Szerző: Kozma Ferenc | 2015.szept.szo | Beszámolók, Esemény, Képgaléria
2015 augusztus 2-án kint voltunk a Szent István parkban és egy színes, messiási programmal ajándékoztuk meg látogatóinkat. Sally O’Connor messiáshívő zongorista és stábja a vigasztalás üzenetét hozta el a Rózsák Turnéja keretén belül, és saját életéről énekelt, és a Messiással való találkozásáról, aki az ő szívének sebeit is bekötözte és meggyógyította. Az érdeklődők a számos standjaink egyikénél beszélgethettek a New York-i messiási zsidóval olyan kérdésekről, amit egyébként nem mertünk volna feltenni. A gyerekek számára térképes kincskereső és egyéb játékokkal kedveskedtünk. Bemutattunk még sokféle táncos és zászlós koreográfiát is, melyekkel mind azt szerettük volna elmondani, hogy a Messiás Jesua még ma is szereti népünket, vár mindannyiunkat és igenis lehet hinni és bízni Benne zsidóként és nem-zsidóként egyaránt. Ő nem egy másik vallásra való áttérésre vágyik, hanem a szívünkre, arra, hogy személyesen kapcsolatba léphessen velünk.
(tovább…)
Szerző: Kozma Ferenc | 2015.aug.csü | Beszámolók, Kampány, Képgaléria
Izgalmas és mozgalmas nyarat tudhatunk magunk mögött! Hálát adunk az Örökkévalónak, hogy Neki és Őérte élhetünk, és Őt hirdethetjük nyilvánosan is az emberek előtt!
Nyilvánosan? Igen, hiszen ez a zsidóság eredeti és egyetlen küldetése is, ahogy azt Júda születésénél olvashatjuk: (tovább…)
Szerző: Kozma Ferenc | 2015.ápr.pén | Cikkek, Esemény, Képgaléria, Ünnep
„Miben különbözik ez az este minden más estétől?”
2015 április 7-én, 10-én és 11-én, a Kovásztalan kenyerek hetében szédervacsorát tartottunk a Thököly étteremben. Ezek az esték több dologban is különböztek minden más estétől. Különböztek az év többi vacsorájától, mivel csak kovásztalan kenyeret, maceszt lehetett enni, és mivel kétszer is bemártottuk az ételt, de különbözött a hagyományos zsidó szédervacsoráktól is, mivel az Egyiptomból való szabaduláson túl megemlékeztünk a bűn szolgaságából való szabadulásról is. (tovább…)
Szerző: Kozma Ferenc | 2015.márc.ked | Cikkek, Képgaléria, Ünnep
A márciusi Purim ünnepünk a várakozáson felül sikerült: botcsinálta színészeink felszabadultan élték bele magukat a 21. századi történetté áthangolt Eszter-drámába. Az új feleséget Ahasvéros király a Perzsia Hangja Feleség-kutató Versenyen találta meg. (tovább…)