Zoli, kérlek, mesélj arról, hogy milyen környezetben nevelkedtél?

A Klauzál tér környékén nőttem fel. A közösségben, ami körülvett, nemigen volt olyan, aki mentes volt a drogoktól. Kokain, heroin, szipuzás: mind ott voltak körülöttünk. Voltak olyan barátok is, akiket a drogok miatt veszítettünk el; volt olyan, akit mi mentettünk meg, volt olyan, hogy mi mentünk el drogtesztre a haverok helyett, hogy ne legyen büntetőjogi következménye a szerhasználatnak.

A keresztény családomban ugyan mindig hittek Istenben, de csak mint a jó polgár. Vallásosan. Ettől függetlenül nekem kis koromtól kezdve megmagyarázhatatlan öröm töltötte el a szívemet, amikor Istenről beszéltek körülöttem. Aztán kamaszkoromban a saját utamon kezdtem járni – ebben nagy szerepe volt annak, hogy időközben megszakadt a gyülekezeti köldökzsinór, és elszakadtak azok a kapcsolatok is, amik az ottani közösséghez kapcsoltak minket. Ebbe a vákuumba jöttek be az új világi kapcsolataink.

14 évesen elmentem dolgozni: nem tudtam befejezni az iskolát, mert meg kellett etetni a testvéreimet, ki kellett fizetni a rezsit, apámnak csomagot kellett készíteni a börtönbe. Elmentem dolgozni, és amikor legelőször szembesültem vele, hogy második héten nem fizettek ki – feszített, hogy mi lesz most? Mindenki várta a fizetésnapot… nem volt merszem hazamenni úgy, hogy nem viszek nekik ételt. Elmentem és szóltam egy-két barátomnak, akikről tudtam, hogy lopnak, benne vannak az éjszakában, huncutkodnak, zsiványkodnak, mindig van pénzük: „Segítsetek, mert szükségem van rá!” És segítettek. Ez is egy jó hosszú történet. Már arra sem emlékszem, mi történt első alkalommal. Csak arra, hogy kezem-lábam remegett.

Édesapád azért került börtönbe, mert rossz válaszokat adott a megélhetési problémáitokra. Te ugyanígy iskola nélkül, a családod etetése miatt kényszerültél alternatív megoldásokra. Ez eddig alátámasztja azt a társadalmi/szociokulturális vélekedést, hogy a roma bűnözés egzisztenciális gyökerű. Így látod Te is?

Apámat bilincsben elvitték – pedig neki eredetileg nem volt rossz a célja: azt akarta, hogy nekünk jobb legyen, mert valójában nem volt rossz ember: mindig azon iparkodtak, hogy nekünk több legyen.

Volt, hogy a szüleim kitaláltak ideig-óráig tartó megoldásokat, hogy  hogyan éljen meg a család, de maradandót sosem tudtak művelni, akármennyire iparkodtak. Nagyon mély, belenevelt, tradicionális cigány problémák jöttek felszínre a családunkban. Most látom a saját életemben ezeknek a problémáknak a megvilágosodását, ahogy visszatekintek az életemre. Mélyen gyökerező dolgok ezek. Maga a neveltetés, az ősök, nagyszülők hatása, a szokások, az erőszakos élet, a verekedés, a másik leuralása. Egy karakán család volt apám családja: ha kellett, akkor ütöttek – méghozzá akkorát ütöttek, amivel ki tudták vívni a hírnevüket, a környezetükben elfoglalt posztjukat, hogy előrébb jussanak.

Jól értem, hogy szerinted szellemi eredetű is lehet a bűnöző életmód?

Így van, csakis. Csakis szellemi gyökerű háttere van, és ezt a mi családunkban a nagyapámig tudom visszavinni. De erre a szellemi kötelékre a romák sajnos aktívan rá is segítenek: volt nálunk is egy „kis” okkultizmus, varázslás, asztaltáncoltatás, halottidézés is. Nagyapám csak kíváncsiságból nézte meg, de amikor megmozdult az asztal, olyan mérges lett, hogy ledobta az emeletről. Ő tudta, hogy létezik „ez”, de mégis kíváncsi volt és végignézte. Viszont amikor megtapasztalta, ösztönből felül akart kerekedni ezen.
Igaz, rosszul.

Szóval édesapád börtönbe került, te léptél a helyére. 14–15 éves voltál ekkor. Mi történt a kisfiúval, akinek csillogott a szeme, ha Istenről hallott?

Tudod, valahol ott motoszkált bennem az a valami, ami az Istennel való átéléseim emléke volt, de én ebben az időszakban már ezt nem tudtam jól kezelni. Megmaradt egy furcsa, misztikus, „hangnak” a belsőmben. Mindig jelzett, védett – és ha nem hallgattam a jelzésére, pórul jártam. Katasztrofális problémáim lettek.

Miért kerültél börtönbe?

Először lopás, csalás és hazugság miatt. Ahogy már elhalkult bennem Isten szava, nem hallottam Őt. A stricik, prostituáltak és a maffia példaképekké váltak számomra addigra, rájuk akartam hasonlítani.

Mikor kiszabadultam, mindent be akartam pótolni, amit a másfél év elvett tőlem. Megint elfelejtődött az Isten. Lett munkám, igen. De a munkámat sem tisztességesen csináltam. Mellette ugyanúgy lopni jártam, prostikat futtattam, zárjegy nélküli cigarettát árultam, így nagyon gyorsan visszakerültem a börtönbe – Németországban. Ott,  amikor bezártak minket, volt ott egy tükör: belenéztem, köptem egyet és levetettem magam a földre, mint egy óvodás gyerek, és toporzékoltam. Itt teljesen tisztában voltam azzal, mi vár rám: 3 évet kaptam és örök kitiltást Ausztriából. Ahogy leültettek, a feleségem bejelentette, hogy elhagy, kiköltözik Németországba, elvesztem a gyerekeimet is. Akkor egy teljes kudarcot éltem át, és megfordult a fejemben, hogy felkötöm magam.

De Isten ismét mentőövet nyújtott számodra.

Igen, beadtak hozzám egy könyvkatalógust. Mindenféle nyelven volt abban minden. Elkezdtem olvasni: 3–4 cím után jött szembe: K.á.r.o.l.i G.á.s.p.á.r.: S.z.e.n.t B.i.b.l.i.a… – azonnal felkeltettem a szomszéd ágyon a srácot, és kézzel-lábbal elmutogattam neki, mit szeretnék: „a Bibliát. Most azonnal kérem azt a könyvet!” Hozták is, és beadták a cellámba. És én ott csináltam egy huncutságot: nem adtam vissza azt a könyvet – mert akkor és ott eldöntöttem, hogy soha többet nem veszi el tőlem senki. A mai napig kincsként őrzöm. Kaptam egy másik könyvet is. Egy igéskönyvet – és ezt is elolvastam, és felüdült tőle a szívem.
Minden sóhajtásunk, az életünk minden másodperce ott van ebben a könyvben.
Minél többet olvasod, annál több nyílik meg belőle a számodra.

Azt hiheti az olvasó, hogy innentől kezdve egyenes út vezetett felfelé.
De nem így történt. Mi hiányzott még?

A 2008–2009-es gazdasági válság idején jártunk, ismét jött a klasszikus kérdés: hogy hogyan éljek meg? Összefutottam egy barátommal – tudtam, hogy miből él: drogokból. Nekem meg volt egy nagy halom ötletem, hogy miből csináljunk pénzt. El is indultunk: majdnem egy évig beleestem egy nagyon aktív szerfogyasztásba. Nemcsak fogyasztottam, kereskedtem is vele. Akkor majdnem tönkrementünk, majdnem el is váltunk a második feleségemmel, pedig akkor már megszületett és egy éves volt a közös kisfiunk. Majdnem egy évet nem aludtam. Ha aludtam is: 8–12 naponta 3 órát a drogoknak köszönhetően. Engem nem a drog hajtott, hanem a pénz szerelme – minél több pénzt akartam – és milyen furcsa: annak ellenére, hogy extrém sokat dolgoztam, az Úr nem engedte, hogy meggazdagodjak általa. Jól csináltam, mindenki engem akart – de sosem jutott több belőle haza annál, hogy a napi ételt a feleségem meg tudja főzni belőle. Ezt azért mondom, hogy ebben is Isten gondoskodása volt – nem engedte a gazdagodást, szerintem ennyi is csak azért jutott haza, mert a gyereknek szüksége volt rá, nem azért, mert én olyan ügyes voltam. Ezt is csak azért engedte meg Isten.

Mi hiányzott? A komoly megtérés, vagyis elfordulás a bűntől.

Egy húzós nap után körülnéztem a lakásomban, és elszégyelltem magam. Elkezdtem visszaemlékezni, mit olvastam a börtönben a Bibliában. A feleségemhez fordultam:

– Eljönnél velem gyülekezetbe?

– Eljönnék.

– Menj, állj fel, hozd be a hűtőből azt a sok mocskot, 4 vagy 5 csomaggal van odakint. Van pénzed?

– Van.

– Mennyi?

– 17.000.

– Meddig tudsz belőle főzni?

– 5 vagy 6 napig – ha nagyon ügyes vagyok.

Biztos? Akkor az Istennek is elég lesz. 5–6 nap alatt csak ad nekem valamit, hogy legyen étel az asztalon… Menj – légy szíves – és húzd le az egész mocskot a wc-n. Morzsolt szét, húzd le, egy gramm se maradjon.

Ez volt minden tőkétek?

Minden.

Ugrás a semmibe?

Ugrás. Megtettük. Megtette. Visszajött, beült az ölembe, átölelt, megcsókolt. Alig vártam, hogy felhívjam az unoka-nagynénémet, hogy elvigyen a gyülekezetébe, ahova jár, ugyanis ő hívő asszony.

Elmentünk a gyülekezetbe. Ahogy a pásztor elkezdett beszélni… vagy kétszer-háromszor is odafordultam az unoka-nagynénémhez, hogy megkérdezzem: „Te mennyit beszéltél rólam ennek a pásztornak? – Semmit. Egyetlen szót sem.” Tudtam, hogy igazat mond. A pásztor mintha engem nyitott volna ki – és úgy kezdett el olvasni, mint egy könyvet. A szívemnek olyan titkait, vágyait, amik szavakban, gondolatokban nem mindig állnak össze, és amiket kerestem egész életemben. Alig vártam, hogy megtérésre hívja az embereket. Alig vártam, hogy odáig jussunk, hogy megkérdi: „ha van valaki, aki meg akar térni, jöjjön előre!” Én abban a pillanatban felpattantam és mentem előre. A mondatot még be sem fejezte, én már ott voltam.

Mi történt utána?

Elmentem mindenhová, ahol még „üzletekben voltam”, hogy elmondjam, mi történt velem: „az Istené lettem. Ne keressetek!” Mondanom sem kell, hogy nem volt pénzünk. Újra jött a kérdés: most mi legyen? De hát azt mondták a gyülekezetben, hogy ha szükségben vagyunk, kérjünk. Imádkoztunk, hittel. Azonnal csörgött a telefon, egy ismerősöm megkért, hogy vigyem el kocsival vidékre, és 15.000 forintot ajánlott fel cserébe. Majd nem sokkal később felhívott egy régi ismerősöm, hogy akkor ő most megadná a tartozását, hol vagyok? Két órán belül 35.000 Ft érkezett a kasszába.

Az a bibliai vers forrt a szívemben, amikor Jézus azt mondta:

„Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.” Máté evangéliuma 17:20

Azzal az egy imával jutottunk mára oda, hogy 15–20 embernek adok enni naponta. Előtte nem volt mit ennünk; generációs megkötözöttségekből, negatív, leuraló, irigy háttérből jövünk – ma pedig itt tartunk, nézz körül… mindenért egyedül Istennek adunk hálát!

(Valóban, Zoliék egy szép családi házban élnek Budapest külvárosában. – a szerk.) 

Hogyan vált a roma származásod hátrányból áldássá, magad és mások számára is?

Mióta Jézussal járok, teljesen megváltoztam. És ez lehetőséget ad arra, hogy a roma testvéreimnek is példa lehessek: megmutassam nekik, hogyan lehet kikapaszkodni Jézussal ebből a halmozottan hátrányos helyzetből. De mivel Jézus bennem él, a magyaroknak is megmutathatom: Ő nem személyválogató. Ő újjá tett engem, és az egész roma nép számára Ő a reménység. És persze, a magyarok számára is.

Azokat az embereket fogja elérni például ez a beszélgetés is, akiket el kell érnem a szolgálatommal. Én nem tudom, kik ezek, de Isten tudja és ez elég – hát ez az edény vagyok én. A nekik alkotott. Az a jó, hogyha lágy emberek tudunk maradni és nem kemények, hogy az Isten tudjon formálni minket, hogy minden időben alkalmasak legyünk. Szerintem mindig formálódnunk kell. Ugyanolyannak nem szabad maradnunk.

De azt látom, hogy Isten nekem mindig bebizonyítja, hogy
„Itt vagyok, veled vagyok, te kellesz és ahol vagy, ott kellesz!”
És ez elég. Mindenre elég.