A „hazaáruló” – egy igaz ember emlékére

A „hazaáruló” – egy igaz ember emlékére

Rozványi Dávid novellája

Meine Ehre heißt Treue” – Becsületem a hűség… Az SS tiszt meglátta magát a kirakatüvegben, önkéntelenül is megigazította egyenruháját, hiszen ő ebben az ostromlott városban a rendet, az erőt, a Reich[1]-et képviseli. A távolból ágyúlövések hallatszottak, az ellenséges bombázók a város felett repültek, az utcákon civilek építették a védműveket, katonák vonultak fel-alá; mégis a város, Budapest megpróbált élni és tudomást sem venni az ostromról. Az SS tiszt visszaemlékezett arra, hogy nem is olyan régen, Karácsonykor, amikor bezárult az ostromgyűrű, az emberek még ajándékot vásároltak, fát állítottak, a kávéházak, az üzletek, a színházak még üzemeltek… Mennyire más volt Sztálingrád, ahol a fivére meghalt, értelmetlen, úgymond hősies halállal. Tudta, a sors neki is ezt tartogatja. Ismerte az erőviszonyokat, hogy a német erők két év óta folyamatosan hátrálnak, a saját erőktől távol eső magyar főváros felmentése minden propagandaszólam ellenére képtelenség. Kijutni gyakorlatilag lehetetlenség; megadás neki, mint SS tisztnek képtelenség, nemcsak a becsület, de a józan ész szerint is: harcban még mindig könnyebb és gyorsabb a halál, mint ami a fogságban várna rá. Tegnap fájt a foga, gondolt arra, hogy elmenjen a tábori fogászatra, de aztán elhagyta: ugyan, ezt a pár napot már fájó foggal is kibírja.

Azonban minden erőfeszítés ellenére, a normális élet látszata napról napra foszlott szét. Ma még csak vadásztak a zsidókra, a katonaszökevényekre, a munkaszolgálatosokra, de holnap… Nem akart arra gondolni, hogy holnap mi következik. Eleget látott már a keleti arcvonalon, hogy mi történik az ellenségesnek ítélt civilekkel. Becsületem a hűség, nem a gondolkozás, sóhajtott fel és belépett az üzletbe:

– Heil Hitler! – köszönt szabályszerűen. A bolt mélyében álló öregember mintha rosszallólag ingatta volna a fejét, de előlépett és udvariasan köszöntötte:

– Isten hozta uraságodat. Mit parancsol? Vagy inkább csak ellenőrizni kívánja a papírjaimat?

A tiszt végigmérte az öreget: keleties vonásai voltak, de mindegy. Ha kérné a papírjait, biztos elő tudna venni egyet, a feketepiacon bármikor lehetett tiszta keresztény árja származást igazoló dokumentumokat kapni; ha lelőné, mint egy kutyát, talán még ki is tüntetnék – ehhez azonban nem volt gusztusa. Ebben a városban mindenkit halálra vagy még rosszabb: túlélésre ítéltek, kár lenne egy golyót egy tisztázatlan származású öregemberre pazarolni.

– Dezertőrök, zsidók, ellenállók vannak itt?

– Biztosíthatom, hogy senki illetéktelen nem tartózkodik az üzletemben.

A tiszt nem volt ostoba, érezte, hogy az öreg titkolni akar valamit, de mi értelme lenne házkutatást tartani? Elő tudna állítani esetleg egy kisgyereket, egy öregasszonyt, de ugyan, mit használna ez a város védelmének? Inkább unottan legyintett és nézelődni kezdett.

– Mik ezek? – mutatott a polcokra. – Könyvek?

Az öreg boltos megingatta a fejét:

– Nem, kérem, ezek boldogságok.

– Semmi tiltott áru? – értetlenkedett a tiszt.

– Bár ma úgy tűnik, hogy a boldogság tiltott áru, biztosíthatom, hogy ezekben semmi olyasmi nem található, melyekre bármelyik tiltó rendelkezés vonatkozna.

– Akkor mi a boldogság, ami ezeken a polcokon van?

– Ha szabad megjegyeznem, a boldogság mibenlétének kérdésében még a legnagyobb filozófusok sem jutottak egyetértésre.

– Ne beszéljen mellé! Egyenes kérdésre egyenes választ várok! Mik ezek? – kiáltott a tiszt, miközben keze a fegyvere markolatára csúszott.

– Boldogságok, ha megengedi. Kinek ez, kinek az… Mindenkinek azt tudom adni, amire vágyódik.

– Ennek nincs semmi értelme!

Az öreg az utca felé mutatott:

– És ennek odakint van?

Az SS tiszt felnevetett:

– Valóban! Ha a világ megőrült, annyi őrültséget mi is megengedhetünk magunknak, hogy mi is eljátszunk azzal az őrült gondolattal, hogy boldogok legyünk. Nekem mit tudna kínálni?

– Mit szeretne?

– Hogy dögöljön …! – fakadt ki a tiszt, de az öregember tiltakozólag felemelte a kezét:

– Kérem, ne! Bár kurrens árucikk lenne, én nem foglalkozom azzal, hogy mások halálával kereskedjek, nem fér az üzleti profilomba, meg ezen a téren túl nagy a konkurencia… Azonban, ha megengedi, jelenleg nagyon keresett árucikk a túlélés.

– Ahhoz, hogy túléljek, először élnem kellene – vont vállat a katona. – Ez meg minden, csak nem élet. Ez csak létezés, lélek nélkül.

– Hm… – gondolkodott el az öreg. – Esetleg akkor a lelkét szeretné kérni: ha visszakapná a lelkét, akkor boldog lenne?

– Nekem már nincs lelkem: a kiképzésen a civil ruha után ezt vették el először. Ha meg is maradt volna belőle valami, akkor azt én pusztítottam el a keleti arcvonalon. Ölni csak először nehéz. Meglátsz valamit, egy mozgó pontot a távolban és rálősz, majd eltűnik. Csak először nehéz. Aztán az első ölés, amikor látod a másik arcát is, hogy hogyan szenved ki. Nem a másik embert látod benne, csak egy hörgő állatot. Aztán először ölsz meg fegyvertelen embert. Partizánvadászat, túszszedés, megtorló akciók a partizánokat bújtató falvakon. Nem, nekem már nincs lelkem és nem lennék képes visszaszerezni. Ha visszakapnám, belehalnék, mert akkor végig kellene gondolnom, hogy mit tettem. Azzal meg képtelen lennék szembenézni. Nekem már nincs megváltás – gondolkozott el a férfi, de aztán kajánul elmosolyodott:

– Tudja mit? Ha valóban a boldogsággal kereskedik, akkor a világot kérem!

– Az egész világot? – mosolyodott el az öreg örmény.

– Igen! Azt kérem, hogy ha már én el is vesztem, akkor legalább a világ meneküljön meg.

A boltos elgondolkodott:

– Tudja, egyszer egy barátom azt mondta, hogy aki egy lelket, egy embert megment, az az egész világot menti meg[2].

– Egy katona a parancsot teljesíti, nem dönthet arról, hogy kit és mit véd meg.

– Egy ember viszont igen. Nem azt kérem, hogy gyilkoljon; nem kérem azt, hogy szegje meg a parancsot, hanem csak azt, hogy amikor van lehetősége, akkor mondjon ellen annak a pusztító gonosznak, ami itt a városban ünnepet ül. Ha jól tudom, ön mint német katonatiszt, az öntevékenységet nagyra tartja…

– Ha a parancsok teljesítését szolgálja … de nem hiszem, hogy az OKW[3] céljai között szerepelne a zsidók és hasonló személyek mentése.

– Ha szabad megjegyeznem: van, ami az OKW fölött áll és az nem a Führer. Ha akarja, nevezheti Istennek vagy emberségnek.

– Ezért nálunk felkoncolják az embert…

– Igen, ez biztos, de legalább emberként halhatna meg.

– Hazaárulóként, parancsmegtagadóként.

– Ezeknek a szavaknak csak akkor lenne súlyuk, ha olyan emberek mondanák ki, akik szavának súlya van.

– Ha nem teszem meg, hősi halott leszek, ha megteszem, akkor kivégeznek és elfelejtenek.

– Lehet, hogy itt a földön elfelejtik a nevét, de feljegyzik az Igazak Könyvébe.

– Ez nem érdekel… Nem hiszek semmiben, ami a halál után következik. Mindenesetre köszönöm. Majd elgondolkozom azon, amit mondott. Heil… Auf Wiedersehen!

– Tiszteletem, örvendek, hogy betért hozzám.

 

Miután meggyőződött arról, hogy a tiszt messze jár, az öreg örmény benézett üzlete hátsó szobájába:

– Most már előjöhet, kedves kisasszony!

A felszólításra egy kisírt szemű kislány bújt elő:

– Nagyon féltem. Ki volt ez?

– Jegyezze meg, kedves kisasszony, nem az a fontos, hogy ki a másik ember, hanem az, hogy mi lehet belőle! Egy német katonatiszt volt, de hamarosan egy angyallá válik.

– Nagyon félek… Ugye nem lesz bajom?

– Ha azt szeretné, akkor nem lesz baja, ígérem, megkapja ezt a boldogságot.

– És nekem is kell fizetnem érte? – kezdett el kotorászni a kislány a kabátja zsebében.

– Kell fizetnie, nem is keveset, de csak később. Ha vége lesz ennek a zűrzavarnak, majd akkor kérem el az árát.

– És mi lesz az?

– El kell mondania, hogy az embertelenség idején is volt egy angyal, aki másokat mentett; mert nem igaz, hogy a külső körülmények határozzák meg, milyen emberek legyünk, hanem mi magunk választhatunk mindig a jó és a rossz között. Mindig lehet a jót választani, az igazat és a tisztát, a körülmények nem adhatnak felmentést.

– Ezt nem értem… – kámpicsorodott el a kislány.

– Nem baj, majd meg fogja érteni. Isten áldja, és vigyázzon magára!

Nem sokkal később a kislány egy pincében bujkált. Egyszer csak géppisztolyos, nyilas suhancok özönlöttek be, és utasítottak mindenkit, hogy szedje a motyóját, és sorakozzon a bejáratnál. A kislány és a többiek batyuba kötötték a holmijukat, ami még megmaradt, és azon kucorogva, halálra váltan várták a folytatást. A nyilasok még üvöltöztek egy darabig; kisbabákat meg mozgásra már képteleneket sürgettek, de egyszer csak kivágódott az ajtó, és mint az Úr haragos angyala, ott állt egy szőke SS katona. Ő is ordított, a géppisztolyát a nyilasokra szegezte, és azok eltakarodtak. A pincében rekedtek csak bámultak, hallgattak, azután visszakászálódtak a csoda fényében a bálákra.

Furcsán terjednek a hírek a háború idején… Senki sem mer kimozdulni a védelmet adó zugból, csak ha nagyon muszáj, és senki sem mer semmit sem mondani, nehogy rémhírterjesztőként felkoncolják, mégis terjednek a hírek. Néhány nap múlva a kislány hallotta, hogy az az SS tiszt nemcsak őket mentette meg, de másokat is, ezért elfogták és a haditörvényszék akasztás általi halálra ítélte. Az ítéletet azonnal végrehajtották.

 

[1] Birodalom (német), a hitleri Németország közkeletű elnevezése

 

[2] v.ö. Talmud

[3] Oberkommando der Wehrmacht, a német haderő főparancsnoksága a II. Világháborúban

Tartós béke

Tartós béke

Zsidók Jézusért | Május 12 2021

A béke ősi héber fogalma teljességet, épséget, egészséget, biztonságot és jólétet jelent, és magában hordozza az állandóságot. Istenben gyökerezik, aki az emberiséget azzal a különleges céllal teremtette, hogy sikerekben gazdag életet éljen.

 

A Tórában Ádám és Éva története szemlélteti mind Isten célját és elképzelését az emberiséggel kapcsolatban, mind azt, hogy miért olyan nehéz ezt a salomot megtalálni. Ádám és Éva békében volt Istennel és mindazzal, amit Ő teremtett. Isten betöltötte minden szükségüket. Szépség vette őket körül. Fontos munkát kellett végezniük Isten és a teremtett világ szolgálatában. Az Istennel való kapcsolatukat akkor még nem rontotta meg az emberi gonoszság.

 

És mégis, még ebben a tökéletes állapotban is, az emberiség nem tudott teljesen megbízni Istenben. Engedtek a félelemnek, hogy Isten esetleg valamit eltitkol előlük, és legyőzte őket a tudás által megszerezhető hatalom csábítása. A lázadásnak ez a kicsiny lángja hamarosan az emberi gonoszság erdőtüzévé nőtte ki magát, amely még ma is sújtja a világot. Emberi fajunk ma már nincs összhangban a teremtett világgal, amelyet meg kellene művelnünk, gyakran konfliktusba kerülünk a felebarátainkkal, akikről gondoskodnunk kellene, és nem vagyunk kapcsolatban a Teremtőnkkel, aki szeret minket.

 „Bár a salom elveszett az emberi lázadásban és gonoszságban, Isten nem mondott le a keze alkotásáról.”

Ábrahámot és családját választotta kiindulópontnak, hogy helyreállítsa a békét a világban. Istennek ez a döntése, illetve Ábrahám hajlandósága, hogy bízzon Istenben – bár ez gyakran nehéznek bizonyult (1 Mózes 15:7-8) – olyan irányt szabott az emberiség számára, amely a salom megújulása felé mutatott.

  A Tanach többi része aztán ezt a nagyon rögös utat mutatja be, melynek célja, a salom soha nem valósul meg teljesen. Ez a századokon átívelő elbeszélés nyugtalanítóan nyitva hagyja a befejezést. Mikor fog helyreállni az Isten földi békéje? És mi kell ahhoz, hogy Isten ezt elérje?

Jézus újraélte és beteljesítette Izrael történetét a saját életében, tökéletes engedelmességgel Isten iránt.

Erre a kérdésre próbált döntő választ adni Máté, az Újszövetség első evangéliumának írója. Isten elküldte Jézust, Dávid fiát és Ábrahám fiát, hogy meglepő és ellentmondásos módon hozza el az emberiség történetének megoldását, és Isten Izraelnek tett ígéreteinek beteljesedését. Mint a Felkent, a Messiás, Jézus képviselte a népet Isten előtt, és Istent a nép előtt. Jézus a saját életében újraélte és beteljesítette Izrael történetét, de mindezt Isten iránti tökéletes engedelmességgel tette. Majd letette az életét váltságdíjként Izrael népéért és minden más népért is (Máté 20:25-28).

 Ézsaiás/Jesájá próféta éppen erről beszél:

Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.
(Ézsaiás 53:4-5)

Isten megtette az első és döntő lépést, hogy kibékítsen minket Önmagával. Ezen a kiengesztelődésen keresztül mi is megtehetjük az első óvatos lépéseket az egymással és a világgal való kiengesztelődés felé. Ha hajlandóak vagyunk elfogadni, a Szentírás megmutatja nekünk, hogy az igazi salomhoz vezető út az Istennel való kiengesztelődéssel kezdődik a Messiás Jézuson keresztül.

Ezt szem előtt tartva a Máté evangéliuma maga is egy nyugtalanítóan nyitva hagyott kérdéssel zárul: Hajlandók vagyunk-e bízni Isten Felkentjében?

Szeretnél többet megtudni Jézusról, a Béke Fejedelméről? Vedd fel velünk a kapcsolatot, vagy beszélgess velünk, hogy többet megtudj róla.

Sábát Sálom!

Sábát Sálom!

Sábát Sálom!

Milyen fontos, ősi köszöntés!

Kívánhatunk-e a másik számára jobbat, mint a béke?

Ha béke van, minden van. A „békesség” nem a háború és a csatazaj hiánya. Nem a ránk erőltetett „fegyverszünet”. A béke az, amikor minden a helyén van.

Amikor nincs betegség fájdalom félelem zűrzavar harag igazságtalanság éhezés gyűlölet…

Sábát Sálom!

Hol van hát a béke? Elég bekapcsolni bármely hírcsatornát, hogy lássuk: pusztul a Föld, szenved az ártatlan, és igen, TERJED A VÍRUS, és csak lelkünk legmélyén remélhetjük, hogy ide nem ér el, a városunkat nem érinti, az ismerőseinket kikerüli, legalább a családot ne…

Sábát Sálom!

Honnan? Honnan jöhet a „Sálom”?

A középkor rabbijai nem vezettek be újabb gyásznapokat a különböző csapásokra. Úgy vélték, minden kor viszontagságainak meg lehet találni a megfelelőjét a Tanakhban. A Tisá Böáv gyásznapja az első és a második szentély lerombolásának ugyanúgy emléket állít, mint három későbbi tragédiának, melyek – a hagyomány szerint – ugyanezen a napon történtek.

Ha pedig a gyászunk gyökerét a Tanakh mutatja meg – a Sálom forrását is ott kell keresnünk!

A Vájikrá (III. Mózes) ezt ígéri:

„Ha rendelkezéseim szerint éltek, és parancsaimat megtartjátok, és végrehajtjátok azokat … Békességet adok az országban; ha lefeküsztök, senki sem riaszt föl benneteket.” (26:3;6)

A híres „papi áldás” utolsó mondata ez: „Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet!” A Zsoltárok könyve tele van a békesség kérésével és ígéretével – ami mind a Minden.atótól ered.

A zsoltárokat jórészt Dávid írta, a hadvezér és király, aki tudta, mit kell tenni a győzelemért, de azzal is tisztában volt, hogy Sálom nem azért lesz, mert megküzdöttünk érte, megalapoztuk, felkészültünk.

A valódi Sálom egy áldás, ami az Ö.valótól érkezik.

Ki méltó a Sálomra?

Bárki és senki.

Bárki, mert csak egy kritériuma van a Tóra szerint: „Ha rendelkezéseim szerint éltek, és parancsaimat megtartjátok, és végrehajtjátok azokat…” Ez alapvetően egyszerű.

Akkor most gondold végig: Egyszerű? Te vajon megtartod? A 614-ből nézzük most csak ezt az egyet:

„Szeresd tehát az Örökkévalót, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és egész erőddel.” (Dvarim /V. Mózes/ 6:5)

Valóban olyan valós, aktív, hiánytalan szeretettel fordulsz Felé, ami meghatározza az egész életedet? Tudod, ami alól nincs „kényelmi kivétel”. Nincs „mindenki ezt csinálja”, „ennyi még belefér”, „ne vigyük túlzásba”… Mi motivál? A hagyománytisztelet, az erkölcs – vagy valóban az Ő akaratát keresed, és ennek mérlegén éled a mindennapjaidat?

A Sálomra önmagában senki nem méltó.

Hogyan lehet mégis Sálomunk?

Jesájá/Ézsaiás próféta szerint a Messiás a Békesség Fejedelme1 lesz. Mi hisszük, hogy ez a Fejedelem már megszületett, meghalt és feltámadt – azért, hogy minket, akik ezt az előbb idézett egyetlen parancsot sem tudjuk megtartani, mégis megbékítsen az Ö.valóval. Hisszük, hogy ő nem a Fegyverszünet, hanem a Sálom Fejedelme, a Názáreti Jesua, akinek segítségével miénk lehet a Minden.ató békéje. Ezért – bár nyilván vigyázunk a Földre, segítünk az éhezőnek, fölvesszük a gyógyszertári maszkot és gyakran mosunk kezet – nem kell félnünk.

És Sálom töltheti meg a sábátunkat – ahogy a hét többi napját is.

Sabbat Sálom!

Hámán füle, avagy mit eszünk Purimkor?

Hámán füle, avagy mit eszünk Purimkor?

A purimi ünneplés elmaradhatatlan finomsága a Hámán füle, vagy közismertebb nevén Hámán-táska. A sütemény leginkább a nálunk is ismert barátfülére hasonlít, azzal a különbséggel, hogy a barátfülét főzzük, amit utána prézliben forgatunk meg. De visszatérve a Hámán-táskára, ki ez a Hámán ebben a purimi történetben? Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a sztori pozitív hőséről neveznek el egy süteményt. De nem! Hámán a történet gonosz szereplője volt. A perzsa uralkodó egyik bizalmasa, aki arra készült, hogy kipusztítsa a zsidó népet a föld színéről. Ahhoz, hogy ezt a nagyszabású tervet véghez vigye, a király beleegyezésére, hadseregre és időre volt szüksége. Így kerek egy esztendőn keresztül sorsot, azaz PUR-t vetett, hogy melyik legyen az a hónap/nap, amikor végrehajthatja gonosz tettét. Innen származik a Purim szó. De hála a Mindenhatónak, Ő ezt nem engedte: a zsidó nép megmenekült, Hámánt pedig felakasztották. Cserébe viszont, elneveztek róla egy édességet. Ez Hámán sztorija, de most nézzük a süteményt:

Többféle magyarázat létezik arról, hogy miért kapta ezt a nevet: Az egyik szerint az – eredetileg – német mákos táska (Mohn Taschen) judaizálódott, és a népi etimológia héber névelővel látta el a szót,(Há-Mohn-Taschen), melyben így szerepel a Hámán (Há-Mohn) szó is.

Egy másik magyarázat szerint a háromszög alakú sütemény Hámán kalapját szimbolizálja.

Bármi is legyen az eredet, a süti valóban finom, érdemes elkészíteni. Hamar megvan, és nem igényel nagy hozzáértést. És miközben eszegeted, olvasd el hozzá az Eszter könyvéből a gaz Hámán, az áldott Mordecháj és a bátor Eszter történetét. Így a sütemény még jobban fog esni!

Íme, a recept:

Hozzávalók 5 főre:

  • 35 dkg rétesliszt,
  • 15 dkg margarin,
  • 1dkg élesztő,
  • 10 dkg cukor,
  • só,
  • reszelt citromhéj,
  • 2 tojás,
  • kevés rum,
  • szilvalekvár vagy máktöltelék.

A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal és az élesztővel. Belekeverjük a cukrot, a sót, a citromhéjat, a két tojást, és annyi rumot adunk hozzá, hogy jól nyújtható tészta legyen. Kinyújtjuk, és háromszögletű darabokra vágjuk. Szilvalekvárral vagy

mákkal töltjük, félbehajtjuk, szélét lenyomkodjuk, és tojással kenve kikent lisztezett tepsiben pirosra sütjük. Készíthetjük úgy is, hogy nagyobb pogácsaszaggatóval kivágjuk, a tölteléket középre rakjuk és három oldalról felhajtva középen összenyomjuk.

Jó étvágyat hozzá!