Arankát* szeretném bemutatni Nektek. 82 éves, holokauszt-túlélő, Jézussal a szívében reménységgel néz a holnapok elé. Folyamatosan imádkozik gyermekeiért, unokáiért és az egyszem dédunokájáért. De nemcsak imádkozik, hanem bizonyságot is tesz arról, hogyan lehetséges az ő szívében az a békesség, amit a családja lát. Aranka egy igazi közbenjáró! Az Örökkévaló különleges kreatív tálentummal is megajándékozta őt: korábban sokat festett, de mostanában verseket is ír. Ezek a versek mindennapi életünk kihívásairól beszélnek, és arról, hogy Kiben reménykedhetünk. Fogadjátok szeretettel az egyik legfrissebb költeményét:
Háború van, nem jön olaj, Sok-sok család válságban van. Az aszálytól mind elszáradt, Égben a növényi árak.
Terjed a kétségbeesés, Veszélyben van az új termés. Mert amikor eső nincsen, Hiába van mag a földben.
Mikor majd a fűtés leáll, Mindent elpusztít az aszály. Hozzád fordulok, Istenünk, Kérlek, hogy kegyelmezz nekünk.
A sok árvíz hiába van, Az ember oly gátlástalan. Soha nem gondol ő arra, Az Úrnak mily nagy a haragja.
Bizonyította nem egyszer Mégsem okult még az ember. Hogy tudj bocsájtást remélni, Próbálj emberséggel élni.
Tudd szeretni a szülődet, Tisztelni a nevelődet. Vigyázni a természetre, Mintha csak egy napod lenne.
„Óh, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek…”
Zsoltárok 133:1
Ennek szellemében tartottuk meg a legutóbbi bibliai teadélutánunkat az időseink (70+) számára, akik között vannak hívő és nem hívő zsidó emberek. Az elmúlt másfél év alatt jól összeszokott a csapat. Tekintettel az idős korukra, az alkalmaink hibridek: személyesen vagy zoomon is részt lehet venni. Megindító, hogy az egészségi és egyéb problémák ellenére is megoldják, hogy ide eljussanak – szeretnek együtt lenni. Aki személyesen jön, mindig hoz valamit a közösbe: egy kis süteményt, üdítőt, gyümölcsöt, virágot!
A legutóbbi alkalom rendhagyó volt: irodalmi délutánt szerveztünk. Készülhettek a kedvenc versükkel, vagy saját szerzeményüket szavalhatták el. A költészet tágas mezejéről hoztak nekünk egy csokrot: hallhattunk Petőfi-, Ady-, Babits-, Lamartine-, Somlyó- és Radnóti-verset. Azután jöttek a saját szerzemények: ballada a kedvenc kutyusról, filozofikus 4-sorosok, illetve egy megindító vers-fohász.
Ezt az alkalmat a 133. zsoltárra fűztem fel. Ez alatt a rövid idő alatt átéltük azt az egységet, amiről a zsoltáríró énekel. Szeretetben, türelemben, odafigyelve hallgattuk egymást. Mindenki érezte az elfogadást. Az Örökkévaló kiárasztotta ránk áldását, mindannyiunkat átjárt az Ő békessége.
Amikor úgy döntöttem, hogy elmegyek a Zsilip zsinagógába – Tóra-avatásra és hogy egy kissé ismerkedjem a haszid világgal –, nem is sejtettem, mibe keveredem… akarom mondani, mibe kever Isten.
Június 10-én az ünnepség a Szent István parkban kezdődött. Onnan vittük át a tekercset hangos zene kíséretében, hüpe alatt – mint egy menyasszonyt – a zsinagógába. A férfiak megtáncoltatták a szent iratot (meg egymást is), majd egy többfogásos vacsora várta a népes vendégsereget.
Egyszer csak egy korombéli hölgy mellé keveredtem, aki udvariasan elmagyarázta, mi folyik itt, ő ugyanis ide jár; majd beszélt a közelgő Savuot ünnepről és a pénteki szombatköszöntésekről. Közben elárultam neki zsidó származásomat, mire rögtön megadta az elérhetőségét, hogy ha bármikor szeretnék újból eljönni ide, akkor keressem őt. Szerepcserét érzékeltem: ez a hölgy be akar engem szervezni a zsinagógai életbe! Igazi misszionárius! 😊 Egy pillanatra gondolkodóba estem: vajon most van itt az ideje annak, hogy eláruljam, miben és kiben hiszek? Úgy döntöttem, majd később visszatérek erre.
Pár nap elteltével felhívtam telefonon. Megismert és nagyon örült nekem. Rövid bevezető után belevágtam: „tartozom neked egy vallomással: én egy Messiás-hívő zsidó ember vagyok, ráadásul misszionárius”. Pár percnyi csend után megszólalt: „Az nem baj, nekem különben is tisztáznom kellene magamban ezt az Isten-dolgot.” „Köszönöm, Uram, hogy nem csapta le a telefont!” – adtam hálát magamban. Majd egy nagyon hosszú beszélgetés kezdődött el arról, hogy kik vagyunk mi, mit csinálunk, és – szívesen találkozna velem.
Egyszer csak, teljesen váratlanul, kitárulkozott: áttétes rákos, sugárkezelésre jár, nem sok ideje van már hátra, és nyitott a velem való találkozásra. Visszaálltak a szerepek: már én szolgáltam felé: még további fél órai beszélgetés és Jesua nevében való imádkozás által.
Kérlek, imádkozz Tündéért*, hogy a közelgő találkozásunkkor megértse a Jesuában való hit lényegét, átadhassa a szívét, és akár még a gyógyulása is megtörténhessen.
„Ismerős valahonnan ez a mondat?” – szólítottuk meg az Erzsébet tér pázsitján ücsörgő fiatalokat egy meleg szombat délután. Ez a bizonyos felirat a pólónkon volt olvasható. Voltak olyanok, akik tudták, honnan van az idézet, így rögtön Jézusról tudtunk beszélni. Mások viszont nem ismerték ezt a szöveget, így velük egy picit távolabbról kezdtük az eszmecserét. Angélával kerültem egy csoportba. Két 20 év körüli lánnyal beszélgettünk éppen, amikor észrevettem, hogy mögöttem a fűben 5 fiatal heverészik. Rögtön feltűnt, hogy ebből az ötösfogatból 2 srác fekete nadrágot, fehér inget és kipát hord – tehát a 3 lány is zsidó származású lehetett. Mivel közel voltunk hozzájuk, azt is meghallottam, hogy angolul beszélgetnek.
Ahogy befejeztük a két lányért való imát, szóltam Angélának, hogy ők lesznek a következők. Megszólítottuk őket, kedvesen visszaköszöntek. Angéla lefordította angolra a pólómon lévő feliratot. A kérdés most is ugyanaz volt: honnan van az idézet? „A Bibliából?”– kérdeztek vissza. „És kiről szól?”– hangzott el az újabb kérdés. Erre elkezdtek héberül beszélni egymással. „Jó, akkor máshogy teszem fel a kérdést. Van-e Istennek fia?” Erre már rázták a fejüket mindannyian, hogy nincs. És ezzel megindult a szóáradat felénk: kiderült, hogy New York-ból érkeztek, ortodox zsidók, a két fiatal srác rabbinak tanul – és hát persze, a Talmudot nagyon jól ismerik. Úgy gondoltam, Kata tovább tud jutni náluk – ezért gyorsan elköszöntünk tőlük, majd Katát és munkatársát odairányítottam hozzájuk. Feléjük is záporoztak a kérdések:
„Hogy lehet az, hogy te zsidó létedre hiszel Jesuában?”
Katának így lehetősége nyílt elmondani a megtérése történetét.
„Miért nem a Tanakhot (Ószövetséget) olvasod?”
Kata így megmutathatta azt a fejezetet az Ószövetségben, amit a zsidó emberek szinte sosem olvasnak: az Ézsaiás 53. fejezetét Isten Szenvedő Szolgájáról. A végére már csak egy lány maradt, aki nagyon figyelt. Kiderült, hogy magyar származású – és egyébként is megérintette őt Kata bizonysága. Még arra is kész volt, hogy megadja az elérhetőségét.
A nap végén áldottuk az Örökkévalót minden beszélgetésünkért – de különösen ezért az ötösfogatért adtunk hálát. Képzeljétek el, hogy New Yorkból idejönnek az ortodox fiatalok, hogy szombat délután egy nagy parkban zsidó emberektől hallják, hogy Istennek van Fia, Jesuának hívják, és hogy vannak olyan zsidók, akik hisznek Benne! Hát nem csodálatos? Az összmunka remek volt: a pólón lévő felirat, az idő, a hely, az önkéntesek, a megkészített beszélgetések, és az engedelmesség: ahogy engedelmesek voltunk a Szent Szellem vezetésének. Megérte!
Pészach! Ez az időszak mindig nagyon zsúfolt az életünkben. Hála a Mindenhatónak, nem kellett a covid miatti lezárásokkal számolni – így idén már számos gyülekezet meghívásának tehettünk eleget, hogy a zsidó pészachi vacsora, a széder hagyományaiban bemutassuk az utolsó vacsora eredetét és Jézus megváltói művét. Nagy örömmel tettük ezt! Egyrészt azért, mert végre személyesen is találkozhattunk keresztyén testvéreinkkel, másrészt azért, mert ezek az alkalmak kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy mélyebben megértsük keresztyén hitünk zsidó gyökereit.
A gyülekezeti látogatásainkon túl zsidó kontaktjainknak is szerettük volna bemutatni a széder mélyebb üzenetét. Nagy fába vágtuk a fejszénket – ugyanis Húsvét hétfő volt az egyetlen nap, amikor erre a vacsorára sor kerülhetett.
A szervezés megkezdésekor szembe kellett néznünk azzal, hogy sok barátunk nem fogadta el a meghívást. Ekkor böjttel és imával mentünk az Örökkévaló elé, aki az alábbi Igével bátorított minket:
„Menjetek ki tehát az országutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre! A szolgák ki is mentek, összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, …. és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel.”[2]
Így is tettünk: új vendégek kerültek a meghívottak listájára: olyanok, akik igent is mondtak. Találtunk olyan éttermet, amely kész volt Húsvét hétfőn meleg ételt kiszállítani; a megfelelő helyszín is a rendelkezésünkre állt. Az Örökkévaló bizonyította hűségét: 30 vendégünk volt ezen az alkalmon; 8 önkéntes segédkezett abban, hogy meghívottaink teljes kényelemben élvezhessék az összejövetelt.
„A megváltás a Pészach központi üzenete” – hangzott el az est folyamán. Valóban, a pészach nem pusztán az egyiptomi fogságból való megszabadulást jelenti, hanem Jesua vére által a bűntől való szabadulást is.
Kitűnő alkalom volt a magvetésre. Kérlek, imádkozz azért, hogy az elvetett mag mélyre menjen a szívekben, és idővel meghozza gyümölcsét.
