David, az életed tele van áldással: gyönyörű család, feleség, gyerekek, és munka terén is megtaláltad a hivatásodat. Milyen út vezetett idáig?

Nem mondanám egyenesnek, hiszen minden, ami ma a kezemben van, nem lenne lehetséges anélkül, hogy tudnám ki vagyok. És ennek a megértése, hogy ki is vagyok én, az esetemben nem volt egyszerű. Zsidó édesanya és fekete bőrű édesapa gyermekeként a kezdetektől fogva vegyes impulzusoknak voltam kitéve. Korai éveim arról szóltak, hogy próbáltam beilleszkedni valahova, de nem tudtam hova… a fekete bőrű fiatalok közé, vagy a zsidó fiatalok közé? Ezt a dilemmát csak nehezítette, hogy a szüleim hitre jutottak Jesuában, vagyis Jézusban. Mire elértem a középiskolás kort, úgy döntöttem, megkeresem a saját utamat, mert addig sehol sem találtam célba.

Sokan vannak, akik szintén szeretnének rátalálni a saját útjukra.
Nálad hogyan zajlott ez a folyamat?

Az útkeresésem igazából az identitásom megtalálásáról szólt: állandóan más emberek elfogadásáért küzdöttem, és más emberek véleményétől tettem függővé, hova is tartozom. Először a zenében kerestem az utamat, amiben kiemelkedő tehetséget mutattam – mégis kívülállónak éreztem magam mindvégig. Majd a családdal elköltöztünk egy másik államba, és én lettem a környék majdnem egyetlen fekete sráca. Ezúttal a sportban kerestem a közösségem, a birkózásban is kiváló eredményeket értem el, de a középiskola végével ez az „identitás” is véget ért. Következő állomásom a katonaság és a főiskola volt, ahol tulajdonképpen az egyetlen kapcsolódási pontom a közösséggel a könnyű drogok és a közös semmittevés volt. Azt hiszem, ez jelentette az utam legmélyebb (ám szükséges) pontját.

Mi hozott fordulatot?

Őszintén szólva, elegem lett magamból. 26 éves voltam, és már nem akartam a magam feje után járni, ami nyilvánvalóan kudarcot vallott. Azt mondtam Istennek, hogy ha segít elszakadni a régi „barátaimtól”, akkor hallgatni fogok az Ő iránymutatására. Egy hónap múlva már New Yorkba készültem, odaköltöztem, és elkezdtem a zsidó identitásom kutatását. Ekkortájt kezdtem felfogni, hogy valójában a családomban látott Jézus-hit és a zsidóságom mennyire harmóniában vannak egymással – sőt logikus kapcsolatban állnak.

Zsidóságod felfedezése közben mit gondoltál Jézusról?

Úgy véltem, hogy Jézus jó ember és valamiért szükségem van rá, csak azt nem tudtam, miért. Valamiféle hitem volt benne, de nem tudtam, mi a haszna ennek.

És nem kezdtél el kételkedni Jézus Messiás voltát illetően, miközben fejest ugrottál a zsidóságba?

A kutatómunkám valójában csak mindent összefésült és összekötött. Soha nem éreztem, hogy választanom kell a kettő közül egyet. Együtt nyert értelmet Jézus és a zsidóság.

Hogyan segített Jézus az identitáskeresésedben?

Sokáig dolgokban és emberekben kerestem az identitásomat. A Jézusba vetett hitem által megértettem, hogy elsősorban elfogadást kerestem mindenhol. De az egyetlen elfogadás, amire szükségem van, az Isten elfogadása. Jézus a halálával és feltámadásával mindent elintézett, hogy Isten számára elfogadhatóvá legyek. Neki ugyanis nem velem van baja, csak a bűneimmel. A bűneim miatt felhalmozott tartozásomat pedig Jézus átvállalta, a halálával kifizette. Elfogadást kaptam és egyúttal identitást. Az identitásom: Isten elfogadott gyermeke. Meg kellett találnom Jézust, hogy megtaláljam önmagamat.

Lehet, hogy néhány olvasó azt fogja kérdezni ezen sorokat olvasva, hogy „de miért kell Isten ahhoz, hogy tudjam, ki vagyok én?”.
Sokan akár gyengeségnek is titulálhatják ezt. Mit mondanál nekik?

Az emberek vagy akár te magad, nem leszel képes definiálni, hogy valójában ki is vagy te. Elég körülnézni a világban és látni, hogy emberek kétségbeesetten próbálkoznak megtalálni az identitásukat – néhányan odáig mennek, hogy állatként, vagy nem létező, kitalált karakterekként azonosítják magukat. Az, hogy ki vagy te, nem rajtad és a világon múlik, hanem Istenen: hiszen Isten jobban ismer téged, mint te önmagadat. Találd meg magad az Istennel való kapcsolaton keresztül. De csak egy út létezik Istenhez: Jézus.

Gondolom, az élet fekete bőrű zsidóként azóta sem lett egyszerű, mióta Istennel jársz. Hogyan éled meg ezt a helyzetet azóta?

Azóta is sokszor van olyan helyzet, hogy egyes emberek kényelmetlenül érzik magukat a környezetemben, mert nem tudnak engem hova tenni. Nem tudják, miről lehet velem beszélni, nem tudják, hogy mire számítsanak tőlem. Mivel sokféle szálból van szőve a kulturális hátterem, sok részből vagyok összetéve, így vannak olyan közegek, ahol furcsán hathat egy-egy megnyilvánulásom. Megtanultam, hogy egyes részeket „ki kell kapcsolnom” attól függően, hogy kivel vagyok. A lényeg, hogy mindeközben emlékezzek arra, hogy Istenben van a valós identitásom.

Van előnye is annak, ha valaki ilyen sokszínű családból származik?

A multikulturális származás hátrányaiból és küzdelmeiből egyértelműen előnyt is lehet kovácsolni. Én magam kifejlesztettem egy biztonságot árasztó kisugárzást, amely segít az embereknek hamar oldott hangulatba kerülni. Ezt például a munkám során remekül alkalmazom, amikor segítek az embereknek a hivatásukat megtalálni és beilleszkedni a környezetükbe. De abban is előnyömre válik ez, amikor valakivel a hitemről beszélgetek, és ők is könnyebben megosztják a saját gondolataikat velem. Szóval látni, hogy a küszködéseim értelmet nyernek – és az, hogy Isten jóra használja fel őket, nagyban segít kezelni a helyzetemet.

Magyarországon is gyakori jelenség, hogy zsidó emberek nem zsidókkal kötöttek házasságot. Sokan találhatják hasonló helyzetben magukat, mint te, vagy akár az édesanyád helyzetében, aki zsidó család tagjaként hitre jutott Jézusban. Megosztanál néhány gondolatot arról, hogy ti (a családon belül) hogyan éltétek meg a nézeteltéréseket?

Az édesanyámmal kezdeném, akinek a megtérése után 3–5 évig nagyon terhelt volt a kapcsolata az ő édesanyjával. Amikor bejelentette, hogy egy fekete bőrű férfihoz akar feleségül menni, újabb viták kerekedtek. A helyzet idővel lecsillapodott; az én kapcsolatom a nagyszüleimmel már békés volt, de nem így az egyik nagybátyámmal. Ő nagyon sokáig nem tudott megbékélni a hitünkkel – sőt az esküvőnkön felállt, és hangosan kikiáltotta, hogy azok, akik hisznek Jézusban, már nem zsidók. De azóta eltelt sok év, és látja, hogy a szintén messiáshívő zsidó feleségem és én őszintén megéljük a zsidó identitásunkat, sokkal inkább, mint az ő new age-ben hívő lánya. Egyszóval, az életünk tanúskodik a hitünk valóságáról.

Szerinted Jézusnak miért volt fontos, hogy odaforduljon a társadalom elnyomott vagy lenézett rétegeihez?

A társadalom hajlamos bekategorizálni egyes embercsoportokat a külsejük vagy a belső tulajdonságaik alapján – de ezek nem azonosak az Isten látása szerinti identitásukkal. Sőt akár hazugságoknak is nevezhetnénk, amelyek az egyének önértékelésére és életére fájdalmasan romboló hatással vannak.

„Amikor Jézus odafordul a társadalom által megbélyegzett emberek felé, akkor egy örök érvényű kinyilatkoztatás igazságát erősíti meg: mindannyian Isten képmására teremtettünk. (1 Mózes 1:26–27).”

Jézus betöltötte a Tóra minden parancsát, az elesettekre és az idegenekre vonatkozó parancsolatokat is – ezzel demonstrálva, hogy Izrael Istene az egész emberiség Istene, aki nemcsak parancsokat osztogat valami elérhetetlen távolságból, hanem közel jön hozzánk, és beteljesíti mindazt, amit nekünk mond.