Váza vagy két fej? Fehér és arany vagy kék és fekete a ruha színe? Vasorrú bábát vagy egy szépséges nőt látsz? Talán már találkoztál ilyen vagy ehhez hasonló feladvánnyal, két állapotú vagy kétdimenziós formával, kétértelmű képpel. A leghíresebb a dán zsidó származású Edgar Rubin pszichológus képe, amely egy vázát ábrázol, viszont egy másik szemszögből ugyanezen a képen két egymással szembenéző fej vehető ki. Szóval, mit ábrázol a kép? Vázát vagy fejeket? Egyszerűen: mindkettőt. Attól függ, hogy az ember agya a kép melyik részét helyezi fókuszba. Ez nem vagy-vagy kérdés, hanem ez is, az is egyszerre. Nézőpont kérdése.
Eheti parasánk témája éppen ez: a nézőpont.
Utazzunk vissza az időben.
Egyiptomban vagyunk Józseffel, a Fáraó börtönében, amikor is a helyzet József nézőpontjából eléggé kilátástalannak tűnik. De minden hamarosan megváltozik. A Fáraót valamilyen őrült álmok gyötrik, és egyetlen tanácsadója vagy orvosa sem tud rajta segíteni, hogy megfejtse a jelentését. A Fáraó pohárnoka végül leküzdi rövidtávú emlékezetkiesését, és eszébe jut József, aki talán segítségére lehet. Az illegális bevándorlót előhozzák a tömlöcből, hogy az akkori világ leghatalmasabb embere elé állítsák. Csak semmi pánik, József!
Szerencsére I_ten nem hagyja magára Józsefet, és felfedi előtte a Fáraó álmainak jelentését. József elmondja Fáraónak, hogy I_ten figyelmezteti őt arra, ami jönni fog: az országban hét év bőséget hét év hihetetlen zord, szűk esztendő fog követni. Józsefnek szeme sem rebben a furcsa helyzetben. Azt tanácsolja a Fáraónak, hogy raktározzon el a bőség évei alatt annyi élelmiszert, hogy az kitartson a hét szűk esztendő alatt. Amikor pedig azt várnánk, hogy a Fáraó valahogy így válaszol: „Köszönöm a tanácsodat, József, innen már magam viszem tovább a dolgokat”, Egyiptom királya úgy dönt, hogy kinevezi Józsefet miniszterelnöknek. Talán ez a világ első koldusból királyfi sztorija, ahol Józsefből, a zsidó rabszolgából József, Egyiptom főembere lesz. Ki gondolta volna?!
Szóval I_ten mégiscsak jól bánik Józseffel. József egyiptomi lesz, és a Fáraóval együtt uralkodik az országban. A takarmányt begyűjtik, és a történet gyorsítva halad az éhínséges időkig. Józsefnek és a Fáraónak köszönhetően, az egyiptomiak örülnek, hogy van mit enniük, és ennek a híre eljut a határokon túlra is. Még József Kánaánban élő elhidegült családjához is.
Innen kezd érdekessé válni a történet.
Az események váratlan fordulatot vesznek, és Jákob elküldi fiait (Benjámin a kis kedvenc kivételével) Egyiptomba, hogy hozzanak magukkal élelmet. József és gyilkos lelkű fivérei hosszú évek múltával újra találkoznak. De mivel József külsője merőben megváltozott legutolsó találkozásuk óta, testvérei nem ismerik fel őt. József ráeszmél, hogy tökéletesen adott a lehetőség annak kiderítésére, mennyire változtak meg a testvérei. Megvádolja őket azzal, hogy kémek, bezárja Simeont, a többi testvérét pedig hazaküldi, hogy hozzák el Benjámint. Végül Jákob nagy nehezen beleegyezik, hogy a fiai magukkal vigyék Benjámint, és ezzel befordulunk a célegyenesbe. József még mindig nem leplezi le magát, inkább elengedi Simeont, és a testvérek hazaindulnak, nagy megkönnyebbüléssel. Mindaddig, amíg József szolgája utol nem éri a csapatot, és lopással vádolja meg őket. Csomagjaik átkutatásakor Benjámin zsákjából előkerül egy ezüst kehely.
Parasánk itt ér véget: Benjámin előtt az a nem túl kecsegtető kilátás áll, hogy egész életét egyiptomi rabszolgaként töltheti, és a testvéreinek dolgavégezetlenül kell visszatérniük apjukhoz. Micsoda fordulat a hősünk szempontjából!
Korlátozott nézőpont
És valóban, talán épp ez a lényeg az egész József történetben: megmutatja, hogy az embernek milyen korlátozott rálátása van a történelemre. A legutóbbi parasában a véletlenekről és az általunk vagy mások által helyettünk hozott döntésekről volt szó, amelyek sora oda vezetett minket, ahol épp most vagyunk. Néha igazságtalanságnak tűnik, épp úgy, ahogy József történetében. Tisztességesnek lehet azt nevezni, hogy Józsefet egy kútba dobták vagy tömlöcbe vetették? Persze, hogy nem. De ha ezek az események nem történtek volna meg, akkor ő soha nem került volna olyan helyzetbe, hogy Egyiptom főembere legyen. Gondolkodjunk csak el egy kicsit: és vajon ez igazságos volt-e egyáltalán? Persze, hogy nem. Biztos vagyok benne, számos más tehetséges ember volt, akik igényt tarthattak volna erre a munkára. De végül Józsefre esett I_ten választása, mert az volt a legjobb nemcsak az egész egyiptomi birodalom, de a környező országok számára is.
Az események véletlenszerű egybeeséséből és az életünkben hozott döntéseink sorozatából értelemszerűség kezd kibontakozni előttünk, mihelyst felismerjük az univerzum jóságos Urának kezét, aki mindent jóra fordít – ha hallanánk az Ő szavát, és követnénk az Ő tervét. Ily módon működik közösen a Mindenható I_ten és a mi szabad akaratunk: nézőpont kérdése, ahogy e cikk elején említett képeknél.
A Messiás nézőpontja
Végül nézőpontunk meghatározza az Izrael Messiásához való viszonyunkat is. Amikor a próféta a Jesajás (Ézsaiás) könyvének 53. fejezetében a Messiást jellemzi, azt írja, hogy először visszautasítják Őt a mieink, ráadásul bűnözőnek gondoljuk Őt, olyan valakinek, akit I_ten elutasít. Azt írja Ézsaiás, hogy nem helyes a nézőpontunk, mert nemhogy I_ten nem utasította el a Messiást, épp ellenkezőleg: Ő a mi nevünkben, helyettünk viselte el a szenvedést! Mi utasítottuk vissza Őt, mert nem értettük I_ten tervét, hasonlóan ahhoz, ahogy József testvérei elutasították Józsefet, mert nem értették I_ten tervét. Félrecsúszott a fókuszunk, nem láttuk a nagy képet. Jesua története József története is, amely a jó kiindulási ponttól a végső kétségbeesésig jutott, de végül dicsőségesen ért véget. Mindez nézőpont kérdése. Velünk is épp így történik.
Tehát a kérdésem: te hogy nézel az életedre? Milyen nézőpontból látod magad? Vajon a helyes perspektívából vagy inkább a vázát látod ahelyett, hogy mindkét dolgot: a vázát ÉS a fejeket egyszerre látnád?
Kérdezd meg magadtól, hogy tudnál-e eléggé nyitott lenni, hogy megfontold, létezik egy I_ten, aki azzal mutatta meg irántad való mély szeretetét, hogy kész volt érted meghalni, hogy ezzel megmentsen téged. Talán itt az ideje a nézőpont-váltásnak.
Mi a baja az ősatyáknak ezzel a 17 éves fiúval? Mi a baja az idegeneknek, az egyiptomiaknak vele? Miért fut bele mindenütt az ok nélküli gyűlöletbe, félreértésbe, felejtésbe? És mégis, miért ilyen ragyogó az alakja az ősatyák családjában?
Hasonló kérdéseket tehetünk fel egy másik személyről is: Mi baja mindenkinek Jesuával / Jézussal? Hiszen ő a legismertebb zsidó a világon. Amennyit a történelemből ismerünk vele kapcsolatban – nála jobb zsidó nemigen született. Mégis borzasztó igazságtalanságokat látunk sorsában, és még ma is sokan feszültté válnak, ha róla van szó. Mi bajunk van Jézussal?
Azért is hozom így föl ezt a kérdést, mert a két személy története rendkívül részletesen van előttünk a Tórában és az Újszövetségben, és nagyon sok érdekes párhuzamot mutatnak. Egy egész könyvet írhatnék erről. Ez a rövid cikk csupán hiányos bevezetés lesz.
József tarka ruhát kapott apjától.
Talán mókásnak találjuk a testvérek felháborodását a „Színes szélesvásznú álomkabát” miatt, de tudnunk kell, hogy a kánaáni törzsek vezetői viseltek ilyen gazdagon díszített színes köntöst, amely méltóságukat mutatta. Ez a ruha rangban emelte Józsefet a testvérei fölé. Bár ő volt az ifjonc, mégis ő a kiválasztott.
József semmi rosszat nem tett. Atyjuk, Jákób a Mózes előtti korban még megtehette, hogy ő dönti el, ki az elsőszülött, a kiválasztott. Elsőszülöttként dupla részt fog örökölni Izráel törzsei között, ahogy ez később valóban így is lett. Nincs miért haragudni.
Nehéz Jézussal kapcsolatban is más magyarázatot találni, mint hogy kiválasztott. Ezért született meg, erről szólt az élete, ezért különlegesek a cselekedetei, a szavai, az emberek ezért nem tudják kivonni magukat a hatása alól, bármilyen vallást követnek is. Valamit mondani kell róla. Szeretjük vagy gyűlöljük, gúnyoljuk vagy tiszteljük, de mindenképp találkozunk vele.
József álmokat kapott arról, hogy ki ő.
Megragadó naivitással meséli az álmait, miközben a háta mögött egyre növekszik a testvérek felháborodása. „Hogy mertél ilyet álmodni?” Pedig az álmok megállíthatatlanul terelik az eseményeket beteljesedésük felé. Egy, a családfőnél is nagyobb erő mozgatja mindezt, akivel – látjuk – nem kellene vitatkozni. Ám Izráel szabadítóira rendre jellemző ez: próféciák, álmok mutatnak rájuk, a lenézettekre, és ok nélküli gyűlölet veszi őket körül fontos szerepük miatt.
A próféciák ugyanígy mutattak előre Betlehemre, Dávid király szülővárosára, ahonnan a Messiásnak kell származnia. Mikor egy pici gyermek valóban megszületett különleges körülmények között, a Hasmoneusok trónját elbitorló Heródes őrjöngött a féltékenységtől. Pedig az a kisfiú nem kérte a betlehemi csillagot, nem hívta a napkeleti látogatókat. Még csak tarka ruhát sem viselt.
Józsefet nem ölték meg a testvérei.
Valójában idegenek ragadták el. A történet ezen a ponton kicsit kuszává válik a hozzám hasonló egyszerű olvasó számára. Egy kiszáradt ciszternába dobták, ahonnan segítség nélkül nem jut ki az ember. Ruben azt tervezte, hogy visszamegy a gyermekért később, és kiszabadítja. Júda meglát távolról egy karavánt, akik talán megvásárolhatnák a fiút, így nem hal éhen, ők nem lesznek személy szerint gyilkosokká, mégis megszabadulnak tőle. Azután… a gyermek nincs meg. Midiániták húzták ki a gödörből, és eladták a karavánnak, amíg a testvérei… Szóval történt valami. Ruben tényleg arra gondolhatott, hogy valami vadállat ragadta el a fiút. Nem tudom, hogy a többiek tudtak-e ennél többet. Nem ők voltak, mégis megszabadultak tőle.
Jézust nagyon sokan szerették saját népe közül, ám a nép vezetői régóta töprengtek azon, hogyan lehetne megszabadulni a tehertől, amit ő jelentett. A történet itt is elég félreérthetővé válik azon a végzetes napon. Senki, semmilyen vádat nem tudott ellene bizonyítani. Maga a Szanhedrin ülése is megkérdőjelezhető módon lett összehívva. Végül ítélet sem született, hanem minden a római helytartó elé került. A Szanhedrin nagyon komolyan vette a főbenjáró esetek eljárását. Nem szeretett halálos ítéletet hozni. Most sem tette. Róma vette kézbe a dolgot. A történetből azt is tudjuk, hogy a rabbinikus körökben többen voltak olyanok, akik Jesuát szívesen kimentették volna a bajból, de semmit sem tehettek (Nikodémus, Arimátiai József, de talán mások is). A dolog kicsúszott a kezükből.
József tiszta maradt
József Egyiptomban, egy igen magas rangú tiszt házába került, ahol tisztaságával és őszinteségével került bajba. Nem volt hajlandó szerelmi afférba keveredni a ház úrnőjével. Különös, ahogy a ház ura a rabszolgát nem kivégezteti, amikor az úrnő hamisan megvádolja, hanem eltávolítja, börtönbe veti. A legvalószínűbb magyarázat erre, hogy tudta az igazságot.
Furcsa momentum Jézus történetében, amikor a római helytartó kimondja az ártatlanságát, majd kiadja a kivégzési parancsot. Jézus mindvégig tiszta maradt. Nem lehetett besározni őt.
És folytathatnám: József Egyiptomba került, ahogyan születése után Jézus is. József idegen lett a testvérei számára, ahogyan Jézus is. József idegen nemzetek életére volt hatalmas áldással, ahogyan Jézus is…
Ahogyan azonban nem sikerült megszabadulni Józseftől, sem pogányoknak, sem saját testvéreinek, ugyanúgy Jézustól sem szabadult meg a világ. Ott van, él és kérdez. Ahogyan József előtt meg kellett hajolnia minden térdnek, Jézus személyét sem kerülheti ki egyikünk sem, előtte is meg kell hajolnunk egy napon. Ahogyan Józsefen keresztül nem az ítélet, hanem a szabadulás készül, ugyanúgy Jézus sem azért halt meg, hogy vádoljon minket. Ő Izráel szabadítója, a tiéd és az enyém. A történet pedig folytatódik.
Ez az egyik leggyakrabban feltett kérdés, amikor egy mindenható, mindentudó és szent Ist_n létének a lehetőségét firtatjuk.
Jákób ősatya kalandos életútját követve erre a kérdésre tanulságos válaszokat kapunk, és még annál is többet.
A mi bűnünk és a másé
Korábban olvastunk ősatyánk arcpirító erkölcsi vétségéről: becsapja apját, Izsákot, és meglopja bátyját, Ézsaut: csellel megszerzi az Ézsaunak szánt áldást. Le is aratja ennek a gyümölcsét: hanyatt-homlok menekülhet Ézsau haragja elől. Nézzünk szembe a tényekkel: Ézsau gyilkos dühét nem Ist_n váltja ki, hanem Jákób bűne.
Jákób ugyan megmenti a bőrét, de azért sok minden visszapotyog a fejére. Egy másik rokonban viszontláthatja a saját bűneit. Nagybátyja be is csapja őt, amikor a szerelme helyett a másik lányát csempészi be a hitvesi ágyba, és meg is lopja, amikor tízszer is megváltoztatja a bérét. Ezt vajon miért engedi meg az Ö_való? Hiszen Jákób becsületesen dolgozik Lábánnak. Egy szerető apa nem feltétlenül az elnáspángolást választja büntetésül. Hacsak lehet, megkóstoltatja rakoncátlan kisfiával csínyeinek ízét-bűzét. Ez sokkal mélyebbre hatol.
Futni, de hova?
Jákób helyváltoztatásai többnyire menekülések. Menekül Ézsau elől Paddan-Arámba. Majd menekül Lábán elől vissza Kánaán földjére. Másodszor nagybátyja irigysége miatt kell titokban távoznia. Jákóbot ugyanis Lábán összes ármánykodása ellenére megáldja az Ö_való. Egy feleség helyett kettőt ad neki, és az elsumákolt bér helyett sokkal több jószágot, mint amennyi emberileg várható lenne. Amikor azonban vissza akar térni az Ígéret Földjére, rádöbben, hogy két tűz közé szorult: egy féltékeny és rosszindulatú após és egy bosszúját 20 éve forralgató bátyus közé. Két kulcsfontosságú dolog menti meg az életét, és mindkettő mennyei találmány:
Az egyik a szövetség
A legtöbb pogány nép ismeri – a honfoglaló magyarok is – nem csoda, hiszen Ist_n már Ádámmal is szövetséget kötött, majd Noéval, így a civilizációs amnézián még át nem esett népek emlékeznek erre. Akivel szövetséget kötsz, az többé nem bánthat téged. Persze, te sem őt. Az köteles minden vagyonával támogatni téged, és minden eszközével védelmezni téged. Persze, te is őt. Meddig? Amíg élsz vagy amíg ő él. Ismerős? Van egy erős pergőtűz alá vett változata itt Európában is: a házassági szövetség. Jákób tehát szövetséget köt Lábánnal, és ezzel elejét veszi minden további ellenségeskedésnek.
Betakarni a vétket
A másik is ugyanolyan egyszerű, ám nagyszerű, mint az első. Ez pedig a bocsánatkérés. Jákób szembesül azzal, hogy Ézsau elé jön Szeirből. De testvéri ‘jóindulata’ jeléül hoz magával még 400 fegyverest is. Jákób mindenét maga elé küldi: kecskéit, birkáit, szamarait. És ezt mondja:
„Megengesztelem őt az ajándékkal (akapera panav bamincha) mely előttem megy, és azután akarok arca elé kerülni, talán kegyes lesz irántam.”
Brésit / 1 Mózes 32:21
A ‘megengesztelem őt ajándékkal’ szó szerinti fordítása: betakarom az arcát az ajándékba/áldozatba. Ugyanaz az ige szerepel itt (kafar), mint az Engesztelés Napja (Jom Kippur) áldozatának leírásakor. Akkor az engesztelés fedelét (frigyláda) kell meghinteni a bűnáldozat vérével, itt pedig szintén, kecskék, juhok, tehenek vannak az engesztelő ajándékcsomagban. Jákób megalázza magát, hétszer meghajol, ahogy közeledik a testvére felé, és reménykedik, hogy ajándéka és bűnbánata eltávolítja az útból bátyja haragját. És valóban: Ézsau keménysége megtörik, kard helyett könnyekkel és csókokkal fogadja rég nem látott testvérét.
„Ézsau ezt mondta: Van nekem bőven, öcsém, legyen a tied, ami a tied! 10De Jákób ezt mondta: Ne úgy, hanem ha elnyertem jóindulatodat, fogadd el tőlem ezt az ajándékot! Mert amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kedvesen fogadtál”
Brésit / 1 Mózes 33:9
Megengedi Ist_n a gonoszságot?
Miért engedi Ist_n a szenvedést? Mert igazságos. Mindannyian nagyon jól tudjuk – kivéve, ha rólunk van szó -, hogy a bűnért büntetés jár. Jákóbnak meg kellett ismerkednie az isteni igazságossággal: aki lop, attól lopnak. Aki csal, azt becsapják. De van kiút ebből a reménytelennek tűnő körből: az engesztelés, az alázat, a bocsánatkérés és megbocsátás.
Miért szenved az ember ártatlanul, Ist_n szolgájaként is? Megengedi Ist_n a gonoszságot? Semmiképp sem! Ezt világosan lefektette a parancsolataiban. Dejszen azt megszegik! Ez így van, sajnos. De tudhatjuk, hogy mivel Ist_n igazságos, a törvényszegés nem fog ítélet nélkül maradni.
Mi kell az új szívhez?
És nézzük meg Jákóbot, aki a bűnösen menekülőből, ártatlanul menekülővé lett – micsoda fejlődés! És ezen a félelmes úton történtek vele élete legnagyobb csodái. Mikor Ézsau elől futott, egy éjszaka megállt mellette az Ö_való, és megerősítette az ősatyáknak tett ígéretet, hozzátéve: „veled vagyok és vigyázok reád, bárhol jársz s visszahozlak erre a földre, mert nem hagylak el…” Majd, mielőtt az Ézsauval való nagy meccsre sor kerülne, egy férfival küzd hajnalig, akiről Hóseás azt állítja, hogy angyal (12:4), de nem akármilyen: megáldja Jákóbot, és új nevet ad neki: ‘Csalóból’ ‘Izrael’ lesz, mert küzdött Ist_nnel és győzött. Kit győzött le? Ist_nt? Nem hinném. A ‘csalót’ győzte le. Új természetet kapott. És hogy kivel harcolt? Megtudjuk abból, hogy minek nevezte el azt a helyet: Penuél (‘Ist_n arca’). „mert láttam Istent színről-színre és megmenekült lelkem.” (Brésit / 1 Mózes 32:30)[1]
A szenvedés titkát – persze – sosem tudjuk teljességgel megfejteni, de azt tudjuk, hogy akik Benne bízva járják végig ezt az utat, megismerhetik a szövetség oltalmazó és az engesztelés megmentő erejét, végül pedig megláthatják Ist_nt színről színre, mégis életben maradnak.
Források:
[1] Ist_n emberi alakban való megjelenései a Tanakhban: Answering Jewish Objections to Jesus by Michael L. Brown 2. kötet 28-32. o.
Amikor Ráhel látta, hogy ő nem szülhet Jákóbnak, féltékeny lett Ráhel a nővérére, és ezt mondta Jákóbnak: Adj nekem fiakat, mert ha nem, belehalok! Jákób megharagudott Ráhelre, és így szólt: Talán Isten vagyok én, aki megtagadja tőled az anyaméh gyümölcsét? Ő pedig ezt felelte: Itt van Bilha, a szolgálóleányom, menj be hozzá, és ha majd a térdemen szül, az ő révén nekem is lesz fiam.
1Mózes 30:1-3
A hetiszakasz egy különös világba kalauzol el bennünket. Ebben a világban a lányokat adják-veszik, csereberélik még az esküvő napján is. Ebben a világban rabszolgaság van érvényben, és egy rabszolganő teherbe eshet a ház urától és megszülheti a gyermekét meddő gazdasszonya „térdén”, azaz jogilag a gazdasszonya számára. A leány ellopja apja kabalafiguráit, amelyek olyan fontosak, hogy halálbüntetéssel fenyegetve keresik mindenfelé. Itt a Bibliában azért tűnhetnek mégis olyan kedélyesnek ezek az epizódok, mert mindez nem velünk történik.
A Szolgálólány meséje
Ez a történet adott ihletet egy felkavaró regénynek. Az írónő ebben egy olyan világot alkotott, melyben egy különös szekta ezeket a történeteket alapelvként alkalmazta. Így épített fel egy I_tenre hivatkozó diktatúrát a megbukott Egyesült Államok helyén. A fiktív történet szerint az egyre növekvő terméketlenségre válaszként ez a regénybeli rezsim a termékeny nőket rabszolgasorba taszítja. Szolgálólányokként kiosztja őket vezérek családjaihoz, ahol teherbe ejtik őket, hogy úrnőjük számára gyermeket szüljenek. Egykori újságírók, üzletasszonyok, egyetemi professzorok osztoznak ebben a sorsban. A történet és a filmsorozat megrázóan bizarr, nem való gyenge idegzetűeknek. Talán az a legdöbbenetesebb benne, hogy ott ezek a kedélyes történetek „velünk történnek”. Az írónő áthelyezte őket a mi korunkba.
Ez a leírt rezsim a Bibliára hivatkozik, mégis azt kell mondanunk, idegen a zsidóságtól. Halachikusan elképzelhetetlen az, amit az írónő elénk ad, és valójában az sem működhet a Tóra alapján, amiről Jákób történetében olvasunk. A keresztyénséggel is összeegyeztethetetlen. A regényben a hatalom egyaránt lesújt zsidókra, katolikusokra, baptistákra – akárcsak a szekuláris társadalomra.
A Jákób történetében felbukkanó furcsa szokások nem jöhetnek szóba jogrendként – még az elképzelés is abszurd. A parasánk mostani története nem azért került a Bibliába, hogy ötleteket adjon.
Mit szól az Ö_való?
Mégis, miközben Lábán becsapja Jákóbot, Jákób becsapja Lábánt, a lányokat adják-veszik, a szolgálólányok pedig ilyen bizarr logika alapján esnek teherbe, I_ten csak nagyon kevés alkalommal szólal meg. Pedig a Tóra fényében látjuk, hogy mennyire nem az Ő tetszése szerint járnak ezek az emberek.
Az Ö_valónak nincs mondandója ezekről a helyzetekről? Úgy tűnik, hogy ez egy olyan kor és társadalom, amelyben a szereplők meg sem értenék, ha az Úr figyelmeztetné őket. Ezek a viszonyok beleégtek az világképükbe. I_ten ezt a világképet nem dönti le, csupán terelgeti és néha megfricskázza.
A Biblia nem mondja, hogy jó lenne az, amit történik, de az örök terv mégis halad a maga útján: ezek a gyermekek megszületnek, Jákób biztonságban megérkezik Gileád földjére, Izráellé lesz, nagy nép származik tőle. Amikor betelik az elrendelt idő, a Peszach éjszakáján Izráel nemzetté lesz. Majd akkor a Tóra elmondja azt, amit itt és most még nem. A szívük ugyanis most még kemény ehhez.
Érdekes, hogy egy híres rabbi a Második Szentély idejében épp ezt mondta a Tórával kapcsolatban is. A válás kérdéséről fogalmazta meg – igen, Jézus az: “Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg nektek” (Máté evangéliuma 19:8) Az Örökkévaló a Tórában nem rendelte el a válást, a többnejűséget vagy a rabszolgaságot; nem is tiltotta meg, csupán szabályozta és megfricskázta. Eljött az ideje annak is, hogy mi már tarthatatlannak, elképzelhetetlennek érezzük mindazt, amit egyébként a Tóra még leszabályozott.
Ezért elképzelhetetlen a keresztyénség vagy a zsidóság számára az, amit az írónő elénk festett a regénybeli „Gileádi köztársaságban”. Mert I_ten sosem helyeselte mindezt, és mert mi már évezredek óta túl vagyunk rajta.
Mi a helyzet velünk?
Egy kérdés azonban nem hagy nyugodni. Vajon mi az, amin még nem vagyunk túl? Mi az, amiért a Teremtő ma fricskáz bennünket? Ahogyan Ráhel azt mondta Jákóbnak „Adj nekem fiakat, mert ha nem, belehalok” (30:1), mi az, amire te vagy én ki tudjuk mondani: ha nem kapom meg, belehalok?
Előléptetés? Megbecsülés? Lájkok és követések? Mi az, ami miatt ma egy nő vagy egy férfi értékesnek vagy értéktelennek látja önmagát? Szépség? Karrier? Pénz? Mi az, amit ezekért a dolgokért megteszünk, amiért az utókor borzadva vagy nevetve fog ránk gondolni? Mi az, amin ők már túl lesznek, mi pedig nem látunk túl rajta?
I_ten nekünk sem szól hangosabban, mint Ráhelnek. Mi lenne, ha a mi halálos gyötrődéseinket, végzetes konfliktusainkat elkezdenénk úgy látni, ahogyan Ö_való látja őket? Ha I_ten fájdalmasan várat bennünket, sokszor épp azt akarja megláttatni velünk, hogy az életünk sokkal több mint bizonyos dolgoknak a megszerzése. Ami miatt nem látjuk az igazi értéket, az ma is a „szívünk keménysége” – ahogyan Jézus mondta.
Nem véletlen, hogy ez a különös rabbi épp ezért nem illik bele egyetlen kultúrába sem. Ezért viselkedett ő egészen másként férfiakkal, nőkkel, előkelőkkel és kitaszítottakkal… mint ahogyan bárki várta volna tőle. Őszinte követői épp ezért gyanúsak minden korban, minden birodalomban, minden vallásban. Minél inkább követjük Őt, annál távolabb leszünk saját környezetünk hamis értékeitől, és annál közelebb valamihez, ami kezdettől fogva igaz.
Legyünk őszinték magunkhoz: az e heti parasa aggasztó esetekről szól. Mózes első könyvének 26. fejezetében Izsák hazudik feleségével, Rebekával kapcsolatban. A 27.-ben Rebeka azt a tanácsot adja Jákobnak, hogy hazudjon apjának, Izsáknak, és tegyen úgy, mintha ő lenne Ézsau, hogy az így megtévesztett Izsák az idősebb fiúnak járó áldást a fiatalabbnak adja át. Jákob hallgat anyja szavára, és cinkosságot vállal vele. Mózes első könyve 27. fejezetének 19. versében ezt olvassuk:
Jákob ezt felelte apjának: Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted. Úgy cselekedtem, ahogyan mondtad nekem. Kelj hát fel, ülj fel, és egyél a vadpecsenyéből, azután áldj meg engem!
A cél szentesíti az eszközt?
Mit kezdünk a becstelenség ilyen eseteivel? Tudvalevő, hogy I_ten az idősebb fiút, Ézsaut már a kezdetektől fogva a fiatalabb, Jákob szolgálatára rendelte (ld. 1 Mózes/Brésit 25:23). De vajon ez azt jelenti, hogy I_ten helyeselte a becstelen terv kifundálását az Ő céljainak elérése végett?
Nem. I_ten mindenek felett uralkodik. Ezért az Ő tervei Jákobot illetően előbb-utóbb úgyis megvalósultak volna. I_ten ugyanakkor irgalmas is, következésképpen, Ő még hibáik ellenére sem vetette el Izsákot, Jákobot és Rebekát, ám viselniük kellett becstelenségük következményeit.
Emberi kudarcok Ist_n kezében
Furcsamód az Írás egyik legbátorítóbb jellemzője, hogy őszintén, minden emberi kudarcukkal és minden hibájukkal együtt mutatja be őseinket. Irgalmából, kegyelméből és a világmindenség szuverén uralkodójaként I_ten még mindig használ minket, mivel vár ránk, hogy megbánjuk a bűneinket, és megtérjünk.
Az a tény, hogy I_ten megengedi, sőt még használja is a hibáinkat az Ő jó terveinek a megvalósításában, teljesen paradox, amit nehéz felfogni a maga teljességében. De ez a motívum át meg átszövi a Szentírás egészét. Például később, az 1 Mózes/Brésit 37. fejezetében olvashatjuk, ahogy Józsefet gyűlöletből és irigységből eladják rabszolgának a testvérei, azonban évekkel később, amikor a testvérei meglátogatják őt, megbánást gyakorolnak és bocsánatot kérnek, József így válaszol:
„Ti rosszat terveztetek ellenem, de I_ten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.”
1 Mózes/Brésit 50:20
A végső kudarckezelés
A legjelentősebb és legfontosabb példa arra, ahogy I_ten a bűneinket a javunkra fordítja, vitathatatlanul a Messiás Jesua vezeklő halálában és feltámadásában található. A tanítványok nemhogy nem hittek az Ő feltámadásáról szóló híreknek, de ráadásul annyira csüggedtek voltak, hogy amikor leverten gyalogoltak hazafelé Emmausba, nem ismerték fel Őt, amikor csatlakozott hozzájuk az út egy szakaszán. Jesua végül így szólt:
„Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?”
Lukács 24:25-26
Szeretnéd tudni, hol mondták ezt meg a próféták? A választ az Ézsaiás könyve 53. fejezetében találjuk meg. Azt mondja:
„önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.”
Jesaja/ Ézsaiás 53:12
Akkor hát mindent megtehetünk?
Vigasztal minket az a tény, hogy I_ten mindig tökéletesen uralja a helyzetet. De vajon korlátlan uralma elfedi a bűneinket? Felmentette-e vajon Jákobot csalásának terhe alól az, hogy I_ten tervei szuverén módon valósulnak meg? Felmentette vajon a testvéreket a cserbenhagyás bűne alól az, hogy I_ten József életén tartotta a kezét? Isten terve, hogy a Messiást küldje, elszenvedje az elutasítást, és meghaljon a kereszten a mi bűneinkért vajon felment minket az Ő elutasításában és halálában való vétkességünk terhe alól? Nem. Jákobnak szembe kellett néznie később Ézsauval. József testvéreinek József elé kellett állniuk és bocsánatot kérniük. Mindenkinek el kell fordulnia a bűntől és a hitetlenségtől. Bocsánatot kell kérnünk Jesuától, és az örök élet ajándékát kell kérnünk Tőle.
Akkor mit tegyünk?
Megnyugtató számunkra, hogy Isten mindenek felett uralkodik. De soha ne legyünk elbizakodottak az Ő kegyelmét illetően. Mindig van miből megtérnünk. Amikor a megtérés lépéseit tesszük, I_ten irgalomból és kegyelemből megbocsájtja a bűneinket, visszafogad minket, és az Ő nevének dicsőségére használja életünket a hibáinkkal együtt és mindenestül.
Tehát a mai kérdésünk ez: Elbizakodottan számítunk arra, hogy Ist_n szuverén módon úgyis jóra fordítja a dolgokat? Vagy bocsánatot kérünk, elfogadjuk az Ő irgalmát, kegyelmét a bűneink bocsánatára?
A múlt heti parasában arról olvastunk, hogy ez a senkihez sem fogható Ist_n hogyan jelenik meg három férfi alakjában, hogy úgy mutassa meg magát Ábrahámnak, ahogy ő ezt befogadni képes. A várva várt gyermek végre megszületik, és ha nyitott szemmel figyeljük az élete alakulását, fel kell fedeznünk, hogy az valami önmagánál sokkal nagyobb történetet vetít előre. Miért is? Hogy majd ismerősként üdvözöljük, amikor az a Nagyobb eljön.
Heti elmélkedésünk – egy kicsit rendhagyóan – ezeket az elgondolkodtató párhuzamokat tekinti át Izsák életében, ami így kissé visszanyúlik az előző szakaszhoz.
1. Ígéret alapján született, természetfeletti módon.
Sára egész életében meddő volt, Ábrahám pedig, ugyan nemzőképes volt, de 100 esztendős korára már esélytelennek tűnt. És mégis kaptak fiút az Ö_valótól.
Hasonlóan fizikai képtelenség volt a Mirjam nevű szűzlánynak fogannia és fiat szülnie. Mégis meglett.
A zsidó hagyomány szerint éppen ezért az Ö_való nagyon hasonlóvá tette Izsákot apjához, hogy a rossz nyelvek ne tulajdoníthassák őt Abimélek fiának vagy talált gyereknek.[1]
Jesua természetfölötti születését is megkérdőjelezték[2]. Az Ő származását is az hitelesítette, hogy nagyon hasonlított az Atyjára. (János 14:9)
2. Egyetlen fiú volt
Bár voltak test szerinti féltestvérei, többek között, Ismael, Zimrán, Midján, Jisbak és Suah. Ahogy Jézusnak is: Jakab, Júdás és lánytestvérei is. De mindketten egyedülállók voltak csodás születésük révén.
3. Születését angyal jelezte
Az a titokzatos személy, akit/akiket Ábrahám és Sára vendégül láttak, jelezte, hogy egy év múlva fiút ölelnek. Mirjám/Mária Gábriel arkangyaltól tudta meg a rá vonatkozó mennyei tervet.
4. Engedelmes volt atyjának, és kész volt magát feláldozni.
Izsák a rabbinikus hagyomány szerint 37 éves volt, amikor az ÚR az ő felajánlását kérte Ábrahámtól. A szöveg nem említ kort, de mindenképp elég idősnek kellett lennie, hogy az áldozathoz való fát maga cipelje fel a hegyre. Egy olyan korú személy, aki felfogja, hogy mi szükséges az áldozathoz, és megérti, hogy az ő feláldozására készülnek. Mégsem állt ellen, hanem mindvégig engedelmeskedett atyjának. Csakúgy, mint 2000 évvel később Jesua, aki szintén önként vállalta az áldozat szerepét.
„Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.”
5. Maga vitte a hátán a fát fel a hegyre (a kivégzés helyére)
A fa mind Izsák, mind Jézus esetében a kivégzés eszköze volt, amit engedelmesen hordoztak a hátukon.
6. Miután kiállta az engedelmesség próbáját, élve jelent meg atyja szolgáinak.
Ábrahám megparancsolta szolgáinak, hogy távolabb várják meg őket, és beszéde azt a reménységet fejezte ki, hogy valamiképpen mindketten vissza fognak térni, akár még Izsák feltámadása révén is, hiszen az Ö_való nem szegi meg ígéretét, amit Izsák felől tett. I_ten valóban közbeavatkozott, és Izsákot élve láthatták viszont. Jesua helyettNEM adott az ÚR másik áldozatot.
Ő Maga volt a Helyettes Áldozat! Izsák, az előkép, és minden más ember helyett, akiknek a Törvény igazságos ítélete szerint meg kellene halniuk. Nemcsak rákötözték, hanem rá is szögezték az ’oltárra’. Nem szólt angyal az égből, hogy ennyi volt, vége a próbatételnek. Jesuának végig kellett csinálnia a fizikai és szellemi halált is, ki kellett innia az ítélet poharát az utolsó cseppig. Tökéletes engedelmességét tökéletes győzelem követte: a harmadik napon feltámadt a halálból!
8. Ezután az Atya feleséget szerzett neki.
Izsák életének következő fontos eseménye: Ábrahám feleséget szerzett neki. A feleség (Rivke) nem Ábrahám magva volt, azaz, nem zsidó. Valamiképpen bizonyítania kellett, hogy méltó a választott nép ősanyjává válni.
Jesuának is szerzett feleséget az Atya: azok közül, akik nem voltak a mennyei királyság állampolgárai, akik a sötétségben és a halál földjén laktak. Ezek mi vagyunk, valamennyien, akik a földön élünk. Közülünk hívta ki mindazoknak a zsidó és nem zsidó embereknek a közösségét, akik hittel elfogadják a Fiút.
9. A menyasszonynak hit által kell eljutnia a vőlegényhez
Rebekának késznek kellett lenni elhagynia szülei házát és földjét, és követni Ábrahám küldöttjét pusztán azok alapján, amit tőle hallott a vőlegényről. Ez valóban nem kis bátorságot és hitet követelt tőle. Kilépni az ismeretlenbe, és bízni, hogy a szolga szava igaz: a rá váró vőlegény a legjobb, amiről csak álmodhat.
És ők mondták: Hívjuk elő a leányt és kérdezzük meg az ő száját.
Elhívták Rebekát és mondták neki: Elmész-e ezzel a férfival? És ő mondta: Elmegyek.
1 Mózes/Chájé Szárá 24:58
Jesua Menyasszonyától is ez a hit követeltetik meg. Hinni benne úgy, hogy sosem láttuk: Hallottunk Róla a szolgáitól, olvastunk Róla, ahogy szemtanúk leírták életének fontos részleteit, és ez alapján otthagyni mindazt, amit addig jól vagy rosszul, de a magunk életeként éltünk. Hogy megnyerhessük mindazt, amiről ember csak álmodhat: szabadságot, békét, örömöt, értelmes életet, egy meghitt kapcsolatot a Világmindenség Urával, szabadon a halálfélelemtől.
Rebekát nem kényszerítette senki erre a döntésre. Magának kellett igent mondania.
[3] „…önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.” (Ézsaiás/Jesája 53:12)
