősellenség és a gonosz lelkek ellen (Efézus 6:11-12).
Istennel a cél felé
I_ten a népét céllal hozta ki a rabszolgaságból. El kellett foglalniuk az ígéret földjét. Ezért kellett számba venni a harcra kész férfiakat. Az már egy szomorú történet, ugyancsak ebben a könyvben, hogy a hitetlenségük miatt ezek a húszévnél idősebb férfiak nem mehetnek be Kánaánba.
A későbbiekben Dávid királynak bűnként rója fel az Úr, hogy megszámoltatja a harcra képes férfiakat Izráelben. Ezért az Úr megbüntette a népet. Alapjában véve nem bűn, ha egy király tudni akarja, milyen erős a hadserege. De ebben az esetben a király a saját erejének, hatalmának tekintette a népet. A király önteltségéről árulkodott a nép megszámlálása, látni akarta, hogy milyen hatalma van a környező népekhez viszonyítva. Jóáb próbálta lebeszélni erről, de Dávid hajthatatlan maradt. Következett is a három napig tartó dögvész. Hetvenezren vesztették életüket.
Az asszonyokkal, gyermekekkel és idősekkel együtt Budapest nagyságú népcsoport az I_ten által pontosan meghatározott rendben és helyen vonult a pusztában. Minden törzsnek megvolt a maga helye, középen a szent sátor.
Áronnak négy fia volt. Közülük Nádáb és Abihu meghalt, Eleázár és Ítámár apjukkal együtt szolgált. Nem tudták ellátni ekkora közösségnek a vallási igényeit. Lévi törzsét választotta ki I_ten a nem papi feladatok ellátására. Ők végezték a tennivalókat a szent sátor körül, de a szentélybe nem mehettek be.
Magam előtt látom, amit Bálák meg is fogalmaz később:
Mily szépek a te sátoraid óh Jákób! Hajlékaid óh Izráel. (4 Móz 24:5),
ahogy menetelnek egyik táborhelyről a másikra, középen a szent sátor, mindenki a maga helyén a zászlója alatt, és az Úr gondjukat viseli évtizedeken át, míg megérkeznek a tejjel és mézzel folyó földre.
Istennel újra a pusztában
Mégis az e heti Haftarában azt olvassuk, hogy a i.e. nyolcadik században Hóseás próféta I_ten utasítására olyan nevet ad fiainak: Nincs kegyelem és Nem népem. Parázna nőt kell elvennie, hogy a népet ráébressze, hűtlen lett teremtő I_tenéhez. Ezzel a paráznaságával minden nyomort magára hoz. Megalázzák, fut szeretői után, de nem éri el őket. Felrakta ékszereit és nyakláncát, elment szeretői után,rólam pedig elfelejtkezett. – mondja z Úr a próféta által. Nagy fájdalom van ezekben a szavakban! Hogy juthatott ide a választott nép? A 2:13 – ban azt olvashatjuk:
de most kicsalogatom a pusztába és szívére beszélek. Későbbiekben pedig: eljegyezlek magamnak, szövetséget kötök veled.
Miért akarja a hűtlent a pusztába vinni? Talán ismét azt akarja mondani, hosszú idő után is: Izráel népe kedves Őelőtte?!
Augusztusz császár uralkodása idején…
Augusztusz császár idejében is népszámlálást tartottak. Azokban a napokban érkezett közénk, aki megkereste és megtalálta a bűnösöket, aki maga a Megtartó, Jézus. Az Ő megjelenésével I_ten ismét megmutatta irántunk való kegyelmét, hűségét, szeretetét. A golgotai kereszten is ez végeztetett el. Megváltónk mindent elvégzett, hogy a választottjait megtartsa. Áldjuk ezért Őt mindörökké!
Néhány hónappal ezelőtt ismét elkezdtem
olvasni Mózes harmadik könyvét, azzal a komoly elhatározással, hogy végig tanulmányozom,
nem csak felületesen végig olvasom. Aztán gyakran megálltam, újrakezdtem.
Jöttek a kérdéseim: miért kell olvasnom, miért van benne ez a könyv a
Szentírásban, mi az üzenete? Azt sem értettem, hogy a zsidó családokban a
gyerekeknek miért ezt a könyvet kellett először megtanulniuk. Hosszú és pontos
leírások égőáldozatról, ételáldozatról, hálaáldozatról, bűnért való áldozatról.
De hát ma nem áldozzák fel az ártatlan állatokat az Örökkévalónak!
Lassan kezdett derengeni, hogy mindezekben az
a csodálatos, hogy Isten szólít, és a nép válaszolhat, áldozatot mutathat be és
a Teremtő ebben gyönyörködik. Isten szólítja Mózest: “mondd a népnek, ha valaki
közületek áldozni akar, akkor jöjjön, hozza az áldozati állatot a nyilvánosság
elé, a gyülekezet sátorának ajtajához. Rendeléseim szerint mutassák be az
áldozatot és az kedves illatú az Úrnak.” Ezáltal maradhat a választott nép
zavartalan közösségben az Úrral.
Áldozati állatok
Az első három égő-, étel-, hálaáldozatot
gyakran szokás önkéntes áldozatnak nevezni, amivel a hálát lehetett kifejezni.
Izráel fiai naponként tapasztalták a pusztai vándorlás során, hogy életük
teljes egészében Istentől függ. Ha Ő ad reggel mannát, akkor van eledel, ha nem
adna, mindenki éhen halna.
Áldozati állat lehetett a négylábúak közül a marha, juh, kecske. Madárféléből pedig gerlice és galambfióka. Egyes magyarázók szerint azért marha, juh és kecske, mert ezek a legtisztább módon táplálkoznak, legfinomabb a húsuk. Mások a három pátriárkára utalnak. Ábrahám a hozzá érkező három angyalnak kövér borjút vág (1.Mózes 18, 7). Izsák helyett Ábrahám egy kost áldoz fel (1.Mózes 22, 13). Jákób két kecskét öl, hogy becsapva apját és testvérét megszerezze az elsőszülöttségi jogot. (1.Mózes 27, 9). A próféták gyakran hasonlítják a népet valamelyik áldozati állathoz.
“Izráel, mint szilaj üsző, legeltetheti–e őket az Úr most?” (Hóseás 4, 16).
Jeremiás így kiált: “elszéledt juhnyáj Izrael” (Jeremiás 50, 17).
Ezékiel így tolmácsolja az Úr üzenetét: “véget vetek a hatalmasok/kecskék kevélységének” (a héber szövegben ugyanaz a szó “azim/izim“).
“Nem adtad nekem égőáldozatul
bárányaidat”
Ézsaiás próféta idejében, kb. 700 évvel később
az áldozás a nép bűne miatt elveszíti a jelentőségét, Isten előtt utálatossá
lesz. Nem Istennek adja áldozatai kövérjét, hanem csak a bűneivel terheli Őt. A
tanítók elpártoltak, veszedelem és gyalázat uralkodik. A helyzetfelmérés után
következik: DE most hallgass rám Jákób és Izráel, az Úr a te Teremtőd vagyok,
aki kiválasztottalak, kiöntöm lelkem és áldást adok utódaidra, ne félj és ne
rettegj. Milyen bátorító ígéretek ezek ma számunkra is a járvány ideje alatt!
Nincs más Isten. A bálványok hiábavalóak. Az
ács hoz egy farönköt az erdőről, amit kettévág. Egyik feléből pecsenyét süt
magának és melegedik a fa tüze mellett. A rönk másik feléből bálványt farag
magának, aztán leborul és imádja. Szemet faragott ugyan neki, de nem lát, szíve
nem eszmél. Izrael – szólít Istened: “Térj énhozzám, mert megváltottalak!”
“A fölkent pap áldozata”
A két következő áldozattípus: a bűnért és a
jóvátételért való áldozat. Ha a felkent pap vétkezik, akkor egy ép bikát –
tehát a legnagyobb és legértékesebb áldozati állatot – kell feláldozni. A bika
bőrét az egész bikával együtt elégették a táboron kívül.
A bűnáldozattal kapcsolatban használt szó az ítélet tüzéről beszél. Itt kell megemlítenünk a Zsidókhoz írott levél 13, 11-12 verseit:
“Mert amely állatok vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az Ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett.”
Ugyanezt az áldozatot kellett bemutatni az egész
nép vétkéért. A felkent pap az egész közösséget képviselte Isten előtt, mint
megtisztult személy kiállhat az egész népért.
Az egyetlen igaz és szent főpap, Jézus
mindenben hozzánk hasonló lett, kivéve a bűnt, hogy Isten előtti szolgálatában
engesztelést és üdvösséget szerezzen nekünk.
